Rekordot döntött Cannes-ban a Walking Dead sztárjának filmje

2018.05.18. 08:13

Igen, Cannes-ban létezik egy hivatalos zsűri, aminek a tagjai hétvégén fogják kihirdetni, hogy melyek voltak az idei felhozatalból a kedvenc filmjei, de van egy másik, nemhivatalos mérce is, ami alapján már lehet rangsorolni őket. Ez a Screen Daily táblázata, amiben nemzetközi kritikusok egy csapata értékeli a filmeket, nullától négy csillagig. Ebben a táblázatban döntött rekordot a koreai Burning, ami jelenleg a fesztivál - vagyis a Screen-mérce - történetének legjobban értékelt filmje: 3,8-as átlagot kapott. Összehasonlításképpen két évvel ezelőtt az imádott Toni Erdmann 3,7-es átlagon állt, a második legnagyobb díjat elhozó Saul fia pedig 2,8-on.

És most végre bele is lehet nézni a filmbe, mert megérkezett hozzá az első előzetes.

Amiből csak nagyon nagy vonalakban derül ki a két és fél órás film története. A Burning Murakami Haruki egy 1992-es novellájából készült, a főszereplője egy Jongsu nevű srác, aki beleszeret egy lányba. A lány azt állítja, hogy együtt nőttek fel. Aztán el is tűnik a fiú életéből, és visszatér a karján egy milliomossal (őt játssza a Walking Dead Glenjét alakító Steven Yeun), onnantól pedig igazán elindul a misztérium.

A Burninget a cannes-i premier után mutatták be Dél-Koreában, még amerikai premierről sincsen hír, nemhogy magyarról. De az biztos, hogy Yuen szerepeltetése - állítólag nagyon jó benne - biztos adni fog egy lökést annak, hogy olyan emberek is megnézzék ezt a filmet, akik csak a Walking Deadből ismerik.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!