Rekordnyitányt várnak a Venom című képregényfilmtől

2018.08.17. 10:26

A Pókember-franchise új filmje, a Venom sokkal jobban érdekli a nézőket, mint azt a gyártó Sony előzetesen remélte. A film előzetesei elég megosztóak voltak, a legvérmesebb rajongók szerint a vér nélküli és az erőszakot is meglehetősen tompító adaptáció fényévekre van attól a Venomtól, ami a képregényekben létezik (a lény egy idegen szimbióta, ami egy emberi gazdatest felett átveszi a hatalmat, majd fejeket tép le, karokat szaggat ki és hasnyálmirigyet zabál reggelire).

A főszereplő Tom Hardy viszont nem nagyon motyog az előzetesben, így ebből a szempontból máris beljebb vagyunk, és ugyan a GCI néhol kifejezetten béna, Venom pont annyira undorító, amilyennek lennie kell. Az előzetes becslések 30, majd 50 millió dolláros nyitányról szóltak, ami remek lenne a Sonynak, a Pro Box Office nevű cég felmérése szerint viszont akár a 85 millió dollárt is elérheti.

Ha a 85 kissé meredeknek is tűnik, az 55-60 millió simán elképzelhető, ami azt jelentené, hogy a Venom megdönti a Gravitáció rekordját a legjobb októberi nyitóhétvégét tekintve, ami jelenleg 55,8 millió dollár.