Testvérei újra Halálos iramban-filmben akarják látni Paul Walkert

2018.08.17. 18:37

2013-ban hunyt el Paul Walker, akit leginkább a Halálos iramban-filmekből lehet ismerni. Walker a Halálos iramban 7 forgatásának idején halt meg, ezért a jeleneteit két testvére, Cody és Caleb fejezték be, akiknek az arcára ráanimáltál elhunyt testvérük fejét. A testvérek az AP-nak beszéltek arról, hogy ismét szeretnék Walkert látni a franchise-ban.

A Halálos iramban-filmekben Walker karaktere, Brian O'Conner még mindig él, amire többször is megjegyzést tettek a 2017-es filmben, szóval történeti akadálya nem lenne a felbukkanásának. A 40 éves Caleb el is mondta, hogy nagyon örülne, ha legalább egy apró kis szerep erejéig megint testvérét alakíthatná a következő filmben, de csak akkor, ha azt ízlésesen csinálják meg.

Cody és Caleb Walker egyébként éppen az I Am Paul Walker című egyórás dokumentumfilmjük promóciós körútján vannak, amelyben bemutatják az elhunyt színész gyerekkorát, családját és későbbi karrierjét. A film a Paramount Networkön debütált.

Azt is elmondták, hogy Walker halála óta egyszer sem nézték újra a Halálos iramban 7-et, de majd ha a gyerekeik elég idősek lesznek hozzá, akkor elmesélik nekik, hogyan fejezték be testvérük helyett a filmet.

A következő film a Halálos iramban-franchise-ból szimplán csak a Fast címet kapta, és egy spinoff lesz Dwayne Johnson és Jason Statham szereplésével, 2019-es bemutatóval.

Ne maradjon le semmiről!