Folytatást kapott Gerard Butler tesztoszteronbombája

2018.02.14. 08:40

A GengszteRzsaruk az a film, amiben ez egyik karakternek annyi dialógus jutott, hogy 

FASZOM!

de tényleg, miközben a többiek lövöldöznek és magvas keményember-frázisokat lőnek át egymásra a golyózáporban, neki az maradt, hogy

FASZOM!

És ehhez a teljesen átlagos, sablonos karakterekkel és béna történettel operáló akciófimhez, ami egyébként Michael Mann Szemtől szemben című klasszikusénak a nem hivatalos és iszonyú béána remake-je (azaz nyúlása), folytatást készítenek, mert Hollywoodban mindenkinek elment a maradék esze is.

Amiért tök érthetetlen az egész (amellett, hogy ugye egy rossz filmről beszélünk) az az, hogy az első rész bevétele 57 329 180 volt világszerte, csak az USA-ban 2432 teremben vetítették, azaz nem egy elhallgatott Kojot volt hanem egy Pappa Pia, mármint terjesztésileg értve, mégsem kellett a nézőknek. A büdzséjét nem tudni, ránézésre cakkpakk 35-40 millió dollárba kerülhetett, meg az apró, szóval anyagilag talán mérsékelt sikernek nevezhetjük, de annál többnek nemigen. 

Butler mellett visszatér a filmbe 50 Cent és O’Shea Jackson Jr. is, a forgatókönyvet a rendező Christian Gudegast írja majd, a színhely meg Európa lesz, ahol Butler karaktere a gyémántrablásba keveredő Jacksont üldözi és mintegy mellékesen lebuktatja a Rózsaszín párducok néven ismert gyémántrabló-bandát. Forgatás még idén.

Ne maradjon le semmiről!