Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMVannak nagyon rendes gyilkos bankrablók is!
Kritika A hűséges című belga filmről
További Cinematrix cikkek
- Nem csak a vetkőzésről szól Zendaya új erotikus filmje
- Harminc év után újra összeálltak a Ponyvaregény sztárjai
- Udvaros Dorottyával jön a Valami Amerika és a Kincsem rendezőjének új filmje
- Fontos bejelentést tett a Netflix: véget ér a Vaják-sorozat
- Martin Scorsese Leonardo DiCapriót és Jennifer Lawrence-t tenné az új filmje főszereplőivé
Ha valaki a sírig és azon is túl tartó szerelemről szeretne beszélni, és nagyjából olyan a mondanivalója, mintha egy szép, romantikus verset írna, vajon miért érzi úgy, hogy ezt egy profi bankrablóbanda bűnözőjének gépfegyveres, rendőrgyilkos, jól megtervezett akcióin keresztül érdemes a leginkább elmondani? Az ötlet kitalálásának melyik pontján tűnhetett úgy, hogy épp ez a legideálisabb kerettörténet lesz ahhoz, hogy egy férfi és egy nő minden gondon és bajon átívelő szerelméről és egymás iránti hűségéről valljon vele? Mert elnézve Michaël R. Roskam filmjét, A hűségest, finoman szólva sem tűnik úgy, hogy tényleg olyan jó ötlet volt ez.
Addig még rendben van, hogy Roskam a Bikanyak című filmje után ismét egy olyan férfit választott főszereplőül, aki bár a maszkulin macsóság mintapéldányának tűnik, a szíve valójában lágy, és szeretetből van összetákolva: ezúttal nem egy hormonkezelés alatt álló kétajtós szekrényről van szó, hanem a világ legodaadóbban szerető bankrablójáról, ami így leírva nagyjából úgy hangzik, mint egy KFT-szám paródiája. Pedig egyébként pont ezzel a résszel, a jellemábrázolással nincs is baj: mind a forgatókönyv, mind pedig a férfi főszereplő Matthias Schoenaerts képes arra, hogy hitelesen ábrázolja, hogyan fér meg egy emberben a durvaság és az érzékenység is. Ahogyan a másik főszereplő, a nem épp hagyományosan „nőies” foglalkozást űző, autóversenyző Adele Exarchopoulos is tökéletesen érzékelteti az egyszerre magabiztos és erős, mégis gyengéd és odaadó szeretőt. Sőt, ezen a téren A hűséges kifejezetten kiemelkedik az átlagból: a jellemektől távol áll minden sztereotípia, és épp ezért tudnak tényleg életszerűek lenni.
De pont ez hiúsul meg a sztori másik felében, ráadásul úgy, ahogyan azt már a sztorileírásból – bankrablás vs. mély szerelem – bárki előre megmondta volna. Talán nem is létezik olyan rendező, aki képes lett volna ezt a két történetszálat hitelesen, életszagúan egybegyúrni – vagy ha van ilyen, hát biztosan nem Roskam az. Az egész film olyan, mint valami libikóka egy rémálomból, amelynek az egyik állapotában épp nagyon együtt érzünk szerethető, hétköznapi emberekkel, ha viszont felemelkedik velünk a mérleghinta, újra és újra tiszta erőből beverjük a fejünket valami idióta ámokfutás repedezett betonplafonjába.
Ennyire lett fura hibrid
IMDB: 6,5
Rotten Tomatoes: 40%
Index: 6/10
Ha már éppen átéltük volna azokat a helyzeteket, amelyekkel mindenki számára könnyű azonosulni – elhagyja-e kedvünkért a másik a rossz szokásait? hogyan nyílnak meg a szerelem mélyülésével egymás előtt egyre inkább egy pár tagjai? hogyan engedi mindenki másnál közelebb magához az egyik a másikat? –, és amelyeket ráadásul jól is ábrázol a film, akkor mindig hamar jön egy buta, sablonos, érdektelen akciófilm, amit pont annyira lehet átélni, mint bármit egy kereskedelmi csatorna csütörtök éjjel kettes kínálatából. Így viszont azért kicsit nehéz, vagyis kicsit lehetetlen a végén átélni azt a katarzist, amire a film alkotói érezhetően törekedtek.
De nem is csak azért, mert a bankrablós részek egyszerűen érdektelenek, hanem azért is, mert amennyire jól elkerüli a lélekrajzban a sablonokat Roskam, annyira semmi mást nem tesz az akciójelenetekbe, mint egyszerű sablonokat – ha még egyszer meghallom moziban egy bűnöző szájából, hogy „Végleg jó útra térek, de előtte ezt a minden eddiginél nagyobb melót még utoljára el kell végeznem”, esküszöm, zokogva fogok kirohanni a moziból. Egyetlen jó ötlet van az „álarcban lövöldözünk–a kocsiban örülünk a zsákmánynak”-jellegű jelenetek között, egy beépült rendőr figurája, bár eredetinek talán ez is csak a többi közhelyhez képest tűnik. Még inkább csökkenti a film hatását, hogy pont a végét írták meg a legrosszabbul: kicsit hiteltelen a „csőstül jön a baj”-narratíva is, de a főszereplő utolsó tettei sem következnek sehogyan mindabból, amit eddig megtudtunk róla, pedig mivel logikusnak sem nevezhetőek, nem ártott volna mögéjük egy alapos kifejtés.
Vajon amikor a neves költő, Dylan Thomas megírta az És nem vesz rajtuk erőt a halál című szerelmes versét, ami gyakorlatilag a film épeszű részének szinopszisa is lehetne, eszébe jutott-e, hogy írjon a sok szép gondolat közé némi bankrablást is? Ha eszébe jutott, vajon ki beszélte le róla? És vajon hol volt most ez az illető, amikor igazán szükség lett volna rá?
Rovataink a Facebookon