Ez a ragadozó inkább haljon ki

Kritika a Predator – A ragadozó című filmről

015
2018.09.11. 19:44

Az 1987-es Ragadozó (ami nekem mindig is Predátor lesz, így, á-val, mert a videokazettára, amin láttam, ez volt ráírva) egy baromi jó film még ma is. Ezt azért tudom, mert a széria új folytatására készülve most hétvégén újranéztem, sőt az 1990-es Ragadozó 2-t is. A második rész nem öregedett szépen; a benne szereplő rendőrök és drogbárók olyanok, mintha egymásra licitáló karikatúrarajzolók trollkodták volna őket celluloidra. Az alapfilm viszont remekül működik, főleg a felépítésének köszönhetően: John McTiernan szépen adagolja a feszkót, amitől a karakteres elitkommandósokat felszecskázó titokzatos lény sztorija kap egy jó kis horroros zamatot – majdnem végig tökéletes az egész, a végén ül csak le, amikor már nincs más hátra, mint hogy Schwarzenegger kinyírja a rasztacsápos undormányt. Ha az Alien vs. Predator filmeket nem vesszük számításba (és kultúrember ezekről bizony nem vesz tudomást), a sorozatnak egy része volt még, 2010-ben, az Antal Nimród által rendezett Ragadozók. Ez nekem egy egyszer nézhető, szórakoztató akciófilm volt, de semmi extra. Sajnos a sorban negyedik filmről viszont még ennyi sem mondható el.

És ez azért nagyon szomorú, mert a Predator – A ragadozó (ez a címe, de egy videokazetta gerincére én csak annyit írnék, hogy Predátor 4.) rendezője és forgatókönyvírója Shane Black. Az a Shane Black, akinek például a Halálos fegyver filmek, Az utolsó cserkész, a Durr, durr és csók vagy a Rendes fickók sztoriját köszönhetjük, ráadásul az utóbbi kettőt rendezőként is jegyzi. Szóval Blacknek óriási tehetsége van a gördülékeny akciófilmekhez, a filmbeli párosainak tagjai közt mindig szuper a kölcsönhatás, a cselekmény fordulatai nem erőltetettek, a poénjai ülnek, sőt szállóigévé válnak olykor („öreg vagyok én már ehhez a szarhoz”, ugye). És ha ezt a kritikát angolul írnám, most jönne egy béna blackoutos szóvicc.

Zengjen minden predá-torok

IMDb: 7,4

Rotten Tomatoes: 49%

Metacritic: 57%

Port: 6/10

Index: 4/10

Mert Shane Blacknek ez most nem jött össze, és ezt nagy Black-rajongóként mondom. Lehet, hogy párosokban verhetetlen, de amikor egy egész csapatot kell végigpofozni a történeten, szétesik a dramaturgia, és – nem tudom, mennyire volt szándékos, de – az egész cselekmény olyan, mintha a nyolcvanas években készült volna, egy direkt VHS-re szánt filmhez. A vérben tocsogás és a vicceskedő egysorosok között elveszett a cselekmény: a történet bele-belekap mindenfélébe, de nem tudja lecsapni a saját magának feldobott labdákat – nagyon látványos ez például az előzetesben is szereplő predátorkutya esetében, ami... aminek mi is volt a szerepe? Nem tudom, hogy ez mennyiben Black sara, és mennyire erőszakolta meg a stúdió az alapanyagot (a Fox nem volt elégedett a tesztvetítések visszhangjával, ezért újraforgattatta az utolsó harmadot), de a végeredmény szempontjából mindegy is.

Az sem mindig sül el jól, amikor Black építeni akarja a Ragadozó-univerzumot. A szándék, hogy a negyedik filmben tudjunk meg már néhány alapinfót a címszereplő lényekről, dicséretes, de a kivitelezés elég suta, és a horrorelemek teljesen háttérbe szorultak. Ha az antihősöm egy nyers, halálos szörny, ami egyebek közt lándzsával és pengékkel, sportból vadászik emberekre, nem jó, ha a nézőnek több jelenetnél is beugrik A függetlenség napja. És néhány fordulat láttán az is biztos, hogy Black túl sokáig nézte a Jurassic Worldöt – pedig ha valaki, ő érthetné, mitől döglik a predátor, hiszen szerepelt és dicstelen véget ért az 1987-es filmben (ő volt a folyton viccelődő Hawkins). A lény hőlátását mutató kameranézet például csak mutatóban van, egyetlen jelenetben – pedig ez az első film egyik központi eleme, érzékelteti azt, hogy a predátor nem látszik, de ő mindenkit lát. És mekkora reveláció volt már, amikor rájöttünk, hogy a galaxis Kittenberger Kálmánja nem veszi észre Svarcit, ha annak testhőjét elfedi a bőrére tapadt sár!

Ilyen felállásban a színészeknek nincs könnyű dolguk, már csak azért sem, mert a szerepük nem sok lehetőséget ad a kibontakozásra: van egy viccelődő őrült, egy káromkodó őrült, meg még néhány, egyetlen jelzős szerkezettel elintézhető, egydimenziós figura. Nem azt mondom, hogy az 1987-es filmben sokkal árnyaltabb jellemek tobzódtak, de valahogy mégis emlékezetesebbek voltak, és hihetőbb volt, hogy csapatként működnek. Az új filmben a csapatvezért alakító Boyd Holbrook a felejthetőség mintaszobra, Keegan-Michael Key és Alfie Allen sokkal többet érdemelne egység sugarú hullajelöltek szerepénél, szerencsétlen Olivia Munn meg az X-Men univerzum után megint beválasztott; nem az a műmájer tudósnő lesz a nagy filmes áttörése, akit itt megformál.

Mi az mégis, aminek esetleg örülni lehet a negyedik Ragadozó-filmben? Csak apróságoknak, sajnos. Például annak, hogy azért a Shane Black-es beszólások egy része elég vicces, és a magyar szinkron is visszaadja ezeket (és ezúton mondanék köszönetet a fordítónak, hogy visszahozta a köztudatba a buflák jelzőt). Annak, hogy a predátorok továbbra is tizennyolcpluszosan osztják a nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, hol fémkarommal zsigerelve, hol modernebb csonkolásos technikával hozva össze egy predikűrt. Annak, hogy kicsit jobban megismerhetjük a dögöket, amik egy aliennel is simán elbánnak (nem, még mindig nem az AvP filmekre utalok, hanem a második rész végére). Annak, hogy felbukkan Gary Busey fia, Jake Busey, pontosan ugyanolyan családnevű karaktert játszva, mint apu a második részben (van még pár ilyen utalás ínyenceknek). És annak, hogy az Index kritikusa jó előre figyelmeztetett: semmi, de semmi értelme ezt a filmet 3D-ben nézni (eleve a sztori fele sötétben játszódik).

A Predator – A ragadozó talán az eddigi leggyengébb Ragadozó-film, ha az alienes vadhajtásokat nem számítjuk (és hát még mindig kultúremberek vagyunk). Nem áll neki jól, hogy néha már-már a Trópusi vihar debilségét karcolja, Shane Black pedig hiába sziporkázik, ha a sztori- és színészvezetést engedi szétesni. Az 1987-es eredetit viszont bátran ajánlom helyette ma is – és abban is van egy kicsi Shane Blackből.

Ne maradjon le semmiről!

Borítókép: outnow.ch

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!