A pszichotikus Nicolas Cage is ott lesz Cannes-ban

2018.04.17. 11:37

A cannes-i fesztivállal párhuzamosan szervezik meg a Rendezők Kéthete (Quinzaine des réalisateurs) nevű szekciót, ami mára már legalább annyira a hivatalos program része, mint a versenyprogram. Ez volt az a szekció, ahol először vetítettek a fesztivál idején filmeket Werner Herzogtól és Martin Scorsese-től is. 2017-ben itt mutatták be aztán a több Oscarra is jelölt Floridai álmot is először a világon. A válogatásban bemutatnak játékfilmeket, dokumentumfilmeket, és rövidfilmeket. A keddi sajtótájékoztatója szerint 1609 játékfilmből és 1667 rövidfilmből válogatták az idei szelekciót. Csak, hogy elspoilerezzem: magyar filmet itt sem jelentettek be, eddig Szilágyi Zsófi filmje az egyetlen magyar szereplője a 2018-as Cannes-nak.

Az idei felhozatal is elég izgalmas, két, Sundance-en már bemutatott filmet is be fognak mutatni Európában, az egyik Debra Granik új rendezése (ő volt az, aki a Winter's Bone-nal gyakorlatilag egy csapásra sztárszínészt csinált Jennifer Lawrence-ből), a másik pedig a Mandy című pszichedelikus bosszúfilm/agymenés Nicolas Cage főszereplésével. Sajnos előzetes még nincs belőle.

nicolas-cage-mandy-movie-1

Ugyancsak itt fogják bemutatni Gaspar Noé (Enter The Void, Visszafordíthatatlan) új filmjét, a Climaxet, illetve a szintén francia, főleg videoklipek rendezéséről ismert Romain Gavras alkotását is.

JÁTÉKFILMEK

Nyitófilm: Péharos de verano, rendezte: Ciro Guerra & Cristina Gallego

Amin, rendezte: Philippe Faucon

Climax, rendezte: Gaspar Noé

Carmen y Lola, rendezte: Arantxa Echevarria

Cómprame un revólver, rendezte: Julio Hernández Cordón

Les Confins du mondem, rendezte: Guillaume Nicloux

El motoarrebatador, rendezte: Agustín Toscano

En Liberté, rendezte Pierre Salvador

Joueurs, rendezte: Marie Monge

Leave No Trace, rendezte: Debra Granik

Los silencios, rendezte: Beatriz Singer

Ming wang xing shi ke, rendezte: Ming Zhang

Mandy, rendezte: Panos Cosmatos

Mirai, rendezte: Mamoru Hosoda

Le monde est à toi, rendezte: Romain Gavras

Petra, rendezte: Jaime Rosales

Samouni Road, rendezte: Stefano Savona

Teret, rendezte: Ognjen Glavonic

Weldi, rendezte: Mohamed Ben Attia

Zárófilm: Troppa grazia, rendezte: Gianni Zanasi

RÖVIDFILMEK

  • Basses, rendezte: Félix Imbert
  • Ce magnifique gâteau, rendezte: Emma De Swaef & Marc Roels
  • La lotte, rendezte: Marco Bellocchio
  • Las cruces, rendezte: Nicolas Boone
  • La Nuit des sacs plastiques, rendezte: Gabriel Harel
  • O órfão, rendezte: Carolina Markowicz
  • Our Song To War, rendezte: Juanita Onzaga
  • Skip Day, rendezte: Patrick Bresnan & Ivette Lucas
  • Le Sujet, rendezte: Patrick Bouchard

Ne maradjon le semmiről!