Zaklatási vád: sorra hátrálnak ki Morgan Freeman mögül, a díját is elvehetik

2018.05.25. 15:19

Néhány órával azután, hogy Morgan Freemant több nő szexuális zaklatással vádolta meg, több cég és szervezet elkezdte megszakítani vagy "szüneteltetni" a vele való kapcsolatát, és felülvizsgálják az életműdíjának odaítélését is.

A CNN csütörtökön megjelent cikke elkészítésekor 16 emberrel beszélt Freeman viselt dolgairól, akik közül nyolcan azt állították, hogy a színész helytelenül viselkedett velük, nyolcan pedig azt, hogy szemtanúi voltak annak, ahogy másokkal viselkedik kellemetlenül. A vádak tapogatásról, szoknyafelhajtásról, folyamatos szexuális töltetű megjegyzésekről, megalázó helyzetek teremtéséről szóltak. A színész közleményében nem tagadta a vádakat, bocsánatot kért, és azt írta, nem volt szándékában bántani senkit.

Az amerikai színészszakszervezet, a Screen Actors Guild néhány órával a vádak nyilvánosságra kerülése után kiadott egy közleményt azzal kapcsolatban, hogy a kamara éppen idén januárban tüntette ki életműdíjjal Freemant. "Ezek meggyőző és elkeserítő vádak, amelyek abszolút szembemennek mindazokkal a törekvéseinkkel, amelyeket annak érdekében dolgoztunk ki, hogy a szakmabeliek biztonságos munkakörnyezetben dolgozhassanak.

Minden megvádoltnak joga van a tisztességes eljáráshoz, de számunkra az a kiindulópont, hogy hiszünk azoknak a bátor embereknek, akik fel merték emelni a hangjukat a zaklatás ellen. 

Mivel Mr. Freeman a közelmúltban kapta meg a szervezetünk egyik legtekintélyesebb díját, elismerve ezzel az életművét, jelenleg kivizsgáljuk, ebben az esetben milyen módosító eljárás kivitelezésére lehet szükség" - közölték.

A VISA üzleti és bankkártyacég évek óta alkalmazta Freemant reklámjai arcaként vagy narrátoraként, de helyi idő szerint csütörtökön délután ők is kiadtak egy közleményt: "Tudatában vagyunk a Mr. Freeman elleni vádaknak. Jelenleg felfüggesztjük azon marketingtevékenységeinket, amelyekben a színész érintett." Hasonlóan nyilatkozott a SkyTrains közlekedési vállalat is, amely a VISA-val való együttműködés keretében Freeman hangját használta. 

Az eljárás nem szokatlan az amerikai reklámpiacon: korábban is többször előfordult, hogy a negatív médiaérdeklődés középpontjába került hírességek részvételével futtatott reklámokat leállították az ilyen felhajtásra nem vágyó cégek.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!