Cuki és vicces csajokkal is lehet unalmas filmet forgatni

cover
2018.08.17. 05:12

Az akcióvígjáték könnyű műfajnak tűnik. Mondani nem kell vele semmit, nincs nagy megfejtés, a szereplőket át kell zavarni pár, első blikkre veszélyes, de csak a rájuk fenekedő rossz arcok számára halálos akadályon, közben el lehet sütni egy tonna viccet, a végén meg egy nagyjelenetben összeborulni, és kész. Ha a műfajon belül a kémes alfajra adjuk a fejünket, akkor mindehhez jöhet még egy összeesküvés, esetleg egy, a Világ Sorsát Befolyásoló Basz, amit minden érintett fél meg akar szerezni, illetve egy vagy több egzotikus helyszín, ami Amerikából nézve egyenlő Prágával vagy Ohatpusztakóccsal.

A kém, aki dobott engem az utóbbiba tartozna, oda, ahol a Két tűz között (True Lies), az Én, a kém vagy a Zsenikém is szerepel. Van neki egy nagyon vicces (Kate McKinnon) meg egy nagyon cuki (Mila Kunis) főszereplője, vannak benne kémek (Justin Theroux, Sam Heughan, Hasan Minhaj stb.), és van európai túra is, csak éppen koherens történet, értelmezhető forgatókönyv, rendezői koncepció és jó poénok nincsenek benne. Pedig papíron miden adott volt a sikerhez, sőt van itt női rendező, női író és női főszereplők is, akik nem a férfiaktól függnek, csak valahogy azok az alapvetések nem stimmeltek, amiktől egy film az lesz, ami: mozgóképes történet.

093

Ennyit ér

IMDb: 6,4
Rotten: 45%
Metacritic: 51%
Index: 4/10

Susanne Fogel független filmes rendező-író első, nagyobb költségvetésű melója (40 millió dollárja volt rá) egy olyan sztorit mesél el, amihez hasonlót már ezret láttunk. Van a lány (Kunis), aki összejön a pasival (Theroux), majd kidobják és szomi lesz, de a legjobb havercsaja (McKinnon) felvidítja, mert neki alapvetően az a dolga, hogy vicces legyen. Egy félreértés miatt a lány és a vicces havernő belekeveredik egy nemzetközi kémkalandba, amiben kiöregedett ukrán tornászlányokból lett cirkuszi akrobatanőből lett modellnők, CIA- és MI6-ügynökök keresnek Valamit, ami természetesen a két csajnál van, és amit áthurcolnak fél Európán, hótt veszélyes kalandokba keveredve.

A baj csak az, hogy ezt az alapvetően vékonyka sztorit sem sikerült úgy összerakni, hogy az ember ne azt érezze, egymás után ad hoc jelleggel pakolgatott kisfilmeket, vagy inkább vicces szkeccsműsorjeleneteket lát, melyeket csak a két főszereplő köt össze – és amikor egy-egy jelenetben nincsenek benne, akkor meg egy tök más filmet lát. Teljesen értelmetlen és céltalan a Párizsból Berlinbe, majd Bécsbe, Budapestre és Amszterdamba ugrálás, úgy meg pláne, hogy a film 99 százalékát Budapesten és a Korda stúdióban vették fel, zöld háttér előtt. A lóláb elég sokszor kilóg, különösen a nyitójelenetekben, amikor a csajok még Los Angelesben vannak a történet szerint, olyan lakásban és környéken, amiről még nekünk, magyaroknak is üvölt, hogy kamu. Jegyezzük meg azt is, hogy Amerikából nézve egy berlini fodrászat úgy néz ki, mint egy romkocsma, amiben viszont csak és kizárólag punkok, fejtetőig tetovált nők és a kisujjukban hat piercinget hordó arcok lebzselnek. Vagy, és ezt is el tudom képzelni, Amerikából nézve minden berlini romkocsmában van fodrász- és hajmosó-szék.

A rendező sajnos azt sem tudta eldönteni, hogy akkor most egy vicces filmet forgat, vagy egy akciósat, és két eszement marhaság közé olyan véres és teljesen váratlan jeleneteket szúr be, hogy csak néz az ember.

Arcok szakadnak le, fejek csattannak szét, akad, akit felnyársalnak, mást egy turmixgépben nyomorítanak meg, mindezt meglepően sok vérrel és premier plánban mutatott, tök felesleges erőszakkal

– ennél az újkori Bond-filmek is szelídebbek, nemhogy a Sean Connery-féle klasszikusok. Végig az volt az érzésem, hogy a rendező úgy volt vele, hogy ha már a 15. percben amúgy is mutatott egy farkat premier plánban, és a két főhősnő pinás, szaros, hányós vicceket süt el percenként, akkor miért pont a belezésnél fogna vissza magát.

Ebből viszont egy olyan katyvasz lett, ami se nem vígjáték – mert a poénok nincsenek felépítve és lecsapva, csak úgy jönnek –, se nem akciófilm – mert annak meg ritmustalan, céltalan és idétlen. Kunisnak viccesnek és cukinak kell lennie, de ezzel együtt egy olyan karakternek, akit a faszik mindig palira vesznek, mert semmit nem fejez be, és nem áll meg a saját lábán, DE a film végére kiderül, hogy nagyon is talpraesett, sőt, nem kell egy pasi sem, hogy érvényesülhessen. Az üzenet világos, és még csak azt sem mondom, hogy felesleges, csak éppen a demagógia határán egyensúlyozva adagolják, így céltalan lesz. McKinnon az egyik legtehetségesebb komikus jelenleg, a Saturday Night Live-ban ezt hétről hétre bizonyítja, de valahogy Hollywood még nem jött rá, hogy lehetne belőle a moziban is kihozni azt, ami ötperces dózisokban szenzációsan működik. Eddig csak mellékszerepeket kapott (pl. a Ghostbusters-remake-ben), ez az első nagyobb lélegzetvételű mozis jelenléte, ami egyébként angolul könnyen lehet, hogy működik, de a magyar szinkronban nagyon sok minden elvész a játékából. Pedig McKinnon simán lehet a következő Amy Poehler vagy Tina Fey, igaz, a nagy hollywoodi filmes karrier még náluk sem indult be.

Azok a jelenetek működnek a filmben a legjobban, amikor Kunis és McKinnon kicsit fellélegezhet, és nem a cselekményt kell görgetniük maguk előtt, amikor valóban játszhatnak – ilyen például az, amikor egy autót akarnak elkötni, de a manuális sebváltó miatt bebuknak, vagy amikor szusszannak egyet a vonaton és beszélgetnek. Ezekben látszik, hogy a párosban van fantázia, és egy jobb forgatókönyvből simán lehetne egy virtigli havernős filmet forgatni velük. Theroux a saját dolgát megoldja, de semmit nem tesz hozzá a szerephez, az Outlander – Az idegen férfi főszerepéből ismert Heughan viszont kellemes meglepetés, simán lehet rá később építeni akár romantikus vígjátékot vagy valami akciófilmet is.

Lehetne kihagyott lehetőségnek nevezni A kém, aki dobott engemet, de istenigazából ennek a filmnek így, ilyen forgatókönyvből megszületnie sem lett volna szabad. Mondjuk, mi, magyarok legalább McKinnon emlékezetes rappelésével tuti jól jártunk vele.

Ne maradjon le semmiről!