A Hihetetlen család új kalandjai meglepőek lesznek, mármint tényleg

2018.04.13. 14:46

Tizennégy év telt el azóta, hogy a Pixar elkészítette a Hihetetlen család című, rendhagyó szuperhősös animációs filmet, és valószínűleg még ők is meglepődtek rajta, mennyire sikeres lett: a két Oscar-díján kívül messze túllépte a félmilliárd dolláros bevételt is. Mégis ennyi idő kellett, hogy elkészüljön a folytatás, amely, az előzetesből úgy tűnik, még a rendhagyóhoz képest is rendhagyó lesz.

Úgy tűnik ugyanis, hogy nem a főellenség legyőzése okozza majd a legnagyobb konfliktusokat, ahogy az ilyenkor már lenni szokott, hanem az, hogy a hihetetlen képességekkel megáldott családban nem az apukának, hanem az anyukának lesz szuper új állása, így az apuka marad otthon a gyerekekkel, rá marad az összes házimunka, és egyébként sem nagyon érti, hogyhogy a felesége keresettebb a munkaerőpiacon, mint ő, még ha ez pontosan ezekkel a szavakkal valószínűleg nem is fog elhangozni a filmben.

A Disney-Pixar a korábbi rövidke betekintők után most adta ki az első valamirevaló trailert:

 Sőt, már egy magyar szinkronizált előzetes is készült, bár az jóval rövidebb az eredeti nyelvűnél, mindenesetre ide kattintva nézhető meg.

A film július 19-én kerül a magyar mozikba.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!