Örömmel vadásznak Tom Cruise-ra

2018.05.16. 10:42

Augusztus 2-án érkezik a magyar mozikba Tom Cruise legújabb filmje, a Mission: Impossible 6. Ez az a film, amelynek forgatásán Tom Cruise eltörte a bokáját, de így is befejezte a jelenetet, ez az a film, aminek a leglátványosabb akciójára egy évet kellett készülni, és ez az a film is, ami nehezen tud már kitalálni valami olyan látványos akciót, amit nem látott a közönség az eddig elkészült öt részben. Most érkezett egy hosszú előzetes, amibe látszólag az összes látványos jelenetet igyekeztek beszuszakolni. A rendező, Christopher McQuarrie utólag úgy nyilatkozott a forgatásról: azt igyekeztek megtalálni, hogy Tom Cruise mit bír el fizikailag anélkül, hogy megölnék.

Ezt a két és fél percet a következő szempontok szerint rakták össze: legyen benne mindegyik fontosabb akció, tűnjön fel az összes fontosabb színész, akiket Cruise maga köré gyűjtött, és a lehető legkevesebb fogalmunk legyen közben arról, hogy merre is halad majd a történet.

Ami világos, hogy a Henry Cavill által játszott CIA-ügynök lesz az Ethan Huntra leselkedő veszélyek egyike, legalább két durva verekedés lesz közöttük a filmben, egyszer pedig helikopterrel üldözik egymást. De lesz egy másik gonosztevő is, akit Sean Harris alakít, és olyanokat mond, hogy szenvedés nélkül nem lehet eljutni a békéhez, és minél nagyobb a szenvedés, annál nagyobb békét lehet vele elhozni. A szenvedést pedig szeretné Ethan Huntra kenni. 

Láthatjuk még néhány képkocka erejéig feltűnni Angela Bassettet, Simon Pegget, Rebecca Fergusont, Alec Baldwint és Michelle Monaghant is.

Érkezett egy új poszter is a filmhez, ami Tom Cruise Instagramján debütált:

Check out the new poster for #MissionImpossible Fallout.

A post shared by Tom Cruise (@tomcruise) on

Ne maradjon le semmiről!