Ezt a szerelmet felzabálta a kommunizmus

2018.07.08. 07:10

Szemétségnek hangozhat kimondani, de a legsúlyosabb filmes nyomasztás is el lehet viselni, ha esztétikusan van tálalva. Ilyen Pawel Pawlikowski (az Oscar-díjas Ida) új filmje, a Hidegháború is, amiben egy mosoly sincsen, az egész olyan fekete-fehér, hogy mindig sokkal több van benne az előbbiből, mint az utóbbiból, és arról szól, hogy a második világháború után Lengyelországban élni annyira nyomasztó volt, hogy hatalmas szerelmek mentek tönkre. Vagy arról, hogy egy hatalmas szerelemet igazából azt teszi tönkre, ha önsorsrontók a szereplői. Nem mindig tudtam követni a Hidegháború érvelését.

A Hidegháború két olyan ember története, akiket a jóisten nem teremtett egymásnak, viszont minden képesek eldobni, hogy egymáséi legyenek. Az egyik oldalról ott van Wiktor (Tomasz Kot), a magas, jóképű néprajzkutató, aki a film elején a lengyel vidék népdalait gyűjti be. Amikor jön a döntés, hogy a gyűjtésből legyen előadás is, a válogatásnál találkozik a fiatal, szőke Zulával (Joanna Kulig), aki azonnal megbabonázza. Zula tényleg megigéző jelenség, de priusza is van: egyszer késsel ment az apjának, amikor az azt hitte róla, hogy az anyja. Wiktort ez nem zavarja, és viszonyba kezd a fiatal lánnyal. Közben az egyesület annyira sikeres lesz, hogy az a kultúrminiszternek is feltűnik: mi lenne, ha a népdalok mellett a szoknyás, fejkötős lengyel leányok elkezdenének a mezőgazdasági reformról, vagy Sztálin elvtársról énekelni? Az ötlet átmegy, de amikor eljutnak Berlinbe, Wiktor megszökne. Zula megígéri, hogy vele tart, aztán meggondolja magát. És ezzel elindul a közös történetük, nyomasztó találkozások és még nyomasztóbb búcsúk sorozata, amiből láthatólag senki nem fog jól kijönni.

A Hidegháború gyönyörű, azaz egyszerűen jó nézni, még akkor is, amikor a témája nem a legvidámabb. Pawlikowski megint az Idáért Oscar-díjra jelölt Lukasz Zallal dolgozott, és a képi világ hasonló is: majdnem négyzet alakú képarány, hatalmas hely a fejek fölött, brutális kontraszt. Pawlikowski viszont ezt a lehető legjobbra használja, egyszerűen úgy tud komponálni, hogy egy állóképpel is többet tud elmondani száz dialógusnál, ami meg is magyarázza, hogy a Hidegháborúban miért majdnem több ének, mint beszéd. Ilyen képek mellett nincsen szükség rá. Pawlikowskinak és Zalnak sikerül elérnie, hogy a filmje ne csak úgy nézzen ki, mintha az ötvenes-hatvanas években játszódna, hanem mintha akkor is készült volna. A kemény árnyékok, a súlyos komcsi fejek, a megfontoltan mozgó kamera mind olyanok, mint a világ filmkészítésében az újhullám pofonja előtt. Én lennék a legboldogabb, ha a következő közös filmjük egy film noir lenne, amiben kemény férfiak és sokkal keményebb nők próbálnának túljárni egymás eszén, miközben egyre nő a hullák száma körülöttük füstös lokálokban és piszkos sikátorokban.

A Hidegháború viszont nem film noir, hanem egy szerelmi dráma egy lehetetlen párról. Miután Wiktornak sikerül meglógnia a keleti blokkból, és Párizsban kezd új életet, Zula fel-feltűnik ebben az új életben, és folyamatosan kizökkenti. De Wiktor és Zula olyanok, mintha a Kaliforniai álom főszereplőinek kommunizmusban született párjai lennének: a vágy, hogy egymással legyenek, még annál az érzésnél is erősebb, hogy képtelenek együtt funkcionálni. A vonzalom után marad a keserű vitatkozás, a féltékenység, a paranoia. És emiatt mindketten ostobábbnál ostobább döntéseket hoznak, amik a Hidegháborút egyre jobban a tragédia felé taszítják, de a néző türelmét a végtelenségig feszítjük. Miért drukkoljunk nekik, ha húsz év alatt sem látják be egymás hibáit? Miért kockáztatnak meg határokon átkelni, amikor a vége úgyis csak a végtelen keserűség lesz? Mert ha ezekre nem kapunk hiteles választ, akkor marad az, hogy végignézzük: az elnyomás szétszakít, szétroppant, széjjelszed minden értékes kapcsolatot, és nincs az az erő, ami ennek útjába állhatna. Ez is egy üzenet, de nincs az a gyönyörű képkompozíció, ami befogadhatóvá teszi másfél órán át.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?