A Tűnj el! lehet az Oscar-verseny új éllovasa

2018.02.12. 09:03

Vasárnap éjjel osztotta ki  a hollywoodi írók céhe, a WGA Awards díjait, aminek átadóját párhuzamosan rendezték a keleti és a nyugati parton. Ez az egyik utolsó, filmes díjátadó, mielőtt megtörténik az Oscar-díjakra való szavazás, így általában remek fokmérője annak, hogy hogyan áll a verseny az utolsó szakaszban. Némi meglepetésre az este fődíját, a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat, Jordan Peele Tűnj el című munkája nyerte el.

A rendező-forgatókönyvíró köszönőbeszédében kiemelte, hogy igazi szerelemprojekt volt a számára a film, amiben rengeteg munkája van, hiszen a forgatókönyvön még 2008-ban kezdett el dolgozni. A Tűnj el volt a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése, egy horrorfilmbe bújtatott korrajz és társadalmi szatíra, ami annak ellenére is esélyesnek számít az idei Oscaron, hogy a bemutatója még nyáron volt, műfaja pedig olyan, amit általában nem szokott díjazni az Akadémia. Tavaly ezt a díjat, ahogy a legjobb filmnek járó Oscart is, elvitte a Holdfény a Kaliforniai álom elől, így sokan arra tippelnek, hogy a jelenlegi éllovas és a legtöbb jelölést begyűjtő A víz érintése a legjobb rendezői díjat viszi majd haza, de a legjobb film kategóriában alulmaradhat az Oscaron.

A legjobb adaptált forgatókönyv díját James Ivory kapta a Szólíts a neveden forgatókönyvéért. A 89 éves Ivory-nak ez volt az első jelölése a WGA-díjátadóin. A film, amit a napokban mutattak be a magyar mozik, Andre Aciman 2007-es regénye alapján készült, egy 17 éves fiú és egy 24 éves férfi szerelméről szól a 80-as évek Olaszországában. Kritikánk itt olvasható, itt pedig a film egyik főszereplőjével, Armie Hammerrel készített interjúnkat lehet megtalálni.

A győztesekkel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ebből a versenyből kimaradt az egyik esélyes, Martin McDonaugh Három óriásplakát Ebbing határában című filmje, ami az írók céhének szabályai miatt nem kaphatott jelölést, az Oscaron viszont ott lesz a legjobb eredeti forgatókönyvek versenyében.

Az írók is kiosztották a saját tévés díjaikat is, a legjobb drámasorozatnak, illetve a legjobb újonc sorozatnak is A szolgálólány meséje bizonyult, ami mostmár minden fontos díjat megnyert, az Emmy és a Golden Globe után. A vígjátéksorozatok kategóriájában az HBO Az alelnök című sorozatát találták a legjobbnak. Díjazták még David E., Kelley-t A hatalmas kis hazugságok című sorozatért, illetve a Better Call Saul, illetve a Will & Grace íróit, akik a legjobb drámai, illetve komédia epizód díjait nyerték meg.

Ne maradjon le semmiről!