Magyarul is belenézhetünk a gonosz Johnny Depp bűntetteibe

2018.03.21. 05:07

Bár Harry Potter története véget ért, a könyvön és filmeket felnőtt rajongóknak elkészült a Legendás állatok és megfigyelésük című film, aminek a forgatókönyvét ugyanúgy J. K. Rowling írta, és amit a kritika és a nézők is egyaránt jól fogadtak. A film összesen több, mint 800 millió dollárt hozott össze, így egyértelmű volt, hogy készül majd folytatás. Bár eleve öt részesre tervezték a sorozatot, amiből a következő, a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei idén novemberben kerül majd a mozikba.

Ehhez most meg is érkezett első magyar szinkronos előzetes.

 A második rész pár hónappal azután veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért, ráadásul mindjárt két nagy sztárral teszi ezt: a címben szereplő Gellert Grindelwaldot Johnny Depp alakítja, egykori legjobb barátja, a fiatal Albus Dumbledore szerepében meg Jude Law látható.

Az első résztől mi nem voltunk annyira elájulva, de kétségkívül szórakoztató volt, és az előzetest elnézve a folytatás sem fog a rajongóknak csalódást okozni, elég jól megidézik benne Harry Potter világát. A harmadik rész a tervek szerint 2020-ban, a negyedik 2022-ben, az utolsó pedig 2024-ben érkezik majd. A Grindelwald bűntettei november 15-én kerül a magyar mozikba.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!