Will Smith fia beszabadult egy csomó lány közé

Screen Shot 2018-08-17 at 17.50.01.png
2018.08.19. 08:06

A gördeszkázást a közvélekedés még mindig egy abszolút fiús sportágnak tekinti, pedig Elissa Steamer első nőként már a '90-es években szponzorációs szerződést kapott, amivel belépett a profik közé, a Hags (boszorkányok) nevű '80-as évekbeli, csupa lányokból álló gördeszkás brigád pedig még őt is jóval megelőzte. A Wolfpack című dokumentumfilmmel felbukkanó Crystal Moselle most egy fikciós filmet készített egy csapat nagyvárosi lány gördeszkásról, akiken keresztül a néző megismerheti, hogy milyen amikor egy vad gördeszkás társaság kizárólag lányokból, illetve Will Smith fiából áll.

A filmmel kapcsolatban fontos tudni, hogy a címadó Skate Kitchen egy létező Instagram-oldal 74 ezer követővel, ahogy a filmben szereplő gördeszkás lányok is egy csapatot alkotnak a való életben. Moselle korábban azt nyilatkozta, hogy a társasággal a New York-i metrón találkozott, utána barátkozott össze velük, és határozta el, hogy filmet forgat róluk. Vagyis inkább velük, mert a Skate Kitchen alapvetően fikciós történet, mégha Moselle rengeteg inspirációt kapott a forgatókönyvhöz a szereplőkkel eltöltött idő alatt.

A Skate Kitchen papíron egy tipikus coming of age film egy külvárosi lányról, aki imád gördeszkázni, de az őt egyedül nevelő édesanyja erről hallani sem akar. Camille-t azonban nem lehet megállítani, és elindul megismerkedni a kedvenc Instagram-oldalának, a Skate Kitchennek a szereplőivel. Ez egy csak lányokból álló gördeszkás csapat New York belvárosában, és a film Camille és az új ismerősei kapcsolatát, a lányok közötti érzelmeket, és a világgal kapcsolatos gondolataikat mutatja be úgy, hogy közben folyamatosan lóg a levegőben a felnőtté válás, és az ezzel kapcsolatos dolgok témája. Szex, szerelem, munka, és hogy miért jobb a tampon a szárnyas betétnél.

skate
 

Ennyit ér

Index: 7/10
Metacritic: 76/100
Rotten Tomatoes: 89%
IMDB: 5,9/10

Le sem tagadhatná a film, hogy amatőr színészek játszanak benne, beleértve Jaden Smith-t is. Ugyan Moselle saját bevallása szerint fél évig színészoktató foglalkozott velük, de azért bőven voltak olyan alkalmak, amikor az ember a haját tépte az alakításoktól. A rendezőnő azt is elmondta, hogy sok szöveget a lányok írtak át, mert életszerűtlenek voltak, de hiába ül tök hitelesen a szleng mindenkinek, ha egy-két karakter látványosan túljátssza a szerepét. Különösen a Kurtöt alakító Nina Moran, a legfiúsabb lány a társaságban, aki természetesen annyira fiús, hogy a lányokat szereti, de cseréne még annyira sem tud színészkedni, mint a többiek. Az érdekes egyébként az, hogy ő az egyetlen, aki nagyon kilóg a többiek közül, bár neki talán a legösszetettebb is a karaktere.

@ninamoninamoninamo lip slide 💜❤️💖

A post shared by TheSkateKitchen (@theskatekitchen) on

A többiek vagány, nagyszájú, de érzékeny lányok, akik tényleg állati jól tudnak gördeszkázni, és ez azért nem árt egy olyan film esetében, amelynek a 90 százaléka erre fókuszál. Ja, és Jaden Smith is tud gördeszkázni, cserébe pont annyira rosszul színészkedik, mint mindig, és pont olyan elvont művészgyereket alakít, mint legutóbb a Get Down c. Netflix-sorozatban. Róla amúgy érdemes tudni, hogy az egyik szereplő Instagramon kérte meg, hogy szerepeljen a filmben, és mindenki meglepetésére el is vállalta.

Ha a színészi játék nem is meggyőző, a filmnek van egy iszonyat erős bája. Nagyon működik a kémia a lányok között, a film megnézése után annyira nem is lepődtem meg, hogy az életben is barátok. A gördeszkás jelenetek kifejezetten faszák, hitelesek, és alapból New Yorkot egy ennyire sajátos szemszögből is csak azok láthatták eddig, akik követik a helyi gördeszkás közösség videóit. Az már más kérdés, hogy úgy a film felétől tökéletesen lehetett tudni, mi lesz a történet vége, és a happy enddel egy kicsit elvették az élét a csattanónak, de ez sem ront a film szerintem legfontosabb tanulságán.

@bamcinematek was 🔥 an extra screening was added this Sunday.

A post shared by TheSkateKitchen (@theskatekitchen) on

Ugyan végig ki van hegyezve a film egy kicsit a mi lány deszkások, a többiek meg mind fiúk ellentétre, de azért ezen nem is érdemes fennakadni, tinikorban pláne erősen jelen van még ez az állapot. Ami szerintem érdekes, és a film zseniálisan rámutat, hogy igazából 6-8 deszkás lány egymás között alig különbözik 6-8 deszkás fiútól egymás között. Ugyanúgy isznak, szívnak, bunkó poénokat és szexes sztorikat mesélnek, és ugyanakkora tahók random emberekkel gördeszkázás közben, mint a fiúk. Ez egy nagyon szép kapocs a nemek között, hogy az azonos érdeklődés esetében nincs értelme nemekről és nemi szerepekről beszélni, egyedül az a lényeg, hogy mindenki imád gördeszkázni, és több tucat tinédzser a kedvenc hobbiján keresztül köt életre szóló barátságokat, tanul leckéket az élettől, és jön rá arra, mit jelent neki a szerelem, az őszinteség vagy éppen a magány.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!