Elárulták, mi volt a baj a Star Wars-film kirúgott rendezőivel és főszereplőjével

2018.03.28. 13:24

Ahogy mi is megírtuk, szinte példátlan módon több hónapnyi forgatás után rúgták ki az akkor már félkész új Star Wars-filmből a két rendezőjét, Chris Millert és Phil Lordot, ráadásul azt is pletykálták, hogy a stúdió a főszereplő, fiatal Han Solót játszó Alden Ehrenreichkal sem elégedett. A Vulture most beszélt egy színésszel, aki név nélkül nyilatkozott a lapnak a problémákról.

A nem nagyon fontos szerepet játszó, de a fiatal Han Solo kalandjairól szóló, Solo - Egy Star Wars-történet című film forgatásán végig résztvevő színész szerint a fő probléma az volt, hogy a 21 Jump Streetet és A Lego-kalandot rendező páros nem volt elég magabiztos ahhoz, hogy leforgassanak egy akkora produkciót, mint egy Star Wars-film. Mint elmondta, ők egy-egy jelenetet akár harmincszor is felvettek egymás után, amitől egy idő után már a színészek is kínosan érezték magukat, mivel szerinte nem volt elég tudásuk ahhoz, hogy már a forgatáson átlássák, pontosan hogyan is lesz megfelelő a felvétel, és csak a vágószobában akartak dönteni. Erre viszont nem volt elég idő, és valóban, a rengeteg blockbustert rendező, a helyükre felvett Ron Howard jelenetenként csak 2-3 felvételt forgatott le.

A rendezők még a Han Solo-film stábjával
A rendezők még a Han Solo-film stábjával

Miller és Lord szóvivője a Vulture-nek azt mondta, ez az állítás "teljesen helytelen", de nem cáfolta azt semmivel, nem reagált a cikk többi felvetésére, és nem volt hajlandó interjút szervezni a kirúgott rendezőkkel.

A színész azt mondja, mindenki érezte a forgatáson a váltást: Miller és Lord kaotikus légkört teremtettek, de amint megjött Howard, azonnal minden beállt a rendes kerékvágásba, és sokkal gyorsabban kezdett haladni a forgatás. Az újraforgatások során viszont Howard állítólag csak a Millerék által felépített, nagyszabású díszletek apró részeit használta újra, talán mert csak közeli felvételeket szeretett volna.

Miller és Lord egyébként végül abban egyeztek meg a stúdióval, hogy nem rendezőként, hanem executive producerként fog feltűnni a nevük a stáblistán. A rendezők kirúgását pedig épp úgy közölték a teljes stábbal, ahogyan bármilyen apró-cseprő napi hírt: egy online üzenet formájában.

A Vulture forrása arról is beszélt, hogy miért kellett szintén elég meglepő módon beszédtrénert felvennie a stúdiónak a főszereplő Alden Ehrenreich mellé. "Ő jó színész, csak épp nem elég jó" - mondta. Konkrét indokként azt nevezte meg, hogy

a stúdió azt várta a színésztől, hogy pontosan utánozza Harrison Fordot,

és ez nem ment elég jól neki. De szerencsére a tréner segített, és így Ehrenreich már eléggé "Ford-szerű" lett.

A Solo május 24-én érkezik a magyar mozikba. A trailere pedig ez:

Ne maradjon le semmiről!