Ennél agyzsibbasztóbb film soha az életben nem készült még

pacrim2
2018.02.16. 11:44

Olyan szinten túlzó, megalomán és totálisan őrült a Pacific Rim második részének (Tűzgyűrű: Lázadás) előzetese, hogy azt nem lehet kibírni - hozzáállástól függően - sírva röhögés vagy leborulás nélkül. Mindenből több van, minden még nagyobb!

Guillermo del Toro már csak producerként vesz részt a Tűzgyűrű című film második részében. Ez az a film, amit a világ (és az Index szerkesztőségének) egyik fele csodásan szórakoztatónak tart, a másik fele meg úgy véli, egy lobotómiával ér fel két órán keresztül azt nézni, hogy hatalmas óriásrobotok püfölnek hatalmas óriásszörnyeket.

pacrim2-2

Hát a második rész egyértelműen az előbbi tábor lekenyerezésére készült, legalábbis a film legújabb előzetese alapján minden oka megvan az örömre azoknak, akik semmi mást nem akarnak nézni két órán keresztül, mint hogy egy, az eddigieknél is még sokkal, de sokkal nagyobb és halálosabb szörny csépeli az eddigieknél is még sokkal, de sokkal fejlettebb óriásrobotokat, akik elektromos ostorral és lézerágyúkkal és óriás robotkardokkal próbálják elpusztítani az elpusztíthatatlan lényt.

És közben ledől az egész város, és minden félrement ütéstől kettészakad egy újabb felhőkarcoló, sőt, az előzetesben még egy darab poént is sikerült elrejteni! Íme:

A Tűzgyűrű: Lázadás főszereplője Az ébredő Erőből és Az utolsó Jedikből ismerős John Boyega, ezúttal ő áll a lázadás élén. Az ő vezetésével veszik fel a harcot az emberek (illetve az emberek által irányított hatalmas robotok) "a legnagyobb szörnyekkel, melyek valaha a bolygónk felszínén jártak". Boyega karaktere egyébként az előző részben megismert Stacker Pentacos fia, aki közel sem akkora hős, mint az apja volt. Ráadásul az emberek között áruló rejtőzik, így most nemcsak szörnyek és robotok  harcolnak egymással, hanem őrületes fordulatként robotok is robotok ellen.

Nekem már ennyitől teljesen kiégett az agyam, el sem tudom képzelni, mi történhet azzal, aki két órán keresztül feledkezik bele a csodába, de április 5-én ez a magyar mozikban is kiderül.

Ne maradjon le semmiről!