Fájóan ostoba tinihorror lett a Slenderman-film

Kritika a Slender Man: Az ismeretlen rém című filmről

slender3
2018.08.29. 08:36

Csóri Slenderman ennél azért többet érdemelt volna. A róla készült első igazi mozifilm eleve megkésve érkezett, Eric Knudsen (aka: Victor Surge) nyurga, arc nélküli teremtménye közel tíz éve, 2009-ben, született, méghozzá egy szörnykreáló pályázatra. Az internetnek köszönhetően Slenderman hamar népszerűvé – és persze rettegetté – vált a tinik körében, a felnőttek többsége pedig csak akkor hallott róla először, amikor 2014-ben két 12 éves kislány megpróbálta halálra késelni a velük egyidős barátnőjüket egy wisconsini erdőben. Az áldozat végül túlélte az eseményeket, a két kislány pedig azzal védekezett, hogy az egyébként szótlan Slenderman vette rá őket arra, hogy öljék meg játszótársukat.

A figura körüli hisztéria még tovább fokozódott, amikor az eset után néhány hónappal egy 14 éves lány a saját anyjára és 9 éves húgára gyújtotta a házukat Floridában. Egyedül a füstjelző riasztásának köszönhető, hogy végül mindketten megmenekültek. A tinilányról később kiderült, hogy óriási Slenderman-rajongó, aminek a nyomozók szerint komoly szerepe volt a gyilkossági kísérletben. A két eset között pedig egy ohiói anyuka számolt be arról, hogy a 13 éves, szintén Slenderman-rajongó lánya egy alkalommal késsel rontott neki. A nő könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

Bár a fiatal internetezők körében már egyébként is ismert volt, a morális pánik miatt Slenderman figurája még hírhedtebbé vált, immár a felnőttek világában is – bár ők egészen más miatt találták félelmetesnek, mint a sztorit bekajáló gyerekek. A lehetetlenül magas Slenderman igazi városi legenda, horrormém, sőt, popkulturális jelenség lett: rajongói oldalakon, fórumokon terjedtek az őt középpontba állító rémtörténetek, rajzok, manipulált fényképek és videók, a fan art gyártás pedig, a legenda fejlesztése mellett, újabb és újabb emberekhez vitte el a gyerekek ijesztgetésére szakosodott Slendermanus hírét.

Slenderman tehát tényleg megkerülhetetlen lett, hiszen már nem csak a gyerekek képzeletében vált veszélyessé, valódi vér is tapadt a kitalált rémisztgetőhöz. Tavaly az Index is beszámolt a wisconsini gyilkossági kísérletet, valamint a Slenderman-jelenséget feldolgozó dokumentumfilmről, a Beware the Slendermanről. „Rendkívül magas, vékony, a bőre hófehér, mindig sötét öltönyt visel. Nincs arca, a hátából pedig csápok állnak ki. (...) Slenderman nagyon türelmes, nem támad azonnal, inkább lassan az őrületbe kergeti az áldozatait” – írtuk az HBO dokufilmje kapcsán.

Szóval közel tíz évvel a megszületése után Sylvain White rendező és David Birke forgatókönyvíró akkora pofont adott Slendermannak, hogy a nyurga csávó biztosan nagyot billen tőle. De az alkotók a címszereplő mellett a nézőket sem kímélték. Rettenetes, értelmetlen, fölösleges, kellemetlen, felháborítóan ostoba – soroltam magamban a jelzőket a stáblista alatt. Annyira bántóan buta a film, hogy (bármilyen píszes forma vagyok is) még mindig ökölbe szorul a kezem, ha eszembe jut, hogy egyáltalán hagytam magam másfél órán át gyötörni vele, ahelyett, hogy kiültem volna például a ház előtti parkba egy könyvvel a kezemben.

Mondjuk én vagyok a hülye, minek mentem oda, amikor már az első kritikák alapján tudtam, hogy borzasztó vacak lesz a Slenderman-mozi, az mindenesetre komolyan meglepett, hogy még az egyébként sem valami magas elvárásaimat is alul tudja majd múlni ez a borzalom. Ez a film tényleg leszívja a nézőt, az ostobasága meg olyan kóros, hogy én a vetítés után például véletlenül a rossz irányba tartó villamosra szálltam fel a megállóban. Sőt, szintén beszédes információ, úgyhogy leírom: a tavaly traumatikus élményeket okozó Baywatch-film szinte remekműnek tűnik a Slenderman-film mellett. Utoljára a Taxi 3 mért rám hasonló csapást egy Olaszország felé száguldó buszon.

A sztori egyébként egy massachusettsi kisvárosban játszódik, ahol egy pizsamapartin néhány unatkozó tinilány egy neten talált videóval megidézi Slendermant. Nem hisznek benne, szimplán kíváncsiak, hiszen a kiszemelt srácok is épp ezt csinálják az ottalvós bulival egy időben, csak azt nem tudják, hogy ők menet közben begazolnak, ezért inkább lefújják a májerkedést. A lányok élete viszont egyetlen kattintás után a feje tetejére áll, előbb az egyik barátnőjüket vesztik el, aztán hamarosan a józan eszüket is. Tovább nem mondom, mert semmi értelme az egésznek. (Az előzetesben több olyan jelenet is szerepel, ami igazából nincs is benne a filmben.)

Az ezer sebből vérző forgatókönyv egy totálisan átélhetetlen, zsibbasztó történetet mesél el zavaró időbeli ugrándozásokkal, tinihorroros klisékkel, illetve ellenszenves, szerethetetlen és a jellemfejlődést hírből sem ismerő főszereplőkkel, akik testi épségéért még csak nem is szívesen izgul az ember. Bár egy 16-os karika minden horrorfilmnél gyanús, még a fentieknél is nagyobb probléma, hogy

A Slenderman-film kicsit sem ijesztő, úgy foszt meg egy adottságait tekintve félelmetes horrorkaraktert a legfontosabb képességétől, az ijesztgetés hatalmától, hogy még nézni is fáj.

 

Tényleg rémálom

Index.hu: 1/10

IMDb: 2,9/10

Rotten Tomatoes: 9%

IndieWire: D

Consequence of Sound: D+

Az még csak a kisebbik rossz, hogy az erősebb lelkületűek akár rezzenéstelen arccal is végig tudják nézni a filmet, annyira kiszámíthatóan próbál ijesztgetni, a fájóbb pont sokkal inkább az, hogy a félelmetesnek szánt részeken olykor bizony egy moziteremnyi ember nevetgél, annyira kellemetlen, amit a vásznon látnak. (Tényleg így történt.)

A vetítés alatt végig abban bíztam, hogy majd legalább a befejezés értelmet ad a szenvedéseimnek, de csúnyán ráfáztam a naivitásomra, mert a történet végén sem kapunk magyarázatot semmire. Nincs feloldás, a befejezés nem old meg semmit, nem tudunk meg semmit Slendermanről – mondjuk az eredettörténetéről, hogy ki ő, és mit akar a gyerekektől, vagy miért nőtt ilyen szép magasra, és miért nincs arca –,  de még a jelenségről sem, a sztori ki sem kacsint a valóságra, például a wisconsini késelésre, csak eltelik másfél óra az életünkből, és tényleg nem derül ki semmi.

A sztori végén nem fékezik meg, nem győzik le csellel, erővel vagy fortéllyal a gyerekrabló Slendermant, szimplán csak elfogynak a főszereplők. Például eltűnnek, de hogy hová, az rejtély marad –  és nem az izgalmasabbik, hanem a dühítőbb fajta. És hiába értem én, hogy a film azt akarja üzenni, hogy a félelem egy önmagát gerjesztő, többnyire a fejünkben élő konstrukció, ha ebből az üzenetből lényegében semmi nem jönne át, ha a végső narráció nem rágná ezt a szánkba.

Sylvian White Slanderman-filmje nemcsak azért bosszantó, mert nevetségesen vacak, vagy mert kiherél egy hamar legendássá vált horrorfigurát, hanem mert miközben egészen nyilvánvalóan a tinédzserekre lő vele (16-os karika, helóbeló!), olyan hülyének is nézi őket, mint a segg. Pedig ennyire azért nem ostoba ez a nemzedék, ezt én kérem ki a nevükben. 2018-ban, közel 35 évvel Freddy Krueger legelső feltűnése után, a tényleg félelmetes Örökség évében, amikor Slenderman helyett már rég Momót rettegik a gyerekek, különösen dühítő ez az egész.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?