Kiderült, kik térnek vissza a Star Wars IX-ben

tk3s 20171122 shd g90 071
2018.07.28. 09:01

A készítők bejelentették a 2019 végén érkező kilencedik Star Wars-sorfilm szereplőgárdáját. A Lucasfilm azt már korábban megerősítette, hogy Billy Dee Williams visszatér Lando Calrissian szerepében, de rajta kívül is fontos visszatérők derültek ki a bejelentésből.

A Star Wars IX-ben ismét szerepel majd Daisy Ridley (Rey), John Boyega (Finn), Oscar Isaac (Poe), Adam Driver (Kylo Ren) is. Szintén visszatér Domhnall Gleeson Hux, mint Hux tábornok, Kelly Marie Tran, mint Rose és Lupita Nyong'o Maz Kanata szerepében. A Csubakkát az új filmekben alakító Joonas Suotamo, és a C-3PO-t játsszó Anthony Daniels – az egyetlen színész, aki az összes fő filmben szerepel – is ott van a szereplők között.

Azt is megerősítették, hogy a The Americans című, idén befejeződött tévésorozat női főszereplője, Keri Russell is benne lesz a filmben, a szerepéről egyelőre semmit sem tudni. Benne lesz a filmben Richard E. Grant is.

És akkor a legnagyobb hír:

szerepelni fog a IX. részben Leia, és Mark Hamill is visszatér Luke Skywalkerként.

J.J. Abrams rendező közleményben jelezte, hogy soha nem merült fel, hogy más játssza el a szerepet a filmben, vagy pedig CG-karakterként térjen vissza Leia, de úgy érzi, sikerült olyan megoldást találni, amivel megfelelően tiszteleghetnek a 2016-ban elhunyt Carrie Fisher emléke előtt.

A színésznő lánya, Billie Lourd (aki az előző két sorfilmhez hasonlóan a IX. részben is szerepelni fog) engedélyezte, hogy felhasználjanak az új filmben még Az ébredő Erőhöz felvett, de ott a vágóasztalon végző jeleneteket.

Az egyelőre még cím nélküli Star Wars IX forgatása szerdán kezdődik meg Londonban. A bemutató pontos dátuma: 2019. december 20. lesz a világ legtöbb országában.

Nyitókép: Rian Johnson rendező és Carrie Fisher az Utolsó jedi forgatásán