A meggyőző külső már adott az Elton John-film sikeréhez

Taron Egerton az Énekelj! című animációs film egyik hangjaként már bizonyította, hogy tud énekelni, következő filmjében pedig azt kell bebizonyítania, hogy tudja-e hihetően alakítani Elton Johnt, ő lesz ugyanis a főszereplője a Rocketman című filmnek, ami a többszörösen díjnyertes énekes életét dolgozza fel. A stúdió most megmutatta, hogyan fog kinézni Egerton a szerepben.

Fotó: Paramount Pictures

A film hosszas huzavona után valósul meg, korábban többször neki futottak, egy ponton úgy nézett ki, hogy Tom Hardy-é lehet a szerep, végül azonban a Kingsman filmekből ismerős színész lett a győztes. Az első kép alapján a külsővel nem lesz gond, a magángépen készült kép alapján úgy tűnik, hogy a hajjal, a szemüveggel és a ruhával együtt egészen hihető mása lett Egerton az énekesnek.

A film bemutatja Elton John korai éveit a zeneiparban, azt, hogy hogyan futott be, gyűlt meg a baja a drogokkal a hihetetlen sikerei után. A film további szerepeiben Jamie Bell, Gemma Jones, Bryce Dallas Howard és Richard Madden lesznek láthatóak. A rendező az Eddie, a sast is elkészítő Dexter Fletcher lesz. 

A filmet 2019. májusában tervezik bemutatni, vagyis nem a díjszezonra gyúrnak vele, pedig a Golden Globe és az Oscar is szokta szeretni a nagy átváltozással járó életrajzi filmek főszereplőit, ahogy azt Jamie Foxx vagy Reese Witherspoon is tanúsíthatja. 

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

6 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04