Plágiummal vádolják az Oscar egyik legnagyobb esélyesét

2018.01.26. 14:04

Guillermo del Torót azzal vádolják Paul Zindel,  Pulitzer-díjas író jogutódai, hogy jogtalanul használták az író munkáját, a  13 Oscar-díjra jelölt A víz érintése című filmhez. David Zindel, az író fia a Guardian nevű lapnak nyilatkozott arról, hogy túlságosan nagy hasonlóság vanA víz érintése, illetve édesapja, 1969-ben megjelent  Let Me Hear You Whisper című darabja között.

002
Fotó: Fox Searchlight

Ami a hasonlóságokat illeti, mindkét történetnek egy éjszakai műszakban dolgozó takarítónő a főszereplője, aki beleszeret egy vízi lénybe. Szintén hasonló, ahogy kapcsolatot teremtenek a lénnyel, illetve ahogy a felmosóronggyal táncolnak. Elég nagy egyezést mutatnak a történetben a főszereplőt segítő karakterek is. Eltérés viszont, hogy a Víz érintésének főszereplője néma, illetve fontos szerepet kap a meleg barátja a filmben, továbbá a két történet végződése is más.

A film az Oscar egyik legnagyobb esélyese, egy ilyen botrány nem jön jól a kampány utolsó szakaszában. A stúdió azt közölte, hogy Guillermo del Toro soha nem látta az említett darabot és rendezői pályafutása során mindig elismerte, ha volt olyan mű, ami hatással volt rá. Ugyanakkor készek megbeszélni az ügyet Paul Zindel családjával.

Paul Zindel 2003-ban hunyt el, Pulizter-díját 1971-ben kapta A gammasugarak hatása a százszorszépekre című színművéért.

Ne maradjon le semmiről!