A Bosszúállók 3 nyitánya egy rahedli pénzt keresett

2018.04.29. 20:15

Nem nagy meglepetés persze, hogy az új Marvel-film (aminek a rendes címe Bosszúállók: Végtelen háború, de ezt nem fogjuk leírni minden egyes alkalommal, mert minek), amiben hihetetlenül sok színész ugrált zöld háttér előtt szuperhősjelmezben sok pénzt termelt, hiszen egy Marvel Cinematic Universe-film (és ez előtt 18 volt már) sem keresett 500 millió dollár alatt a mozipénztáraknál, és a harmadik Bosszúállók-filmtől óvatos becslések is 240-245 millió dolláros amerikai bevételt vártak, amivel ugyan elmaradt volna a Star Wars VII 248 milliós rekordjától, de azért a második helyre így is jó lett volna.

Nem így történt, a film 250 millió dollárt keresett 3 nap alatt.

Ezzel minden idők legnagyobb bevételét hozó filmje lett, már ha az inflációt nem számoljuk, mert ha azt is belevesszük a buliba, akkor a Star Wars VII 262 milliónál tart, de ezt most hagyjuk. Szóval az észak-amerikai mozik ajtaját páros lábbal rúgta be a film, amit a kritikusok azért nem egyöntetűen szerettek (a Rotten Tomatoes-on 86 százalékon áll, a Metacriticen 68-on), de a közönség zabálja, és valahol ez a lényeg, ugye.

Ráadásul a szuperhős témát nemcsak az amerikai nézők szeretik, így a premier világszerte döntögeti a rekordokat. Az észak-amerikai piacon kívüli 380 millió dolláros nyitány (és ebben Kína még benne sincs, ott május 11-én mutatják be a filmet) azt jelenti, hogy

három nap alatt összesen 630 milliónál tart a szuperhősfilm, azaz máris többet keresett, mint a 2008-as Hulk, a 2015-ös Ant-Man, a 2011-es Amerika kapitány, a 2011-es Thor és a 2008-as Vasember teljes pályafutásuk alatt.

A 630 millió dollláros nyitánnyal a Halálos iramban 8 rekordját adta át a múltnak, Vin Diesel autós akciófilmje tavaly 541,9 millióval nyitott a világpiacon.

014



És akkor statisztikákat kedvelő olvasóinknak még pár adat:

  • a Bosszúállók 3 szombaton 83 millió dollárt keresett az USA-ban, ez minden idők legmagasabb szombati bevétele,
  • eddigi 41 milliós IMAX-bevétele (ebből 22,5 millió sz USA-ban) Marvel-rekord
  • az eddigi legnagyobb amerikai bevételt termelő szuperhősfilm a Fekete Párduc volt a maga 688 milliójával, ezt a Bosszúállók igencsak leveri majd
  • a tíz legnagyobb amerikai bevételi nyitányból immáron hat a Mavelé, ha az anyacég Disney-vel együtt nézzük, akkor csak egy filmet nem ők gyártottak a tízből (a Jurassic World a Universalé)
  • a film gyártási költsége úgy 300, marketingbüdzséje 100 millió dollár lehetett.
  • az amerikai nézők 58 százaléka férfi volt,
  • a film összbevételét a Forbes 1,7-2,2 milliárd dollárra jósolja.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!