Elmúlt nyolc év: Vajna gatyába rázta a magyar filmet

DSC 4622
2018.04.06. 23:33

2010 és 2018 között nagyot fordult a világ a magyar filmmel: sikerült elmozdulni a lesajnált és kinevetett státuszból. Ezen a legnagyobbat bizonyára az lendített, hogy az elmúlt három évben mindig volt egy magyar film az Oscar-gálán, a Saul fiának és a Mindenkinek győznie sikerült, a Testről és lélekről pedig a legjobb öt közé jutott. 

Persze a művészfilmek önmagukban még nem csábítják vissza a tömegeket a mozikba: Magyarországon Andy Vajna irányításával teljesen újragondolták a támogatási rendszert, és el kell ismerni, látványos eredménye lett. Bár még mindig a néhány ezer nézőt megmozgató filmek vannak többségben, de ismét készülnek olyan hazai alkotások, amikre több százezer néző kíváncsi. Összehasonlítottuk a 2010-es év legnézettebb filmjeinek listáját a 2017-es év végi listával. 

Korábban egy hosszabb elemzésben már foglalkoztunk azzal, hogy miért is lett ilyen sikeres a magyar film. Beszéltünk a szakma több fontos szerepével, aki elmondták, mennyit érnek a díjak, illetve hogy mi az, ami továbbra is problémát jelent a rendszerben.

Ciki volt a magyar film

Azt, hogy milyen mélyről kellett visszajönnie a hazai filmnek, jól szemlélteti a tíz legnépszerűbb magyar film 2010-ből. Rudolf Péter Üvegtigrisének a harmadik részét az év végén mutatták be, de így is 174 ezer nézője volt 2010-ben, és összesen 295 ezer nézőig jutott. Ezt még csak nagyságrendben megközelíteni sem tudta semmi abban az évben.

A második helyre is egy folytatás került, a Zimmer Feri 2. 34 ezres nézettségével maximum a középmezőnyben lenne a helye, de 2010 csapnivaló számokat produkált. Az emberek nem voltak kíváncsiak a magyar filmekre, pedig összességében jóval több hazai produkció került a mozikba, ezekre azonban tényleg csak néhány ezer ember volt kíváncsi.

 # Film címe  Nézők száma 
1. Üvegtigris 3.  174 618
2. Zimmer Feri 2.  34 517
3. Szinglik éjszakája 32 256
4.  Bogyó és babóca  26 987
5.  Bibliotheque Pascal  23 372
6. Igazából apa  18 262
7. Köntörfalak  11 678
8.  Bűn és bűntelenség  8 021
9. Halálkeringő  7 996
10  Czukor Show  6 081

Amikor megjelentek a Vajna-rendszerben készült első filmek, akkor már lehetett érezni, hogy valami megmozdul. Ebben az időszakban még csak két amerikai stílusban készült romantikus vígjáték, a Megdönteni Hajnal Tímeát és a Coming Out ért el komolyabb sikereket. Előbbi 104 ezer nézőt gyűjtött, míg utóbbi 141 ezer nézővel lett az új korszak addigi legsikeresebb filmje.

Szintén figyelemre méltó volt a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan sikere: a kis költségvetésből készített diplomafilmet több tízezren nézték meg. A Van mutatta meg, hogy ha jó és szerethető a történet, akkor rendszeren kívül is lehet sikeresnek lenni, és ahogy azt már korábbi cikkünkben is megállapítottuk: az igazán nagy sikerhez a legbiztosabb marketing az, ha jó egy filmnek a híre, és az emberek ajánlják őket egymásnak. (Ugyanezt a kört futotta meg az Ernelláék Farkaséknál című Hajdu Szabolcs-film.)

Jöttek a nemzetközi sikerek

Ezt követően a Saul fia volt az első lépcsőfok, amit az elsöprő cannes-i siker után már rengetegen néztek a moziban, az Oscar-esélyek idején pedig jóval a bemutató után is újra népszerű tudott lenni a mozikban, és végül 267 ezren váltottak rá jegyet, ami óriási szám egy súlyos témát szokatlanul, művészi eszközökkel bemutató film számára. 

A következő mérföldkő egyértelműen a Kincsem volt, amit március 15-én, a nemzeti ünnepen mutattak be, de még májusban is stabilan a mozik műsorán volt. Végül 456 ezer nézőt szedett össze a mozikból, amivel megelőzte a Sorstalanságot, és megközelítette a Magyar vándort. Ez már egyértelműen jelezte: ha minden klappol, akkor nagy tömegek kíváncsiak a magyar filmre. 2017 novemberében majdnem sikerült lemásolnia ezt a bravúrt A Viszkis című filmnek, ami végül 327 ezer nézőig jutott, de ez is olyan hatalmas szám, ami 2010 környékén szinte elképzelhetetlennek tűnt.

Ha összeadjuk a tíz legnépszerűbb film nézőszámát, akkor látható, hogy 2017-ben több mint három és félszer annyi néző ült be a legnépszerűbb alkototásokra, mint 2010-ben, vagyis a feltámadás látványos. 2010-ben 10 film tudott összesen 343 ezer nézőt, míg tavaly a Kincsem egyedül többet csinált.

Persze továbbra is készülnek pár ezer embert érdeklő magyar filmek, a Jupiter holdja hiába mutatkozott be Cannes-ban, ahol neves filmes szaklapokban dicsérték a film akciójeleneteit, itthon mindössze néhány ezer ember látta mozikban.

Összességében viszont látható, hogy megmozdult valami, bár az nem egyértelmű, hogy az idei év a Valami Amerika 3. részén kívül tartogat-e még biztos sikert. A tervek szerint még idén bemutatják a Teljesen idegenek magyar változatát, aminek eredetije népszerű volt a magyar mozikban, a neves szereplőgárda (Csányi Sándor, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc, Lengyel Tamás, Mészáros Béla) talán elég lesz ahhoz, hogy újabb hazai produkció szerepeljen az év legnézettebb filmjei között.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?