A Solo egy űrwesternbe oltott eredettörténet lesz

solo-a-star-wars-story-4k-poster-sd-2880x1800
2018.04.30. 08:28

Werkfilmet kapott a Solo: Egy Star Wars-történet, aminek a címét ilyen formában csak nagyon indokolt esetben fogjuk használni a jövőben, ahogy Han sem véletlenül hívja Chewie-nak Chewbaccát (vagy Csubinak Csubakkát, tessék nyugodtan vitatkozni Facebook-kommentben). Ja, igen, ez is egy olyan apróság, ami ebből a kisfilmből derül ki, tessék:

Nem véletlenül tegnap eresztette rá a netre a Disney a Solo új képsorait, hiszen nem sokkal azután jelent meg a videó a neten, hogy kiderült: már nem a Star Wars VII az észak-amerikai mozipénztárak királya, hiszen Az ébredő erő 248 millió dolláros nyitányát a cég másik aranytojást tojó tyúk alakú franchise-ja, a Marvel Cinematic Universe legutóbbi filmje rúgta le a trónról a maga 250 millió dolláros nyitóbevételével

Szóval kell a felhajtás a Solo köré, amiről a pletykák sok rosszat mondtak, a címszereplő Alden Ehrenreich mellé kirendelt tanártól a kirúgott rendezőkön át az elbaltázott forgatókönyvig. Persze addig, míg a mozikba nem kerül a film, és a nézők saját szemükkel meg nem győződnek arról, hogy jó vagy nem, felesleges lenne bármilyen következtetést is levonni a híresztelésekből. A fenti kisfilmben sok új képsor van hálistennek, amiből még több minden kiderül a sztoriról, amiről Ron Howard rendező azt állítja menten az első kockákon, hogy

ilyet még nem láthattunk a Star Wars-Univerzumban.

gg7ONx0 - Imgur.gif

Ami újdonság:

  • többet mutatnak Corelliából, Han szülőbolygójából, ami birodalmi elnyomás alatt áll, egyben a flotta hajógyára is
  • látjuk Han faszapilótaságát akció közben
  • többet mutatnak a Han-Lando kártyacsatából, amin (vélhetően) Han elnyeri a Falcont
  • Hannak meggyűlik a baja sokféle emberrel és idegen lénnyel
  • kiderül, miért kapott becenevet Chewie
  • látjuk a klasszikus ujjrázást (!!!)
  • a képi világ eszméletlenül jól néz ki
  • és ami a legfontosabb: birodalmi katonaként is megmutatja Hant.

Az egésznek van egy állati nagy Firefly-utánérzése, aminek főhősét, Malcolm Reynolds kapitányt nagymértékben befolyásolta a klasszikus Solo-karakter (meg az összes western pisztolyhőse, ugye), a lepukkant, poros, koszos, rozsdás, sötét, depressziós világot a tévésorozatban is láthattuk, és számos más elem is visszaköszön belőle, de ha azt tetszik hinni, hogy ez negatívum, hát nem, a Firefly az egyik legjobb űrwestern-sorozat evör, szóval abból meríteni kifejezetten jó dolog. 

Amit a történetről az eddig előzetesek alapján sejteni lehet: Han a Corellián nőtt fel, elnyomásban, az utcán, kisstílű bűnözőként, aztán a birodalom szolgálatába kerül (áll? sorozzák?), majd ezt megunva (dezertőr? leszerelik?) egy nagystílű bűnöző szolgálatába áll, és lesz belőle az, aminek mi megismertük, a galaxis egyik legjobb csempészpilótája. Ehrenreich mellett Woody Harrelson, Emilia Clarke, Donald Glover, Thandie Newton, Phoebe Waller-Bridge, Joonas Suotamo és Paul Bettany is szerepel benne, a bemutatója nálunk május 24-én lesz.