Advertisement

Vásárolj 4db Somersby-t, töltsd fel az AP kódját és nyerj!

Tetovált lányból Mária Magdolna

Rooney Mara portré

MV5BMTk5MTI2NzU1Nl5BMl5BanBnXkFtZTgwNDAzNTYyNDM@. V1 SX1777 CR0,
2018.03.31. 22:16

Másfél éve mindenki jót derült a pufidzsekiben keresztre feszített Joaquin Phoenix fotóin. A paparazziképek a Mária Magdolna forgatásán készültek, ami ugyan Dél-Olaszországban volt, de novemberben, így a Jézust játszó Phoenix nyilván fázott félpucéron a kereszten. A film most kerül a magyar mozikba, hamarosan kiderül, hogy volt-e értelme megcsinálni, tud-e több lenni a többi, Jézus életéről szóló filmnél. Garth Davis rendező (Oroszlán, A tó tükre) filmjének főszereplője egyébként nem Jézus, hanem Mária Magdolna, az ő szemén keresztül látjuk majd a jól ismert történetet. Magdolnát ezúttal Rooney Mara játssza, aki a világ szemében 2011 óta a tetovált lány.

A Mária Magdolna nem várt hírverést kapott, amikor kiderült, hogy a forgatás alatt Phoenix és Mara összejöttek, igaz, hogy kapcsolatukat csak fél évvel később, a Cannes-i filmfesztiválon vállalták nyilvánosan. Ekkor már Mara terelgette finoman a színpad felé a váratlan győzelmétől összezavarodott Joaquin Phoenix-et (a Soha nem voltál itt főszerepéért nyert).

A kapcsolat azért volt meglepő, mert ha létezik két különböző hátterű ember, akkor ők azok. Joaquin Phoenixnek szektás szülőkkel súlyosbított , örökös vándorlással, csórósággal tarkított gyerekkor jutott, míg Rooney Mara amerikai mércével mérve is óriási gazdagságban és kényelemben nőhetett fel. Ha van valami, amit a most 32 éves színésznő utál, akkor az éppen ez, gazdag családja felemlegetése. Pedig szülei házassága, két, az amerikai fociból vagyont építő család egyesülése is volt, anyai dédapja ugyanis a Pittsburgh Steelers, míg apai dédapja a New York Giants alapítója volt. Az apja most is a Giants egyik vezetője. Rooney Mara ennek ellenére állítja, hogy soha semmit nem tettek csak úgy a feneke alá, se neki, se három másik testvérének. Akik közül az egyik, Kate szintén színész, főleg a Kártyavárból ismerhetjük, ő volt az első évad újságírója, Zoe Barnes. “A legfontosabb, ami a családomat a jellemzi, az, hogy mindenki keményen dolgozik benne. Az emberek, akik között felnőttem, mind olyan dolgokkal foglalkoztak, amiket igazán szerettek. Ez nagyon fontos lecke”.

A színészet inkább Kate-et érdekelte a családban, Rooney Mara (akit akkor még Patricia Rooney Marának hívtak) pszichológiát hallgatott. Végül mégis elkezdett játszani, első szerepét abban a filmben kapta (Rémségek könyve 3: Véres kor), amiben a tesója volt a főszereplő. Aztán egy Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály epizód következett, amiről később azt mondta, hogy

borzasztó volt. Nagyon ostoba. Az emberek megszállottjai ennek a sorozatnak. Nem is értem.

Az a Hollywoodban nem túl szerencsés tulajdonsága, hogy utólag fikázza a filmeket, amikben játszott, később sem változott. 2010-ben egy csomó sorozatepizód meg kisebb film után megkapta a Rémálom az Elm utcában remake egyik főszerepét. Bár sokan ebben figyeltek fel rá, utólag azt mondta, hogy gyűlölte ezt a filmet, és arra gondolt, hogy ha csak ilyen szerepeket kaphat, akkor inkább nem is akar színésznő lenni.

De a következő filmje már egyáltalán nem ilyen volt. Megkapta ugyanis a Facebookról szóló Social Network - A közösségi háló egyik kicsi, de fontos szerepét. Ő volt Erica Albright, akit Mark Zuckerberg (Jesse Eisenberg) megpróbált felszedni, de végül összevesztek, és a pasi bosszúból megcsinálta a Facebook elődjét. Kettejük első (és egyben utolsó) randija a film egyik legjobb jelenete lett, mindketten okosak, vág az eszük, ha replikázni kell, de a lány fényévekkel szimpatikusabb, mint az arrogáns és komplexusos Zuckerberg. Bár A közösségi háló sikeres film lett, egyáltalán nem volt evidens, hogy Mara kapja David Fincher következő filmjének, A tetovált lánynak a főszerepét. Már csak azért sem, mert A közösségi hálóban csak négy napot forgattak együtt, a tetovált lány, vagyis Lisbeth Salander szerepét pedig körülbelül az összes színésznő magának akarta Hollywoodban.

Ez nem csoda: ritka az olyan női szerep, ami ennyire összetett és izgalmas. Lisbeth nem amiatt érdekes, mert valakinek a barátnője vagy a felesége, önjogán szerepel, okos, súlyos gondjai és sötét titkai vannak. Fincher Natalie Portmant akarta, de ő nem vállalta a szerepet, Scarlett Johansson viszont szerette volna, és a gyártó Sony is őt akarta, de a rendező túl szexisnek találta Lisbeth figurájához. Jennifer Lawrence állítólag túl magas, míg Rooney Mara túl szép volt Fincher szerint. A felesége és producertársa, Ceán Chaffin viszont meglátta Marában a tetovált lányt, így ő győzte meg Finchert, hogy tegyenek egy próbát vele is. A rendező látni szerette volna a színésznőt némileg megviseltebb fejjel is, ezért az egyik meghallgatás előtt egész éjjel piálnia kellett.

Végül ő lett a tetovált lány, és bár a film alapjául szolgáló regényekből mindenki tudhatta, hogy nagyjából hogy néz ki Lisbeth, a színésznő fizikai átalakulása jókora döbbenetet okozott. Kapott egy fekete punkfrizurát, kiszőkítették a szemöldökét, a fülébe, az orrába, a szájába és a mellbimbójába piercingeket tettek. És ez még csak a kezdet volt ahhoz képest, ami a forgatáson várt rá. A könyvben szerepel egy brutális nemi erőszak jelenet, amit egy héten át forgattak. Mara utólag azt mondta, hogy annyira megviselte ez a hét, hogy utána csak zokogni tudott, aztán megnézte a Toy Story 3-at, hogy valamennyire megnyugodjon.

A tetovált lány plakátja nem árult zsákbamacskát: nem igazán gyakori, hogy egy hollywoodi stúdiófilmet egy félmeztelen színésznővel hirdessenek.

Van egy szokásos módja a meztelen nők ábrázolásának, alázatosak, félénkek, nem néznek a kamerába. Ezen a poszteren halott tekintettel, kifejezéstelen arccal nézek a kamerába. Szerintem ez egy csomó emberre ráhozza a frászt

- mondta erről a színésznő. A tetovált lány nagy kritikai siker lett, öt kategóriában jelölték Oscarra, köztük Marát is a legjobb színésznőnek. Anyagilag viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, csak a gyártási költségeit hozta vissza Amerikában, világszerte pedig 130 millió dollárt. Így a tervezett folytatásokat a Sony nem készítette el.

tetovaltlany magyar plakat

A színésznő még jó ideig reménykedett, a mellbimbójából nem vetette ki a piercingeket, nem akarta még egyszer átélni a beszúrásukkal járó fájdalmat, ha kelleni fognak a folytatásokhoz. Amikor 2015-ben a Wikileaks kirakta a meghackelt Sony összes emailjét a netre, kifejezetten szomorú volt olvasni, ahogy a színésznő levélben érdeklődik a Sony-nál, hogy készül-e folytatása a filmnek, mert mindenki folyamatosan ezt kérdezi tőle, de senki sem adott neki egyértelmű választ. (A legújabb pletykák szerint mégis elkészül A tetovált lány folytatása, de másik rendezővel, a főhőst pedig Scarlett Johansson vagy Natalie Portman alakíthatja.)

Ennek ellenére a film jókorát lendített Rooney karrierjén. Többé nem kellett olyan filmeket vállalnia, amiket utólag szégyellnie kell. Forgatott Steven Soderbergh-gel (Mellékhatások), Spike Jonze-zal (A nő Joaquin Phoenix-szel a főszerepben) és Todd Haynesszel (Carol). Ez utóbbi elhozta neki a második Oscar-jelölését és Cannes-ból a legjobb színésznőnek járó díjat. Hollywoodi mércével mérve a Carol is merész filmnek számít, két nő szerelméről szól az ötvenes évek Amerikájában és van benne egy viszonylag bevállalós szexjelenet is. Bár a film fő sztárja Cate Blanchett, Rooney Mara szokásosan visszafogott játékával méltó partnere tudott lenni.

Az utóbbi években még inkább jellemző lett rá, hogy nem a biztos sikerekre megy, nem izgatják a nagy stúdiófilmek. Szívesen vállal viszont kockázatot olyan filmekkel, mint a Daltól dalig Terrence Malicktől vagy a Kísérettörténet, amiben a lepellel borított Casey Affleck a partnere. Sajnos ez a film sem kerül magyar moziforgalmazásba, viszont a hamarosan kezdődő Titanic Filmfesztiválon látható lesz. Nyáron mutatják be az amerikai mozik Gus Van Sant Don't Worry, He Won't Get Far on Foot című filmjét, amiben Mara és Joaquin Phoenix harmadszor játszanak együtt (ezt a filmet a Berlinalén már láttuk). A sok filmezés mellett a színésznőnek van egy másik munkája is: ő a nyomorgó kenyai gyerekeket segítő Faces of Kibera nevű nonprofit szervezet alapítója és vezetője. Kibera Kenya fővárosának, Nairobinak az egyik nyomornegyede, itt építettek árvaházat abból a pénzből, amit Rooney többek között Steelers és Giants relikviák elárverezéséből szerzett. 

Borítókép: Rooney Mara a Mária Magdolnában. 

Ne maradjon le semmiről!