Sajnálatos módon azt írták, mi fogunk nyerni

Csalódottak voltatok, hogy nem a Testről és lélekről nyerte meg a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját?

Végig figyeltük az esélylatolgatásokat, a jelölt filmek kampányait, úgyhogy pontosan tudtuk, A négyzet és az A Fantastic Woman a legesélyesebbek, várhatóan ők nyernek: mindkét filmet nagyon megtolták a forgalmazóik. Mi novemberben ültünk le az Oscar-kampányról tárgyalni a film amerikai forgalmazójával, a Netflixszel, de ennek a két filmek már akkor nagyon nagy híre volt odakint, még a publicistjeink (kb. sajtós, marketinges, a kampányért felelős személyek – a szerk.) is azt mondták, ezek nagyon szárnyalnak, hatalmas az esélyük. Így aztán már fel voltunk készülve arra, hogy nem mi fogunk nyerni.

Persze amikor eljutsz odáig, hogy jelöljék a filmedet, eljutsz a gálára, és úgy érzed, benne van a pakliban, hogy te is nyerhetsz, akkor azért elkezdesz bizakodni.

De nem lepődtünk meg, amikor kimondták a nyertes film címét. Sőt, utána egyfajta nyugalom szállt meg minket: már nem kell izgulni, most már nyugodtan tudjuk figyelni az este hátralévő részét – hiszen hamar, nyolcadikként adták át ennek a kategóriának a díját. Illetve előbb még gyorsan kimentünk inni valamit.

Érdekes egyébként, hogy amikor szünet van, ki lehet menni a gáláról, de ilyenkor rögtön beültetnek a helyünkre direkt ezért ott lévő embereket, hogy ne legyen foghíjak: a közvetítést az egész világon 500 millióan nézik, muszáj, hogy tele legyen a terem. Akkor lehet visszajönni, amikor megint szünet van: gyorsan felállítják őket a helyedről. Már azt is érdekes volt nézni, milyen elképesztő profizmussal szervezték meg az egészet: minden fogaskerék tökéletesen működött, pedig iszonyú tempóban történt minden, percek alatt rendezték át színpadot, aztán amikor a stage manager azt mondta, 30 másodperc múlva folytatjuk, ennyi idő alatt mindenki eltűnt, akinek el kellett.

Volt azért olyan pillanat, amikor a kampány és az esélylatolgatás ellenére is hittetek benne, hogy a Testről és lélekről fog nyerni?

Ez végig hullámzott bennünk. Úgy jöttünk ki, hogy éreztük, kicsi az esélyünk: a fogadóirodáknál a harmadik volt a legjobb helyezésünk az ötből, aztán lecsúsztunk a negyedik, majd az ötödik helyre, aztán vissza a negyedikre. De vasárnap a Guardian sajnálatos módon megjelentetett egy prognózist, amiben azt írták, mi fogunk nyerni, így elkezdtünk reménykedni. És sokan mondtak olyasmiket is, hogy a papírforma sokszor nem jelent semmit, születnek meglepő eredmények is. Enyedi Ildikóval, a film rendezőjével és Borbély Alexandrával, a főszereplővel folyton magyaráztuk egymásnak, hogy valószínűleg nem fogunk nyerni, de amikor már ott voltunk, szerintem mindnyájunkban benne volt, hogy jó lenne mégis kimenni átvenni a díjat.

Visszatérve a film Oscar-kampányára: voltak olyan hangok, amelyek szerint a Netflix egyáltalán nem csinált semmit a sikerért.

Azért ez nem teljesen igaz. A film világforgalmazója a Films Boutique nevű cég, ők tárgyaltak a Netflixszel. Ez elég hosszú ideig tartott, így későn kötöttük meg a szerződést, márpedig az érdemi munka csak akkor kezdődött. De ehhez november már nagyon késő; ezért is késtünk le a Golden Globe-ról. November előtt nem történt semmi, csak amit mi intéztünk itthonról: egy vetítési hirdetést feladtunk mi a kinti lapokba, egyet pedig a Filmalap.

De amikor felkerültünk a jelöltek szűkített listájára, akkor azért a Netflix is beizzította a rakétáit, de az előkampány tényleg hiányzott. Sok-sok hónapnyi munka kell ahhoz, hogy felépítsék egy külföldi film kampányát, hogy az bekerüljön a köztudatba, és megismerjék az emberek. Amerika más, mint Európa: ott gyakorlatilag nulláról kell felépíteni egy filmet. Az más világ: hiába vannak fesztiválsikereid, hiába van Arany Medvéd, akkor is el kell juttatni a filmet a szavazókhoz. Ez nem úgy sikerült, ahogy kellet volna. A Netflix viszonylag új ezen a piacon, nehezen veszi fel a versenyt olyan cégekkel, mint például a Sony, amelynek már a vérében van a kampányszervezés. (A Saul fiát pont a Sony vette meg Amerikában, és valóban hatalmas kampányt csinált neki – K. B.)

Azt is mondják, a Netflixnek a tévés nézői szokások miatt valójában tök mindegy, nyer-e Oscart egy filmje.

Nem gondolnám, hogy tök mindegy lenne: ők is be akarnak kerülni a filmiparba, és ehhez fontos nekik az Oscar, a gálán például ott ült előttünk a Netflix vezére, Ted Sarandos. Nem hinném, hogy ne lenne fontos, csak talán még nincs meg a megfelelő tapasztalatuk, mert viszonylag friss cégről van szó, amely viszont dinamikusan fejlődik. Egyébként azért bekerültünk az öt közé, ami szerintem nagyon nagy siker így, hogy 92 ország nevezett. Azt lehet elemezni, hogy ezért hány százalékban a kampány, és hány százalékban a film maga a felelős. Az Oscar-shortlistet egy bizottság állítja össze, amelynek titkos a tagnévsora: ők azok, akik felkutatják ezt az általuk legjobbnak ítélt kilenc filmet. Amíg nem indult el a kampányunk, abban bizakodtam, hogy ezek a jó ízlésű, műértő szakemberek nem fogják elengedni a filmet.

Aztán a szűkített listára felkerült filmekről tudtommal már a teljes akadémiai tagság dönt, de vélhetően – mert azért lássuk be, nem ez a legfontosabb kategória az amerikai szavazók számára – csak csekély részük nézi meg ezeket a filmeket. Hallottam olyat is, hogy sokszor olyan filmre szavaznak, amit nem láttak, csak jókat hallottak róla. Még az is lehet, hogy a #metoo-kampányban egy olyan cím, mint hogy Egy fantasztikus nő egyfajta árukapcsolást jelent sokaknak – persze félig-meddig viccelődöm csak. De velünk kapcsolatban is kihangsúlyozták, hogy a filmnek női rendezője van: a közhangulat most segíti a női alkotókat. A gálán is mindig nagyobb taps volt, amikor női alkotó került sorra, és az operatőr-kategóriában is hangosabban tapsoltak, amikor női jelölt nevét mondták ki. (Ugyanis 89 év után idén először volt női jelölt a kategóriában – K. B.)

Te mit érzékeltél, hogyan állt hozzátok a szakma, a közönség?

Amikor végigmentünk a vörös szőnyegen, és interjúkat adtunk különféle tévéknek, többen megkérdezték, a #metoo-kampány eljutott-e Magyarországra, és mi mit gondolunk róla – ez a kérdés nagyon foglalkoztatta a közvéleményt. Szombaton „Oscar-váró” partin voltunk, ott például szóba elegyedtem a Lionsgate stúdió vezetőjével. Amikor megtudta, hogy a Testről és lélekről producere vagyok, felcsillant a szeme, és azt mondta, csodálatos volt a film, egészen el volt ájulva tőle, és hosszasan rázogatta kezemet. De a Paramount stúdió vezetője is megörült ezt hallva. Ezek jó élmények.

A gálán nagyon sok ismert színész jött szembe velünk, de nem nagyon beszélgettünk velük, csak moziztunk: ültünk, és néztük, ahogy jobbról bejön Meryl Streep, balról Gary Oldman, kicsit távolabb Alejandro González Iñárritu. Ikonikus figurák, akiket eddig csak mozivásznon láttunk, és most megelevenedtek.

De hosszan beszélgettem például Terry Notary-vel, aki A négyzet kulcsjelenetében majomemberként játssza el a performanszát: ő is látta a Testről és lélekről-t, és nagyon tetszett neki.

Milyen volt a hangulatotok a gála hátralévő részében, miután nem nyertetek?

Csak magamról tudok beszélni. Bennem vegyes érzések voltak: egyszerre könnyebbültem meg, és voltam egy nagyon picit csalódott. Örültem, hogy végre lekerült a vállunkról a teher; így nyugodtan lehetett át lehetett élni az egészet. Amíg az ember izgul és aggódik, addig nem tud igazán belehelyezkedni a saját jelenébe, mert csak azzal van elfoglalva, mikor jön ő, és mi lesz akkor. Csak akkor tudtunk igazán részt venni a showműsorban, amikor már tét nélkül lehetett figyelni, ki hol ül, ki mit mond.

Többen bírálták a gálát, mondván, nemcsak a díjak hozták a papírformát, de unalmas is volt, a Guardian szerint például legalább 11 órásnak tűnt. Ezt ti is így éreztétek a helyszínen?

Ez volt az első ilyen élményünk, sosem voltunk még ilyen helyzetben, nem nagyon volt összehasonlítási alapunk, legfeljebb felvételek, így nagyon érdekes volt az egész. Jól éreztük magunkat, még ha a végére kicsit el is fáradtunk, de az nem a gálának volt köszönhető, hanem annak, hogy végig felfokozott tempót nyomtunk, már az utazással is, de azzal is, hogy milyen nagy elvárásoknak kellett megfelelnünk. Mert azért ez az egész bizonyos szempontból közüggyé vált, ami teljesen érthető is:

nagyon klassz dolog történt, vagyis történhetett volna, ha megnyerjük a díjat, és ez nemcsak a mi sikerünk, hanem az egész országé.

Így a sajtóérdeklődés is folyamatosan nagy volt, felfokozott lelki- és idegállapotban voltunk. Nagyon izgalmas és érdekes időszak volt ez, és merőben új tapasztalat mindenki számára. Mert igaz, hogy nagyon sokat utazunk a filmmel Európában, de az Oscar más lépték, más világ, más dimenzió.

A gála után pedig jött a Governors Ball, a jelöltek party-ja. Ezt ilyen állapotban tudtátok még élvezni?

Nagyon fáradtak voltunk, de azért jó volt: ide mindenki felözönlött, még Steven Spielberg és Meryl Streep is. Innen lehetett tovább menni a Vanity Fair party-jára, de oda csak úgy lehet bejutni, ha az ember kezében van egy Oscar-szobor, márpedig ilyenünk nem volt, vagy ha az ember nagyon híres celeb – de ránk ez sem volt érvényes. A stábból páran elmentek Elton John bulijába, aztán hazajöttünk és aludtunk. (Elton John buliján készült Vajna Tímea-fotója is, amin elvileg szerepel a film zeneszerzője, Balázs Ádám is)

Szakmai kapcsolatépítés szempontjából hasznos volt az Oscar-gála?

Ilyenkor small talkok vannak, de ezek is hasznosak: névjegykártyát cserélünk, erre pedig később lehet hivatkozni, lehet azt mondani, hogy „Emlékszel, ezen a partin találkoztunk”, ami tud segíteni a szakmai előmenetelben. Tervezzük is bizonyos ügyekben, hogy felvesszük a kapcsolatot a kintiekkel. Szóval igen, hasznos, de már az is az volt, hogy egyáltalán itt voltunk, jelölve lett a filmünk és felfigyeltek ránk. Ildi következő filmje, A feleségem története kapcsán már most azt tapasztalom, hogy egy csomó ajtó kinyílik előttünk, és könnyebb a kommunikáció. Már nem az van, hogy én kopogtatok és próbálok partnereket találni. Már ők jönnek hozzánk.

Enyedi Ildikó az Oscar-gála utáni élményeiről ebben az interjúban beszélt.