A producer perli a cannes-i fesztivált, elmaradhat a Don Quijote-film bemutatója

2018.05.07. 18:28

Bizonytalanná vált Terry Gilliam The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) című filmjének cannes-i bemutatója, miután a producer Paolo Branco a párizsi legfelső bíróságon indítványozta, hogy tiltsák meg a film levetítését a kedden kezdődő cannes-i fesztiválon, jelenti az MTI.

A filmet május 19-én, a zárógálán, versenyen kívül mutatnák be, de ehhez a portugál származású francia producer nem járult hozzá, és így most bírósági végzéssel próbálja megakadályozni a bemutatót.

A rendező és a producer közötti vitában szerdán mondja ki döntését a bíróság, amely hétfőn gyorsított eljárásban, mintegy három órán át vizsgálta Paolo Branco indítványát. Branco 2016-ban vette meg a film jogait, ügyvédje szerint a rendező Terry Gilliam azóta nem volt hajlandó leülni vele tárgyalni. Gilliam ügyvédje szerint az egész viszont arra megy ki, hogy meghurcolják a rendezőt.

A Terry Gilliam pártján álló cannes-i fesztivál ügyvédje, Gabrielle Odinot pedig úgy vélte a bíróságon, "ez az első alkalom, hogy a cannes-i fesztivált túszul ejtették", de hozzátette, hogy ha a bíróság nem engedélyezi a bemutatót, akkor természetesen ennek engedelmesednek, és nem vetítik le a filmet.

A korábbi Monty Python-tag Gilliam 1998-ban kezdte szervezni a film előkészületeit, össze is szedett rá 32 millió dollárt, de egy árvíz tönkretette a felszerelését Spanyolországban, és a biztosításukkal is gond volt, sőt, a főszereplő is lelépett betegség miatt. A következő tizenöt évben Gérard Depardieu, Robert Duvall, Ewan McGregor és John Hurt neve is felmerült a főbb szerepekre. 2016-ban már úgy nézett ki, újra elkezdhetik a forgatást, de kiderült, hogy a producer állításával szemben nem szedte össze az arra szükséges pénzt, végül 2017-ben indultak csak el a munkálatok. A film húszéves kálváriájáról itt olvashat .