Csíkszereda szerint tőlük magasabb árat kér a forgalmazó A Viszkisért

2018.01.29. 08:48

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szerint azért nem került a város mozijába A Viszkis című film, mert tőlük sokkal magasabb részesedést akart kicsikarni a forgalmazó, mint a többi várostól -írja a Bors. Az újság múlt héten írta meg, hogy a hargitai megyeszékhelyen, Csíkszeredán nem vetítik az Ambrus Attila életét feldolgozó filmet, ami azért különösen furcsa, mert Csíkszereda Ambrus szülővárosa- A film forgalmazója úgy nyilatkozott, nem tudták biztosítani az általuk kért feltételeket, és a Csíki Mozit működtető Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának kulturális osztálya is ugyanezt állítja.

"A forgalmazótól január elején kaptuk meg a vetítésre vonatkozó ajánlatot, amit sajnos nem tudtunk elfogadni az általuk feltételként szabott nagyon magas részesedési százalék miatt. A forgalmazó által közzétett állásfoglalás szerint mindenhol ugyanolyan feltételek mellett forgalmazza a filmet, de ez valótlan állítás! Természetesen utánajártunk, és nyilvánvalóvá vált, hogy

Csíkszeredának sokkal magasabb részesedési százalék ellenében kínálták a filmet.

Fontos számunkra, hogy a csíkszeredaiak is láthassák az alkotást, de nem mindenáron. Ezért nem voltunk hajlandók belemenni a forgalmazó szemtelenül magas ajánlatába" - írta a Borsnak a helyi polgármesteri hivatal kulturális osztálya, akik hangsúlyozták, azért még bíznak benne, hogy megvalósulhat a vetítéssorozat a városban.

Azt is hangsúlyozták, hogy nem szeretnék, ha bárki azt hinné, hogy személyeskedésről van szó, szívesen látják a filmet és Ambrus Attilát is a városban. A filmet Romániában nem az InterCom forgalmazza, hanem a Taylor Projects SRL., akiktől még nem kaptunk információt a forgalmazás feltételeiről. 

A Viszkis közben átlépte a 300 ezredik nézőt, amit az 1990 óta bemutatott magyar filmek közül alig több mint tíznek sikerült.