Ilyen lehet a világ legrosszabb Monty Python-filmje

Kritika Wim Wenders Merülés a szerelembe című filmjéről

005
2018.06.26. 05:21

Ha valaki paródiát forgatna a tökéletesen elcseszett művészfilmekről, egy az egyben átemelheti bele azt a jelenetet Wim Wenders Merülés a szerelembe című izéjéből, amelyikben Alicia Vikander megkéri a szerelmét, hunyja le a szemét, hogy igazán átélhesse, amit mond neki, majd csábos, sőt, erotikus hangon és még csábosabb, sőt erotikusabb arckifejezéssel felsorolja számára, hogy milyen rétegei vannak az óceánoknak: epipelágikus zóna, mezopelágikus zóna, tartsd csukva a szemed, bébi, bathypelágikus zóna, abisszopelágikus zóna, és huh, én már teljesen izgalomba jöttem, látom, te is izzadsz már, legalul a hadalpelágikus zóna, oh, igen, igen, igen!

Nagyjából ilyennek képzelem a világ legrosszabb Monty Python-filmjét, de azért annyira ők sem nyomták soha fullba a kretént, mint Wenders, aki szerint a legjobb filmkezdet nem más, mint ha egy rádióbemondó perceken keresztül sorolja, milyen eredményei vannak az óceáni vízkutatásnak a kémiai anyagok kölcsönhatásai tekintetében. De nem is ez az igazán meglepő, hanem hogy távolról sem az ilyen részek a legrosszabbak a Merülés a szerelembe című romantikus filmben, sőt, még csak nem is a csodálatos hagyományokat továbbvivő magyar cím, bár az azért már közelít.

De hát óvatosan kell bánni a becsmérléssel egy olyan film esetében, amelyben ennyire nincs rendben szigorúan semmi.

A sztori annyi, hogy Alicia Vikander és James McAvoy összefutnak egy francia luxushotelben, első látásra halálosan egymásba szeretnek, majd a tudós Vikander elmegy lemerülni az óceán legmélyére (aki figyelt, mostanra kapásból rávágja, hogy a hadalpelágikus zónába), a titkos ügynök McAvoy pedig egy kockázatos szomáliai terrorellenes bevetésre indul, csakhogy elég bénán csinálja, mert már a reptéren lekapcsolják, és tömlöcbe vetik. Innentől pedig egymástól elszakítva – természetesen csak testben, lélekben nem! – mindketten az élet értelmén töprengenek, ami bármely más film esetében csak egy kritikusi szarkazmus lenne, de itt szó szerint kell érteni.

És itt már elérkezünk a film legrosszabb részeihez, viszont nehéz eldönteni, hogy melyek is a azok, mert igen szoros a verseny. Az-e vajon, hogy Vikander és McAvoy képtelenek többé válni két papírmasé figuránál, akik hosszan beszélgetnek egymással a munkájukról, kétszer dugnak, az ágyban meztelenül idézeteket olvasnak fel egymásnak az emberiség lényegéről (tényleg!), ettől halálosan, örökké és nagyon mélyen (minimum bathipelágikus zóna) egymásba szeretnek, nekünk meg ennyi miatt a film hátralévő részében teljes szívünkkel együtt kéne velük éreznünk velük, és aggódnunk kéne értük?

Vagy az a rosszabb, hogy mennyire elképesztően unalmas ez a kétórásra nyújtott ömlengéstenger, és mennyire őrjítően hiteltelenek az olyan részek, mint amikor Vikander sárga tengeralattjárója sok ezer méterrel a tenger felszíne alatt épp bekrepál, amitől félő, hogy a legénységre kínhalál fog várni, a nő reakciója meg erre az, hogy elmélázó arccal kinéz az ablakon, és elszavalja saját szabadversét arról, hogyan válnak majd ők halálukban a tengerben felgyűlő részecskék és a feledés részeivé? (Ezt mindig ide kell írni, de: most sincs szó szarkazmusról, tényleg ez történik.)

Ennyire rettenetes

1512-merules-a-szerelembe.28251

IMDB: 5,4

Metacritic: 38

Rotten Tomatoes: 18%

Index: 3/10  

És ha az ember elgondolkodna, hogy ugyan miért vállalta el a háromszoros Oscar-jelölt Wim Wenders ennek a filmnek a megrendezését (a forgatókönyvet nem ő írta, hanem Erin Dignam, J.M. Ledgard regénye alapján), arra is választ kap pár perc után. És nem a rendezés kihívásairól van szó, a Merülés a szerelembe ugyanis tipikusan az a film, amelynek az ember alapjáraton meg sem nézné a rendezője nevét, annyira semmilyen az egész. A megoldás abban rejlik, hogy ez a film a propaganda határait súroló tanmese arról, hogy nekünk, Tisztességes Embereknek kötelességünk megvédeni a Földet a két rá fenekedő legnagyobb veszélytől, a terrorizmustól és a környezetkárosítás hatásaitól. És ha ezt nem is tudjuk mi személyesen megtenni, mert nincs tengeralattjárónk a létfontosságú kutatáshoz, vagy egy szomáliai kiküldetésben még a kismayói reptérig se jutnánk el sajnos, akkor bizony az oktatásban kell részt vennünk. És pont ezt teszi Wenders is, borzasztóan, didaktikusan, érdektelenül, bután. Lehetetlen még elképzelni is, hogy a tenger vagy a tömlöc mélységes mélyén (szubunalmi zóna) közhelyeket szavaló színészek láttán lenne egyetlen ember is a bolygón, akinek bármi komolyabb gondolata támadna a bolygónk megóvásáról, mint az, hogy visszakérje a mozijegye árát, a jegyet pedig elhelyezze az újrahasznosító konténerben.

Igazából csak két dolgot tud igazán hatásosan érzékeltetni a rendező. Egyrészt, hogy nem kell ahhoz felfuvalkodott hollywoodi producernek lenni, hogy a lehető legmacsóbb szemszögből ábrázolja a nőket és a férfiakat is: megy ez az európai művészfilmesnek is. Hiába van szó a szakmája csúcsait ostromló tudósról, Vikander karaktere azonnal egy picsogó kis hisztérikává válik, amint a pasija nem válaszol az SMS-eire, és elkeseredésében képtelen lesz tisztességesen elvégezni még a munkáját is, és semmi másra nem tud koncentrálni, csak hogy hova lett A Férfi, Aki Értelmet Ad Az Életének. Eközben a másik persze kőkeményen kiáll magáért, és keményen túléli a kemény kínzást is, még arra is marad energiája, hogy keményen meggyőzzön pár embert a bolygó megmentésének fontosságáról, mintegy félvállról, foghegyről.

A másik olyan elem, amit Wendersnek sikerül igazán hatásosan közvetítenie, az már nem csak esztétikailag teszi felháborítóvá a filmet – mindközönségesen: „hogy lehet ilyen szart lenyomni a nézők torkán?” –, de máshogyan is. Ebben a filmben ugyanis minden muszlim megveszekedett terrorista gazember, nincs egyetlen egy iszlám hitű sem, aki ne tartaná előbbre a hitetlenek megbüntetését, akár meggyilkolását és a vallás erőszakos terjesztését, mint bármi emberségességet, még a legjobb szándékú muszlim szereplő, az orvos sem gondolkodik egy percig sem, ha e kettő között kell dönteni. A többiek pedig megmutatják, hogy a muszlim hit védelme ezek szerint a gazemberek szerint mit is jelent: ha egy igazhitű jártában-keltében azt látja egy ablakon benézve, hogy ott lenge ruházatú nőket néznek a tévében egy nyugati videóklipben, akkor gondolkodás nélkül kivégzi az egész családot már ennyiért, és vissza se néz a tetemekre sem.

Mert ez vár a bolygónkra, sulykolja a film: az emberek tönkreteszik a Földet a környezetszennyezéssel, de ha nem, akkor jönnek ezek a sötétebb bőrűek, és a bombáiktól nem leszel többé biztonságban te sem, ha néztél már valaha is lenge ruhás nőket a tévében.

Hát elmész te a francba, Wim Wenders.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?