Nem lehet nem imádni a nyugdíjas magyar vadászpilótákat

2018.04.17. 15:02

"Bő két éve csak felszálltam a kettes villamosra, és tökvéletlenül megismerkedtem két fantasztikus emberrel. Most pedig meg tudom mutatni a róluk készült filmünk előzetesét" – harangozta be Veteránfilm című dokujának trailerét Hernáth Csaba, aki az Ultra vezető operatőre is volt.

A Veteránfilm főszereplője két idős bácsi: Szentiványi János, azaz Sminyu, valamint Frankó Endre, becenevén Kukla. Mindketten gyerekkori álmukat megvalósítva lettek vadászpilóták, majd a levegőben élték át a 20. század fordulatait. Ahogy az előzetesben is elhangzik, nem feltétlenül a haza, sokkal inkább a repülés szeretete vitte őket erre a pályára.

A két bajtárs közül Szentiványi János már nem élhette meg a róluk szóló film elkészültét, a legendás Puma század legidősebb tagja 2018 januárjában halt meg, 98 éves korában. (Életéről itt lehet olvasni.) Barátja, Frankó Endre azonban még él, és a szelfizést valamivel jobban kedveli, mint a beállított képeket.

"A Veteránfilm két különleges jóbarátról szól, az élet derűjéről és az elmúlásról" – írják az alkotók. A két nyugalmazott vadászpilóta visszaemlékezéseit animációkkal dobja fel a dokumentumfilm, amelyet a Menjek/Maradjak-sorozat producerei, azaz a Speak Easy Project csapat tagjai jegyeznek. Az előzetest a Saverne zenéje kíséri, a bemutató dátuma egyelőre nem ismert.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!