Megdöbbentően jó a semmiből jött film a lila hajú lányról

remelem legkozelebb sikerul meghalnod 05
2018.09.16. 07:08

Miért olyanok a kamaszokról szóló filmek, mintha harminc éve készültek volna, ha egyszer a kamaszok már nem olyanok, mint harminc éve? És miért olyan nagy szenzáció, ha egy filmben megjelenik az Instagram, a Snapchat, a Facebook, a Messenger és a live videoblogolás, mintha valami eddig rejtőzködő galápagosi törzs titkos életébe nyernénk bepillantást? Valószínűleg azért, mert a filmgyártás már csak olyan, hogy általában felnőttek készítenek filmeket, még a kamaszokról is. :'-(

Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje, az elsőre idiótának hangzó című Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) – így, szmájlival – ilyen szempontból a tökéletes kivétel. Egyrészt nem kuriózumként, nem elrettentő, tragikus szörnyűségként és nem is valami érthetetlen jelenségként :-o jelennek meg benne a huszonegyedik századi kommunikációs formák, hanem egyszerűen csak részét képezik a szereplők életének, és kész. ¯\_(ツ)_/¯ Másrészt Schwechtje filmje nem elsősorban erről szól, nem az online zaklatást mint jelenséget akarja körüljárni, hanem elmond egy minden korban érvényes, kamaszokról és az ő lelkivilágukról szóló, erős történetet, és közben pont úgy használja az online kommunikáció formáit, mintha mi sem lenne természetesebb – pont azért, mert mi sem természetesebb.

A Terápia harmadik évadának Schell Juditos szálát és pár nagyon jó rövidfilmet készítő Schwechtje filmje

valójában nem a cyberbullyingról szól

(hogy hogyan szekálják egymást a kamaszok mindenféle online felületen), hanem arról, hogy hogyan közelednek egymáshoz az emberek ebben a sok lelki és praktikus nehézséggel terhelt életkorban, hogyan számíthatnak vagy nem számíthatnak a problémáikkal a szüleikre vagy a barátaikra, hogyan élik meg először a szerelmet, a testi vágyat és az elutasítást. És főleg arról, hogy mennyire sokféleképp lehet ugyanazokat a helyzeteket megélni. Hogyan hiheti tulajdonképpen teljes joggal az osztály menő csávója, hogy jópofán hülyéskedik egy haverjával, miközben a haver nem csipkelődésnek, hanem megalázó és megsemmisítő zaklatásnak érzi ugyanezt? És hogy mennyire érthető a lány szemszögéből, hogy fel sem tűnik a bénácskán udvarolni próbáló srácnak nemhogy az idézőjelben értett „közeledése”, de még a jelenléte se, és mennyire érthető az is, hogy a srác ettől teljesen kikészül. Vagy mennyire érthető, hogy az egyedülálló anyuka próbálja egyengetni a szakmai és magánéletét, és mennyire magától értetődő mégis az, hogy ez szinte teljes elhanyagoltságként csapódik le a gyerekében.

remelem legkozelebb sikerul meghalnod 08.png
Fotó: Vertigo Média

Igen, ennek a közeledésnek, haverkodásnak, udvarlásnak része, eszköze és helyszíne az online világ, hogy a fenébe ne lenne? És igen, ezek az eszközök újfajta lehetőségeket adnak mindenki kezébe. Azéba is, aki titokban szeretne beszélgetni egy tiltott kapcsolattal – mondjuk az egészen fiatal és helyes angoltanárral –, suttogva a videocseten. Azéba is, aki röhögni akar a töriórán, és a papírgalacsin-dobálás helyett már inkább az előtte ülő csaj hátul kilógó bugyijáról küld körbe egy fotót. És azéba is, aki bosszút akar állni a másikon a saját kudarcáért, a világ igazságtalanságáért, vagy azért, mert másnak összejön, ami neki nem. És ezt hívhatják cyberbullyingnak – most éppen úgy hívják –, de a lényeg nem ez, hanem azok a folyamatok, amelyek a szereplőkben lejátszódnak.

És ezeket iszonyú okosan, átgondoltan, átélhetően, és ami még fontosabb: hitelesen mutatja meg a film. A rendező rengeteget beszélgetett kamaszokkal a saját problémáikról a munka kezdete előtt, és úgy tűnik, elég jól meg is értette őket, ami mellé viszont még láthatóan forgatókönyvírónak is tehetséges. Talán a szülők mondatain érződik a legjobban, hogy mennyire: bár ennek a generációnak csak pár jelenetenként van pár mondata, de ezek mindig tökéletesek, és pár szóval képesek megmutatni, milyen (gyenge) háttér inog a kamaszok mögött, oda nem figyelő, a jeleket észre nem vevő, vagy azok miatt inkább csak dühös anyukákkal, hiányzó apukákkal, idióta, káros, de nagyon macsós tanácsokat osztó pótapákkal.

Ennyire jó :)))))

Index: 8/10

De Schwechtje azért egyáltalán nem valami dokumentumfilmes bemutatót készített a mai kamaszokról; az inkább csak a mellékhatás, hogy harminc, vagy talán húsz évesnél idősebb nézők elég jó és torzítás nélküli képet kaphatnak erről a korosztályról, mondom, minden nagypapás fejcsóválás nélkül. A film viszont egy olyan központi konfliktus köré épül fel, amely van annyira különös, hogy végig fenntartsa a feszültséget: a főszereplő 16 éves lány beleszeret a tanárába, aki, miután felmond a suliban, nyitott is arra, hogy viszonozza a közeledést.

És ezt nézni annyira bizarr, hogy az ember maga is folyamatosan valamiféle szégyent érez, hogy részt vesz benne, miközben egyértelmű, hogy nem öncélú sokkolásról van szó, hanem abszolút mai, fontos és súlyához képest túlzottan is gyakori problémáról.

És közben a szó egyszerű értelmében is izgalmas a történet, életszerűek a konfliktusok, és egészen remek a dramaturgia, nagyszerűen bontakoznak ki és állnak össze a fordulatok.

remelem legkozelebb sikerul meghalnod 09.png
Fotó: Vertigo Média

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) amennyire magával ragadó, amennyire egyszerűen viszi magával a néző figyelmét, valójában annyira összetett is; még azt is nehéz kijelenteni róla, hogy tényleg a tanár-diák viszony a legfontosabb benne. Mert eközben ugyanilyen fontos mindaz, ami megjelenik benne a képernyőknek és a követőknek tartogatott, meg egy másfajta szerelmi életről; az osztályon, barátságokon belüli dinamikáról; a szülők próbálkozásairól a kamaszkor megértésére vagy ha nem megy, szőnyeg alá söprésére. És főleg arról, mi és hogyan tud igazán mély, életre szóló sebeket okozni ebben az életkorban, és hogy mi vezethet ahhoz, hogy valaki szándékosan vagy akaratlanul, de ilyen sebeket okozzon.

Egy hasonló, amatőr kamaszokkal forgatott filmben mindig kockázatot jelent, hogy hiába van ilyen jól megírva a forgatókönyv, hiába ennyire húsba vágó mindaz, amiről a film szól, a nem képzett szereplők miatt könnyen élvezhetetlenné válik az egész. De itt ez sem történik meg. A szövegek, a fiatalok között elhangzó mondatok nem erőltetettek (legfeljebb párszor rezeg a léc), sőt, van pár baromi emlékezetes, mert nagyon jól eltalált beszólás is. És a szereplőkön sem látszik semmi abból, hogy nem színészek. Herr Szilvia a főszerepben döbbenetesen jó, nemcsak a hétköznapi szituációkban hiteles nagyon, de az olyan, konkrét színészi kihívásokban is, mint a premier plánban mutatott zokogás vagy a boldogság pillanatainak megélése. De a lúzerebb srác szerepében Vajda Kristóf is remekül hozza azt a kiismerhetetlenséget, ami révén a figura egy percig sem tűnik sztereotípnak, a menő srácot játszó Rácz Dávid pedig egészen csodálatosan önazonosnak tűnik, amit akkor is nagyon jó nézni, ha amúgy esetleg az életben egyáltalán nem is hasonlít erre a bámulatosan öntelt, de közben intelligens, élvezettel bunkó fiúra. És Schwechtjének még azt is sikerült elérnie, hogy ne tűnjön fel semmiféle különbség a felnőtteket játszó profik és a kamaszok stílusa vagy játékmódja között.

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) végül úgy dob le magáról minden, az amatőrökkel, az állami támogatás hiánya miatt sufnituninggal leforgatott filmekhez társuló előítéletet, ahogyan a címe is átalakul az események súlyosbodásával kreténségből szívszorító sokkolássá.

Tökéletesen érthetetlen, vagy ha akarom, felháborító, hogy ez a film nem kapott állami támogatását,

miközben technikailag összeszedettebb, profibb, feszesebb, okosabb és működőképesebb tízből öt magyar filmnél, másrészt pedig aktuális és fontos témákról mond el gyomorba vágóan lényeges dolgokat. Ha van olyan, amikor tényleg lehetetlen megkérdőjelezni, az államnak feladata-e egy film elkészítésének támogatása, az pontosan a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) esete. Nem elutasítani, sokkal inkább ösztönözni kéne, hogy a társadalmilag ilyen fontos témát precízen körüljáró filmekből is készüljön lehetőleg minél több.

:(((((((((((

Ne maradjon le semmiről!

Borítókép: Vertigo Média

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?