Stohl András és Nagy Ervin megérkeztek Harry Potter világába

2018.08.03. 15:31

Novemberben érkezik a magyar mozikba a Legendás állatok 2. - Grindelwald bűnei, amit J. K. Rowling írt, és ami a Harry Potter-könyvek univerzumában, de jó pár évtizeddel korábban játszódik. A magyarra szinkronizált előzetes Stohl András és Nagy Ervin hangjával az Indexen látható először.

A Legendás állatok 2 pár hónappal azután veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért, ráadásul mindjárt két nagy sztárral teszi ezt: a címben szereplő Gellert Grindelwaldot Johnny Depp alakítja, egykori legjobb barátja, a fiatal Albus Dumbledore szerepében meg Jude Law látható.

Az ötrészes tervezett sorozat második részében már nőnek a tétek: az első rész végén magát leleplező Grindelwald (Depp) nem akar kevesebbet, mint a sötét mágia révén világuralomra törni, amit még Dumbledore (Law) sem tud megakadályozni, legalábbis az előzetesből úgy tűnik, örömmel kidelegálja ezt a feladatot mágikus állatokat kutató Göthe Salmandernek (Eddie Redmayne).

A második rész a már elsőre is bevált formulát követi: az író Rowling mellett David Yates a rendező, sőt a tervek szerint a maradék három filmet is ő rendezi majd, ezzel kilencre növelve a Potter-univerzumban játszódó filmjei számát a Harry Potter és a Főnix rendje, a Harry Potter és a félvér herceg meg a kétrészes Harry Potter és a Halál ereklyéi után.

A filmet november 15-én mutatják be Magyarországon. Az első részről írt kritikánk itt olvasható:

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!