Szerelmes pszichothrillert készít a Szerdai gyerek rendezője

2018.08.06. 08:50

354 millió forintos gyártási támogatást kap a  Filmalaptól Horváth Lili második filmje. Ez lesz a rendező második filmje. Romantikus dráma és pszichothriller keverékéről van szó, ami egy nagy szerelmi történetet mesél el.  A címe Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, a forgatás a tervek szerint októberben kezdődik, a bemutatót pedig 2020-ra tervezik.

A történetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy Amerikából hazatérő idegsebésznő lesz a főszereplője, akit Stork Natasa alakít. További szerepekben Bodó Viktor és Vilmányi Bennett szerepel majd a filmben. 

Horváth Lili 2015-ben első filmjével megnyerte a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West versenyprogramjának fődíját, továbbá a kritikusokból álló FEDEORA zsűri is díjazta a magyar mosodás filmet. 

A Filmalap azt is bejelentette, hogy 56 millió forinttal támogatja Josef Demian nagyváradi születésű, Romániában, majd Ausztráliában alkotó rendező-operatőr Éjjeli őrjárat című filmjét. Ez egy színházi társulatról szól, akik a főpróba után teljes jelmezben, saját ruhájuk, pénz és telefon nélkül kénytelenek hazajutni. 

Ne maradjon le semmiről!

Ne maradjon le semmiről! (PREVIEW)

Ne maradjon le semmiről!