John Williams most komponál utoljára Star Wars-zenét

GettyImages-668258690
2018.03.08. 22:06

A legtöbb rajongó számára valószínűleg mára már teljesen összenőtt John Williams neve a Star Wars-filmekkel, egy rádióinterjúból azonban kiderült, a 2019 decemberében mozikba kerülő kilencedik rész lesz az utolsó, amiben közreműködik – írja az MTI.

A 86 éves zeneszerző a KUSC nevű amerikai rádiónak adott interjút, ahol elmondta, mindenki tudja, hogy J.J. Abrams jelenleg is dolgozik a kilencedik epizódon, aminek a zenéjét remélhetőleg meg is csinálja majd neki jövőre, ezzel pedig egy kilencrészes sorozatot tudhat majd magáénak, ami éppen elég is lesz neki.

Mikor az első filmet csináltuk 1977-ben, egyikünk sem gondolta, hogy lesz második része. Az egész a legcsodálatosabb módon fejlődött tovább.

– mondta a zeneszerző, aki öt Oscart és 24 Grammy-díjat nyert már, és viccesen megjegyezte azt is, hogy mára valószínűleg több zenét írt a Star Warshoz, mint Richard Wagner A Niebelung gyűrűje operaciklushoz.

(Borítókép:  Gustavo Caballero / Getty Images Hungary)