A dínók mindenki elől elszívták a levegőt

2018.06.11. 16:23

Elstartolt a magyar mozikban a nyár egyik leginkább várt filmje, a Jurassic World: Bukott birodalom. Három évvel ezelőtt az előző rész világszerte letarolta a mozikat és bár Magyarországon is szép siker volt, rekordokat azért nem döntött. A második résznek pedig csak nagyon kicsit ugyan, de sikerült még nagyobb érdeklődést kiváltania. Érkezett még a héten egy horror és egy romantikus vígjáték is, de ezek nem tudtak az első helyek közelébe kerülni. 

011
Fotó: UIP Dunafilm

122 222 nézője volt három évvel ezelőtt a Jurassic Worldnek. Erre tudott rápakolni a második rész, amit a bemutató hétvégéjén 127 838 ember látott összesen. Nem jelentős a növekedés, de gyakran előfordul, hogy egy folytatásnak nem sikerül az előd sikereit megismételni, itt viszont egyelőre erről szó sincs. Chris Pratt és a dínók népszerűsége továbbra is töretlen a magyarok körében.

Ami magát a filmet illeti, nos az nem lett túl jó, kritikánkban azt írtuk, hogy tele van kínos sületlenségekkel és látványos jelenetekkel. A közönség valószínűleg a nosztalgia miatt ül majd be elsősorban a filmre, így kevésbé számíthat a kritikai megítélése. Ráadásul jó időben érkezett a mozikba és heteken keresztül tarthatja jó pozícióját a hazai bevételi listán. Valószínűleg ott lesz év végén az öt legsikeresebb film között. 

Második helyen tartotta magát a Solo: Egy Star Wars-történet, de az érdeklődés továbbra is folyamatosan csökken az eredettörténet iránt. 22 756 nézőt szerzett, amivel sikerült átlépnie a 200 000-es határt. Harmadik helyen található a Könyvklub című vígjáték, amit úgy tűnik szeret a közönség, hiszen a múlthéthez képest mindössze 9 százalékkal esett vissza a nézőszáma. Kritikánkban azt írtuk a filmről, hogy ugyan kiszámítható a története, de a pozitív üzenet és a nagyszerű színészek kompenzálnak a forgatókönyv hiányosságaiért.

A hét másik új bemutatója, az Örökség csak a hatodik helyet tudta megszerezni 8318 nézővel. A forgalmazó igyekezett megtámogatni a filmet, ami az amerikai bemutatóval egyszerre érkezett meg Magyarországra is. Talán nem volt elég világos az üzenet, hogy itt tényleg az év legőrültebb horrorfilmjéről van szó, ami szerencsére be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. "Ez az a fajta fokozatosan eszkalálódó őrület, ami minden egyes új jelenetével meglep és sokkol" - fogalmazott kritikusunk a filmmel kapcsolatban. Az amerikai közönség nem fogadta olyan lelkesen az Örökséget, mint a szakírók, kíváncsian várjuk a hazai reakciókat a filmre. 

Kilencedik helyen futott be a Szerelembe gurulva, ami 4233 nézőt szerzett magának. Nem túl erős kezdés, de ahogy a Könyvklubnál is láttuk, a jól sikerült romantikus filmek könnyen tudnak a premier utáni hetekben is nézőket szerezni, ha elég pozitív a nézői fogadtatás és azok, akik látták ajánlják a filmet ismerőseiknek. 

Itt a teljes magyar nézettségi lista:

 # Film  Hétvégi bevétel  Nézőszám  Változás  összbevétel  Össznézőszám 
1.  Jurassic World: Bukott birodalom 187 606 868 118 953    201 793 617 127 838
2. Solo: Egy Star Wars-történet 34 978 460 22 756 -51%  311 060 572 202 058
3. Könyvklub 32 310 861 22 346 -9%  83 312 576 58 895
4. Deadpool 2. 29 182 210 19 756 -36%  494 905 761 342 820
5. Átejtve 25 462 280 17 432 -11% 63 306 940 44 434
6. Örökség 12 128 755 8 318    12 128 755 8 318
7. A partiállat 9 417 365 6 330 -22% 145 462 346 100 502
8. Bosszúállók – Végtelen háború 6 817 810 4 203 -37%  877 388 581 558 327
9.  Szerelembe gurulva 6 181 140 4 233    6 181 140 4 233
10.  Vigyázz, kész morc! 4 875 603 3 756 12% 12 594 463 9 522

Az Egyesült Államokban nem mutatták be egyelőre a legújabb Jurassic Worldöt, helyette Sandra Bullock és Cate Blanchett főszereplésével készült Ocean's 11 folytatás/remake/reboot került a mozikba. 

41 milliós bevétellel felülmúlta az elvárásokat, de jobban nyitott a George Clooney és Brad Pitt által fémjelzett filmeknél is. Ezek után nem lenne meglepő, ha 130 millió dollár körül alakulna az amerikai bevétele, ami egy 70 millió dolláros produkció számára szolid sikert jelent.

Az Örökség 13 millió dollárral indított az amerikai mozikban, amivel szintén felülmúlta az elvárásokat és a forgalmazó A24 számára az eddigi legjobb nyitóhétvége rekordját is elhozta. Tekintettel arra, hogy a filmre körülbelül 10 millió dollárt költöttek, így ez nagyon hamar nyereséget termel majd.

Az amerikai bevételi lista így nézett ki: 

# Film címe Hétvégi bevétel Változás Összbevétel
1. Ocean's 8 - Az évszázad átverése $41,500,000    $41,500,000
2. Solo: Egy Star Wars-történet $15,154,000 -48.5% $176,105,474
3. Deadpool 2. $13,650,000 -41.1% $278,665,541
4. Örökség $13,037,336    $13,037,336
5. Bosszúállók: Végtelen háború $6,836,000 -34.9% $654,733,699
6. Sodródva $5,050,000 -56.5% $21,740,025
7. Könyvklub $4,200,000 -40.3% $56,874,124
8. Hotel Artemis $3,151,118    $3,151,118
9. Upgrade
$2,220,000 -52.5% $9,209,605
10. A partiállat $2,105,000 -39.9% $50,266,577

Ne maradjon le semmiről!