Kis híján fegyveres rablás áldozata lett Stan Lee

2018.06.04. 11:39

2018 nem az idén 95 éves, karrierje során több mint 200 képregényfigurát megálmodó Stan Lee éve, az tuti. Az ember, akinek a Bosszúállóktól az X-Men-ig szinte minden fontos szuperhőst és szupergonoszt köszönhettünk, a napokban esett kis híján rablótámadás áldozatául, amikor kilépett Los Angeles-i otthona kapuján és két férfi fegyvert fogott rá. A rendőrség a helyszínen letartóztatta mindkét támadót, akik közül ez egyik azt állította, Lee pénzzel tartozik neki, és csak azt szerette volna begyűjteni tőle. Az eddigi összes Marvel-filmben cameozó mesternek egyébként az ijedségen túl nem eset baja, nem mintha az az ő korában nem lenne veszélyes.

Áprilisban a rendőrség azért szállt ki a házához, mert valaki beugrott a kertjébe, de ez a kisebbik baj, sajnos az idős művészt egyre többen és többször igyekeznek kihasználni anyagilag. Májusban mi is megírtuk, hogy egymilliárd dolláros (268 milliárd forintos) pert indított saját korábbi cége, a POW! Entertainment ellen, mondván: azok valamilyen csalás révén elérték, hogy átadja egy kínai cégnek a vele kapcsolatos szerzői jogokat. A kereset szerint Lee évek óta egy olyan szembetegségben szenved, amelytől egyedül nem tud olvasni, a szerződést pedig akkor készítették, amikor Lee teljesen összetörve ült otthon felesége halálos ágyánál.

Lee azt állítja, a cég eladásának részleteit soha nem osztották meg vele, és még akkor sem adott teljes, exkluzív jogokat a Disney-nek a neve, identitása és arcképe használatára, amikor egy többmilliárd dolláros üzlet keretében a cég megvette a Marvelt, úgyhogy erősen kétséges, hogy Lee mégis ingyen felajánlotta volna ezt a jogot a kínai cégnek.

Ezt megelőzően a barátai jelentették be a rendőrségen még februárban, hogy a felesége halála után magára maradt idős férfit bántalmazza a gondozására kirendelt személyzet. A lánya is visszaélt apja meglehetősen megromlott egészségügyi állapotával, több százezer dollárját költötte el, majd amikor elzárták a pénzcsapot, csekkeket hamisított apja nevében. Az elbocsátott gondozók utólag szexuális zaklatás miatt akarták beperelni Lee-t, de az ügyészség vádat sem volt hajlandó emelni, annyira légből kapottnak ítélték meg az állításokat.

Lee Twitter-fiókját sem ő maga kezelte, hanem a cége (amit ugye perel), de sikerült elintéznie, hogy végre a saját nevében ő írhasson a netre - a bejegyzések között akadnak rám szomorúak is, de alapvetően az olvasható ki belőlük hogy Lee ismét kezd magára találni.