Lehet szeretni egy öntelt, gazdag seggfejt

2018.06.12. 05:02

Amikor A vasmacska kölykei (Overboard) mozikba került 1987-ben Kurt Russell és Goldie Hawn főszereplésével, az egy kreatív, jópofa, üdítő kis film volt, amit nagyon lehetett szeretni (igaz, én akkor még jó pár évig meg sem születtem, de amikor először láttam a filmet, akkor nagyon bejött). Amikor az Overboard remake-jeként 2018-ban mozikba került az Átejtve című film, akkor az már nem volt sem kreatív, sem jópofa, sem üdítő, de még mindig szerethetővé tudott tenni egy amnéziás, gazdag seggfejt.

Leonardo (Eugenio Derbez) Mexikó legtehetősebb családjának tagja, a papa milliárdos vállalatának leendő igazgatója, aki mindemellett egy öntelt, végtelenül gyerekes, irritálóan tenyérbemászó tescós playboy, és még büszke is rá. Ezzel szemben Kate (Anna Faris) egy egyedülálló szülő három kislánnyal és két állással, akinek minden vágya az, hogy elvégezhesse a nővérképzőt. A sors persze összehozza őket, amikor Leonardo takarítót rendel a luxusjachtjának rendbetételére.

A találkozás nem is ment zökkenőmentesen: Leonardo előbb kirúgja a nőt és még a fizetését is megtagadja, de később, miközben bepezsgőzve óvszert keres a viharos tengeren száguldó hajó fedélzetén, beleesik a vízbe. Oregon partjainál tér magához,

ráadásul amnéziával. 

Kate ekkor felbukkan a kórházban, bosszúból elhiteti a férfivel, hogy ő a felesége, van három gyereke és emellett még főzni, mosni és dupla műszakban dolgozni is szokott. Az átverés remekül sikerül, Leonardo lassan belenő a dolgos családapa szerepébe, Kate is kezd belé habarodni, miközben a férfi milliárdos rokonai bármikor megtalálhatják és az emlékezete is visszatérhet. 

Lehet, hogy ezzel csak én vagyok csak így, de nekem egy remake-től nem elég annyi, hogy különböző színészekkel és pár felcserélt szereppel eljátsszák nettó ugyanazt, mint x évvel ezelőtt az eredeti filmben. A Taxi megcsúfolása is annyiból abból állt, hogy bizonyos jeleneteket szóról szóra lekoppintottak az eredetiből, miközben a változatosság kedvéért a taxis volt a töketlen balfék, a rendőr pedig a nagymenő sztárpilóta. 

Az Átejtve készítői sem erőltették meg magukat. Míg például az eredeti filmben a női főhős volt a gazdag bunkó, és a férfi a keményen dolgozó munkásosztálybeli három fiúgyerekkel, most Derbez személyében egy gazdag mexikói playboyt állt szemben a becsületesen güriző Farisszel és három lányával. Nem tudom, miért lett divat egy film inverz újrajátszását remake-nek nevezni (vagy egyáltalán leforgatni), 

Jó, de nem annyira

1377-atejtve.27948

Index: 6/10

Rotten Tomatoes: 66%

IMDb: 5,5/10

Metacritics: 42/100

de nem lehetett volna legalább az egyik gyerek fiú, hogy ne az legyen a poénforrás, hogy a fogalmatlan apának a testidegen lányos problémákkal kell megküzdenie?

Mert a filmmel nem is az a legnagyobb baj, hogy nem eredeti ötlet alapján készült, hanem az, hogy nem is próbálkozik meg semmi újjal vagy kreatívval. Pedig amúgy nem rossz, Faris megtölti élettel a karakterét, a gyerekek is aranyosak, ráadásul Derbez is jól hozza ezt a folyamatosan változó, formálódó, érző szívű apafigurát (bár ő mást talán nem is tud). A párbeszédek is jók, a mellékszereplők is rendben vannak (én például nagyon örültem annak, hogy ismét feltűnt a mozivásznon a Spartacus: Vér és Homokból is ismert John Hannah), néhány jelenet pedig kifejezetten életszagúra és viccesre sikerült.

Remake-nek az Átejtve egyáltalán nem jó, ezt a feldolgozásokhoz társuló lusta, igénytelen mentalitást pedig nagyon gyorsan el kellene felejteni, mert káros és minden fantáziát a filmekből. Csak a jó színészi gárdának volt köszönhető, hogy az Átejtve elbírt majdnem két órás játékidőt, sőt még szerethető is lett a maga módján. Pedig nem kellett volna sok ahhoz, hogy ez egy kifejezetten jó film legyen, minden buta, sablonos megoldása és elképzelése ellenére sem. 

Ne maradjon le semmiről!

15%
3899 Ft
3315 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft