Már az első este gajra megy a házasság
Megérkezett az első előzetes az Oscar-jelölt Saorsie Ronan következő filmjéhez, az Ian McEwan regényéből készült On Chesil Beach-hez, amit McEwan saját maga adaptált forgatókönyvíróként.
A sztori a hatvanas évek elején játszódik Angliában, és egy fiatal házaspárról szól. A fiú szegény, a lány gazdag, de ami ennél is nagyobb baj, hogy a külső problémák mellett vannak belsők is: a feleségnek az előzetes szerint már az első este kétségei vannak az elköteleződés miatt, és a szexszel is vannak problémái.
Az On Chesil Beachet a torontói filmfesztiválon mutatták be, de valahogy nem kapkodtak érte utána. Az egyetlen igazi esélye a kitörésre az lehet, hogy ha az idén harmadszorra jelölt Saoirse Ronan megkapja az Oscar-díjat a Lady Birdért, és akkor ez a film is kap egy kis hátszelet. Az On Chesil Beachet Dominic Cooke rendezte, akinek ez az első filmje. Az angliai bemutató idén júniusban lesz, magyar premierről egyelőre nem tudni.
Rovataink a Facebookon