Testről és lélekről: a némaságtól az Oscar-jelölésig

Egy idővonalon a sikerhez vezető minden lépés

2018.01.25. 10:20

Szokatlanul hosszú, tizennyolc éves csend után mutatták be 2017-ben Enyedi Ildikó új filmjét, a Testről és lélekrőlt, miután Az én XX. századom és a Simon mágus sokszoros fesztiváldíjas rendezője csaknem két évtizedig nem kapott lehetőséget a filmezésre. De ő azt mondta a szünetről, egyáltalán nem a rendszert okolja érte: „Én bénáztam el, hogy ennyi ideig nem dolgoztam. Nálam sokkal nagyobb rendezők is kerülnek méltatlan helyzetekbe, még egy Spielberg is. Ez része a szakmának, én nem tudom és nem is akarom senki másra fogni a helyzetemet.”

A Testről és lélekről a Berlinalén debütált, és meg is nyerte az A-kategóriás fesztivál fődíját, és mellé még a kritikusok és az ökumenikus zsűri díját is. Azóta is rengeteg fesztiválon díjazták, eladták kilencvenegy országba, Enyedi Ildikó mégsem tartotta túl valószínűnek, hogy Oscar-díjra jelölnék. Mondván: olyan nehéz marketingszempontból megfogni ezt a filmet, amely arról szól, hogy két ember álmaiban szarvasként egymásra talál, de a valós életben nehezen boldogulnak egymással.

És mégis meglett az Oscar-jelölés (ráadásul úgy, hogy két éve a Saul fia, egy éve pedig a Mindenki című rövidfilm hozott Oscart Magyarországnak). Most egy idővonalon szedtük össze, milyen út vezetett a sikerhez: egyetlen idővonalon ábrázoltuk a Testről és lélekről útját az Oscar-gáláig. Kattintson a képre, és nézze végig!

Fontosabb írásaink a filmről:

2016 januárjában a forgatáson jártunk:

Enyedi Ildikó filmje nyerte a Berlini Filmfesztivál fődíját

Videóriport a Berlinaléról

Nagyinterjúnk a főszereplővel, Borbély Alexandrával

Podcast Nagy Ervinnel, a film mellékszereplőjével

Nagyinterjúnk Enyedi Ildikóval

Helyszíni beszámolónk az Európai Filmdíj átadójáról

Interjú Borbély Alexandrával, Európa legjobb színésznőjével

Sajtótájékoztató az Oscar-jelölés bejelentése után

Ne maradjon le semmiről!