Anyám, én nem ilyen meztelenséget akartam

Kritika A Meztelen Juliet című filmről a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról

2018.09.20. 15:52

Vannak könyvek, amelyekből egyszerűen nem kéne filmet csinálni.

És nem azért, mert olyan szentek és sérthetetlenek, hogy kár lenne minden szóért, ami elvész belőle az adaptáció során. Azért, mert sok jó regényben nem a kézzelfogható cselekmény a fontos, nem az, hogy a szereplők mit mondanak egymásnak, kivel ismerkednek meg vagy fekszenek le. Hanem az, amit az író ezek között a részek között leír, és amit százból kilencvenkilenc rendező nem akar vagy nem képes vászonra vinni, mert történetet mesélni sokkal egyszerűbb, mint érzéseket közvetíteni. Úgy viszont marad az üres váz, de az meg minek?

Pontosan ilyen regény Nick Hornby egészen nagyszerű A Meztelen Juliet-je is. A cselekménye arról szól, milyen szerelmi és egyéb viszonyok alakulnak egy tizenöt éve együtt lévő, angol kisvárosi pár két tagja, egy másik nő és egy egykor híres zenész között. De a lényege mégsem ez: Hornby olyan témákról beszél hihetetlenül, metszően pontos mondatokkal, mint hogy 

  • milyen érzés egy olyan kapcsolatban élni, amelynek tulajdonképpen soha nem volt része a szerelem,
  • mihez kezdhet az ember, ha úgy érzi, elfecsérelt tizenöt évet az életéből,
  • vagy ha rájön, olyan bűnökért vezekel húsz éve, amiket igazából el se követett,
  • milyen abszurd okok tudnak összetartani egy párkapcsolatot
  • és milyen abszurd okok tudnak éket verni egy párkapcsolatba,
  • lehetséges-e, hogy a megszokott, de unalmas és semmilyen élet igazából nem is rossz,
  • meg arról, hogy mit jelent a zsenialitás, a tehetség, és mennyire szubjektív vagy mennyire objektív lehet ennek a megítélése.

Szó sincs róla, hogy ezekről a témákról ne lehetne filmet készíteni, de az egészen biztos, hogy sokkal kevesebb olyan romantikus komédia készül, amelyben ilyen problémákat boncolgatnak, mint olyan, amelyben nem. Spoiler: hát A Meztelen Juliet sem lett egyike a ritka kivételeknek. És nem azért, mert a rendező és a forgatókönyvírók elvesztek volna a lélektani mélységek áramlataiban, és nem sikerült volna nekik érthetően átadni az élet ilyen nagy dilemmáit.

Hanem mert pont leszarták az egészet.

Mármint mindent, ami túl van azon, hogy egy kisvárosi, negyvenes angol nő egyszer csak megismerkedik azzal a húsz éve rejtőzködő zenésszel, akit a pasija évtizedek óta istenként tisztel, és ez egyrészt milyen érdekes konfliktus, másrészt milyen romantikus már, hogy egy amerikai híresség és egy unalmas angol ember pont összeismerkedik, hát majdnem, mint a Sztárom a páromban! Csak némi romantikus emailezéssel megbolondítva, hát majdnem, mint A szerelem hálójában-ban! Mínusz Julia Roberts, Hugh Grant, Tom Hanks és Meg Ryan, plusz a film kedvéért jelentősen öregesebbé tett Ethan Hawke, aki, hát, még így sem egy Richard Gere, de végül is majdnem.

Mások szerint nem is tragikus

1875-a-meztelen-juliet.30706

IMDB: 7,0

Rotten Tomatoes: 81%

Metacritic: 67

Index: 5/10

És A Meztelen Juliet pont olyan is lett, mint a fenti matematikai képlet, ahol az ismeretlenek helyén ismert színészek állnak: egy nem túl nagy ambíciókkal leforgatott romantikus komédia, amiről valószínűleg a készítők és a producerek sem remélték, hogy majd ez lesz az új Igazából szerelem, úgyhogy annyi energiát azért nem is feccöltek bele. Nem több egy összetett dolgokról szóló könyv leegyszerűsített filmváltozatánál.

MV5BZjc3ZTU1ZmMtODQzZS00YTFhLTgyY2EtODc5ZDM0YWYwMDFiXkEyXkFqcGde

Csak az Jesse Peretz rendező és a forgatókönyvírók baromi nagy szerencséje, hogy Nick Hornby tényleg nagyon jó, és nem igaz, hogy csak a cselekmény kézzel fogható részei közötti, lazán odaszúrt, de egész sorsokat egy sírnivaló poénnal megmagyarázó mondatai az igazán erősek. Eleve szokatlanabb és érdekesebb a történet, mint amilyennek elsőre hangzik a cukin emailező cuki szerelemesek cuki sztorija. Persze mindent, ami egy kicsit is elgondolkodtatóbb vagy melankolikusabb, azt azonnal kimetszették, mint egy rusnya szemölcsöt: jó példa erre, hogy magzatként meghalt baba helyett itt enyhén koraszülött van, a nagypapa pedig, aki mindig is elhanyagolta az egész családot, itt természetesen azonnal repülőre pattan és meg sem áll a kórházig a nagy hír hallatán, nem pedig úgy kell rábeszélni, hogy egyszer az életben ne feleljen meg a legrosszabb, róla alkotott és erősen megszolgált sztereotípiáknak. Ha a regényben felmerül valami egészen valószerűtlenül giccses ötlet, akkor rögtön lehűtenek mindenkit, hogy erre természetesen semmi esély nincs – a filmben pedig megtörténik, és tényleg valószerűtlenül giccses is. 

Ami a könyvben rücskös volt, az itt megnyugtatóan gömbölyded, más szóval teljesen érdektelen.

Kivéve azt, amit tényleg nem lehetett kioperálni, mert különben elfogyott volna a film (más kérdés, hogy vajon tényleg ez lett-e volna a rosszabb verzió). Azért az így is benne maradt a filmben, a legegyszerűbb romkomoknál máris elgondolkodtatóbbakká téve azt, hogy a főszereplő zenésznek valahogy szembe kell néznie egy csomó, itt-ott elpotyogtatott, majd elhanyagolt gyerekével és a hozzájuk csatolt exfeleségekkel és barátnőkkel. Benne van valami abból, hogy egy tizenöt éves párkapcsolat azért mégsem csak úgy szűnik meg, mint egy három hónapja tartó flört két húszéves között. Benne van, hogy a világ két ellentétes felén élő embereknek az életük közepén azért nem olyan nagyon egyszerű összekötni az életüket. És főleg benne van egy csomó nagyon jó mondat Nick Hornbytól, és ezek jobbak, mint bármi, amire egy hasonló filmtől számítani lehetne.

Szóval mindazoknak, akik csak egy újabb egyszerű romantikus komédiára vágynak, A Meztelen Juliet biztos, hogy nem fog csalódást okozni, sőt, valószínűleg odáig lesznek tőle, hogy mennyivel jobb is ez a film az átlaggagyinál. Ők köszönjék Nick Hornbynak, amiért olyan sok mondatot írt le egymás után, ami miatt egyszerűen matematikailag valószínűtlen volt, hogy ezeket mind sikerül kilúgozni. De azt azért ne várják, hogy tapsoljak ennek az eredménynek.

Még egy példa arra, hogy mi a gond

A zenerajongó Nick Hornby A Meztelen Juliet című regényben elkövet egy egészen zseniális bravúrt: hosszú oldalakon keresztül ír egy együttes zenéjéről és annak hihetetlen erejéről, úgy, hogy eléri, az olvasó fülében tényleg megszólal az a zene, amit ő maga a saját ízlésével összehangolva mesterinek tartana. Hiába mondják, hogy zenéről írni olyan, mint építészetről táncolni, Hornbynak sikerül a mutatvány: pusztán szavakkal megteremteni a tökéletes zenét.

Na és mit gondolnak, mivel kezdődik a film? Természetesen azzal, hogy megszólal a zene, amit a filmesek kitaláltak, lagymatagon, sablonosan, érdektelenül, mint valami aláfestés az áruházban. Már itt lehet sejteni, hogy baj lesz, ha az alkotók ennyire nem mernek semmit a néző fantáziájára bízni, ha ennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy a szánkba rágjanak mindent, és ráadásul ennyire gyengén csinálják. És az előérzet nem is csal.

A Meztelen Juliet a Cinefest után az egész országban látható lesz. Premier: október 11.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?