50 éve kell fejbe lőni az emberevő zombikat

1968-ban mutatták be az Élőhalottak éjszakája című klasszikus zombifilmet

2018.10.03. 23:13

Lehet szűz szemmel nézni valamit, ami akkora hatással volt az egyetemes popkultúrára, hogy a szórakoztatóipar újra és újra és újra visszanyúl hozzá, legyen szó tévésorozatokról, képregényekről, videojátékokról? Meg lehet lepődni azon, amit a filmeket néző ember már kívülről fúj, viszont valaki egyszer, egy adott pillanatban kitalált, csak úgy marhaságból? Ezek voltak a kérdéseim magamhoz, amikor leültem megnézni az eredeti, 1968-as Élőhalottak éjszakáját, amit több évtizedes horrorrajongás után is csak tologattam magam előtt, mint a rántott karfiolt a menzai tányéron.

Kell nekem azt látni, ahogy először, igazából szétloccsantják egy zombi fejét, ha a Walking Dead tetszőleges tíz percében megnézhetem ugyanazt sokszor? Kell nekem látni azt, hogy zéró pénzből, fekete-fehérben, mérsékelt ügyességgel filmre vittek egy olyan sztorit, amit a következő évtizedekben tökéletesítettek? A válasz egyébként mindegyik kérdésre igen, mert a világtörténet egyik legismertebb horrorfilmje nem csak jó horror, hanem jó film is, minden gyerekbetegsége, amatőrsége, nyersessége ellenére, sőt, leginkább azért. És ezen a héten lett ötvenéves. (Október 1-jén Pittsburghben mutatták be, később azon a héten országos forgalmazásba is került.)

Meglepődni nehéz rajta, de értékelni könnyű: George A. Romero filmje annak a bizonyítéka, hogy elég, ha az embernek van mondanivalója, akaratereje, és képes az agyonkoptatott ötleteken valamennyit csavarni, mert már ennyi elég egy évtizedekig fennmaradó popkulturális alkotáshoz. A története rém egyszerű: valahol Pittsburgh környékén, Pennsylvania államban a holtak feltámadnak, és az élőkre támadnak. Egy házban egy csapat túlélő összetalálkozik, és próbálják valahogy kitalálni a következő lépést, miközben a kormány és a sajtó tanácstalan, az élőhalottak pedig már a bedeszkázott ablakokat is kezdik áttörni. Az ostrom pedig mindenkiből kihozza a legrosszabbat, legyen szó hatalomvágyról, apátiáról, vagy éppen a teljes fejvesztettségről, míg legalább a reggelt szeretnék megélni, hátha az valami újat hoz.

Szűz szemmel nézni olyan, mint leülni fülhallgatóval és teljes odafigyeléssel meghallgatni egy számot, amit már ezerszer hallották plázában, otthon, filmekben, reklámokban, és hirtelen megérteni a szövegét. Az Élőhalottak éjszakája lehet, hogy külsőleg egy alacsony költségvetésből készült B-film, viszont nem a felületes szórakoztatás a célja, hanem valami sokkal mélyebb és zsigeribb: szembenézni azzal, hogy nem sok választ el minket attól, hogy mi is egymás húsát zabáljuk fel, csak, hogy érvényesítsük az akaratunkat. Nincsenek benne kikacsintások, vicces betétek, nem ütnek el semmit benne egy poénnal, hanem az első perctől kezdve egy szörnyen lehangoló és kilátástalan helyzetet mutat meg, amiből a hőseink nagyon szeretnének menekülni, de vagy a saját hibájuk, vagy mások hibái miatt nem tudnak. Nagy pofon lehetett azoknak a film, akik úgy ültek be rá, hogy csak a cím alapján döntöttek, hiszen ez alapján lehetett volna egy ostoba, trükkökkel, és borzasztó színészi munkával teli tipikus ötvenes-hatvanas évekbeli szemétfilm, amiből tizenkettő lehetett egy tucat. Amit viszont kaptak, az annál sokkal átgondoltabb és erősebb volt. Roger Ebert amerikai kritikus írta le azt, hogy milyen érzés volt 1969-ben beülni egy matinéelőadásra, és megnézni ezt a filmet egy moziteremnyi alig-tinédzserrel, akik azt hitték, hogy valami röhejeset fognak kapni, de a film felétől csak teljes csöndben néztek bámultak maguk elé.

Szóval 2018-ban még mindig van bőven erő az Élőhalottak éjszakájában, de az elmúlt évtizedek sem tették egy könnyed szórakozássá. Akárcsak az ereje, a jelentősége is változatlan, szóval érdemes végigvenni, hogy mitől is volt olyan formabontó:

Ez lenne az első zombifilm?

Nem, de ehhez nem árt tudni, hogy mit értünk zombi alatt. Mert ha arra gondolunk, hogy jön a rohadó csávó a foszló öltönyben, és megpróbál minket megenni, és csak akkor áll meg, ha szétverjük az agyát, akkor igen. A zombikat az Élőhalottak éjszakája előtt más értelemben használták: olyan emberekről volt szó, akiket megszálltak (vagy haiti vudupapok, vagy földönkívüliek, lásd A kilences terv az űrből), hogy valaki más akaratát végrehajtsák. És már a harmincas években is készültek ilyen filmek, a leghíresebb talán az 1943-es, egyébként egy Karib-tengeri szigeten játszódó I Walked With A Zombie, de mint szörnytípus feltűnt már temérdek, pocsékabbnál pocsékabb B-filmben.

vlcsnap-2018-10-01-16h04m19s850
Fotó: Timeless Classic Movies / youtube

Az emberi hús elfogyasztása viszont új volt, ezt Romero találta ki, ahogy azt is, hogy csak az agy elpusztításával lehet őket megakadályozni. Meglepő módon az Élőhalottak éjszakája húsevői egészen intelligensek, tudnak ajtót nyitni, eszközöket használni, esznek bogarat is, ha emberi hús nincs a közelben. De lassúak, lomhák, és igazából gond nélkül el lehet futni előlük, sőt, ha még megembereljük magunkat, akkor szét is lehet őket püfölni. A probléma az, ha sokan vannak, és ha megállás nélkül jönnek. A sztilójukat sem teljesen Romero találta ki, nagyon emlékeztetnek a pár évvel ezelőtti, szintén fillérekből forgatott, szintén nagyhatású Carnival Of Souls fehérarcú, de makulátlan öltönyt viselő szellemlényeire, akik szintén hajlamosak voltak nagy tömegben riogatni a hősnőt. Apropó hősök.

Kivel kellene azonosulni?

Romero is a maga módján eljátssza azt a trükköt, amit Hitchcock pár évvel ezelőtt a Psychóban: a film elején teljesen meg lehetünk győződve, hogy az Élőhalottak éjszakája főhőse Barbra lesz, aki egy temetőben végignézi, ahogy egy zombi megöli a testvérét, de még sikerül időben elmenekülnie, és menedékre találni egy elhagyatott házban. De Barbra nem hős, hanem ember: a film hátralevő részét szinte katatón állapotban tölti, transzban ül egy kanapén, ha beszélnek hozzá, nem válaszol. Mintha tényleg egy súlyos trauma érte volna. A húsz perces bevezető után a hősünk a művelt, felkészült, talpraesett Ben lesz, aki viszont a film adott pontján kiüti Barbrát, hogy az nyugodjon meg.

vlcsnap-2018-10-01-15h54m18s737
Fotó: Timeless Classic Movies / Youtube

Majd amikor feltűnik a túlélők egy újabb csoportja a pincéből, akkor azonnal magához veszi az irányítást, és csak hajtogatja az utasításokat. Ben - a filmtörtént egyik első fekete főszereplőjeként - alkalmasnak tűnik, de az ő tervei sem bombabiztosak. A bedeszkázott ablakokat áttörik a zombik, a kitörés a benzinkúthoz tragikus következményekkel jár, a film fináléjában pedig egy még élő túlélőt nemes egyszerűséggel hasbalő. De hiába tökéletlen, még ő sem érdemli meg azt a végzetet, amit a film a befejezésre kioszt neki.

Furcsa korszak ez Amerikában

Több értelemben is: egyrészt pár hónappal vagyunk a fekete polgárjogi aktivista, Martin Luther King halála után, amikor már önmagában egy fekete férfit megtenni egy horrorfilm főszereplőjének felér egy politikai gesztussal. A vietnámi háború évek óta zajlik, a később hasonló filmek sminkes királyaként elhíresülő Tom Savini (aki ennek a filmnek a remake-jét is rendezte) éppen háborús fotósként dolgozik. A hidegháború még mindig pörög, a Szputnyik óta már műholdak tucatjai keringenek a világűrben - egy lehetséges, de meg nem erősített magyarázat szerint egy Vénusztól visszatérő szonda okozhatta a zombijárványt is a filmben. De ami gyártástörténetileg még fontosabb, az amerikai mozikban egyelőre nem léteznek korhatárok, ezért gyakorlatilag bárki besétálhat bármilyen filmre, gyerekek hadai nézhetik azt meg, akár autós moziban, akár délelőtti előadásokon, hogy élőhalottak az élők húsát zabálják két pofára.

vlcsnap-2018-10-01-16h02m01s917
Fotó: Timeless Classic Movies / Youtube

Horrorfilmek már bőven, majdnem a film megszületése óta léteznek, de ez a fajta trancsírozás még egészen új: alig pár évvel ezelőtt, 1965-ben jelent meg a Blood Feast című olcsó horror, amiben az arra kíváncsi emberek kitépett nyelveket és vödörnyi vörös festéket láthattak. Vagy ott volt az 1967-es Bonnie és Clyde, ami már nem kendőzte el, hogy milyen az, amikor közvetlen közelről fejbelőnek egy ártatlan embert. A Hitchcockra jellemző sejtetés kora leáldozott, itt már végig kell néznünk, ahogy egy zombigyerek kinyírja az anyját. Az amerikai korhatár-rendszer 1968 novemberére állt fel, addigra viszont egy teljes hónapig bárki megnézhette Romero zombifilmjét.

Olcsó húsnak vér a leve

Habár a szó már egy teljesen más jelentést kapott mára, az Élőhalottak éjszakája egy függetlenfilm, ami azt jelenti, hogy komoly tőke, filmstúdió, finanszírozás, vagy professzionális filmes stáb nélkül készült. Sőt, a zenéjét más, kevésbé emlékezetes B-filmekből csenték el (olyan címűekből, mint a The Hideous Sun Demon vagy a Teenagers from Outer Space). Amikor elkészült, forgalmazót is a rendezőnek kellett kajtatnia. Az alacsony költségvetés viszont pont a film előnyére dolgozott: egy jelenetén sem látható az, amit az emberek Hollywoodként azonosítottak, nincsen szép bevilágítás (vannak viszont német expresszionizmusra, és az abból táplálozó film noirral jellemző hatalmas árnyékok), nincsenek tökéletes beállítások, nincsenek ezerszer elpróbált dialógusok, nincsenek milliószor újravett trükkök.

vlcsnap-2018-10-01-15h55m22s166
Fotó: Timeless Classic Movies / Youtube

Ez a fajta nyersesség - a vele járó folyamatos folytonossági bakikkal együtt - könnyen lehetne az Élőhalottak éjszakájának buktatója, viszont pont ellenkezőleg hat, megkönnyíti azt az átélést, ami egy ilyen filmnél kulcsfontosságú. Egyszerűen úgy érezzük, hogy ott vagyunk mi is bedeszkázva egy romos házban, mi is túrjuk a szekrényeket, hátha találunk fegyvert, és imádkozunk, hogy a halottak ne tudják áttörni a barikádokat. Mai szemmel nézve a film legmeghökkentőbb pillanatai nem is a horrorjelenetek, hanem azok, amikor a szereplők leülnek a rádió vagy a tévé elé, és próbálják maguk összerakni a teljesen autentikusnak tűnő riportokból, hogy mi is történik. Az Élőhalottak éjszakája ilyenkor olyan, mintha áldokumentum-üzemmódba kapcsolna, amiben nehéz megkülönböztetni a valóságot az álvalóságtól.

A világ egyik legkeményebb befejezése

Már hozzá vagyunk szokva, hogy vannak filmek, amiknek rossz a vége: Luke kezét lecsapják, és Darth Vader bevallja, hogy az apja. Anton Chigurght majdnem elintézi egy végzet az autóbalesettel, de túléli, és elbiceg egy feltehetőleg bérgyilkolásokkal teli életbe. Mills nyomozó lesz az utolsó bűnös, amikor meglátja a felesége fejét a dobozban. De arra nehéz felkészülni, hogy egy zombiapokalipszis túlélőjét egyszerűen kérdés nélkül lelövi a felmentősereg. Nincsen félreértés, nincsen tévedés: egy csapat felfegyverzett fehér ember fejbelő egy fekete férfit.

vlcsnap-2018-10-01-15h56m31s192
Fotó: Timeless Classic Movies / Youtube

És Romero nem elégszik meg ennyivel, a film stáblistája egy rakás fotón keresztül mutatja be, hogy mi is történik Ben holttestével: húskampókkal, mintha csak egy betegségben megdöglött jószág lenne, kihúzzák a házból, majd egy máglyára vetik és felgyújtják. Ötven évvel később is felér egy gyomrossal.

Komplett trendet és karriert indított el

Az Élőhalottak éjszakája hatalmas siker volt, bagóból forgatták, és milliókat hozott, csak éppen Romero és a stáb tapasztalatlansága miatt nem sok pénz jutott el az alkotókhoz. A film végéről például lemaradt a jogtulajdonosi jelölés, ezért nagyon sokáig anélkül lehetett terjeszteni, hogy bárki panaszkodott volna jogbitorlás miatt. Ráadásul az eredeti bemutató óta különböző verziók készültek belőle: többször kiszínezték, amivel rengeteget veszített az erejéből, egyszer újraforgattak hozzá 15 percnyi új anyagot, amitől nevetséges lett, és nemrég volt egy olyan változat is, hogy különböző animátorok segítségével rajzfilmben dolgozták fel. A legismertebb újra a már emlegetett Tom Savini keze alól pattant ki, ő 1990-ben kisebb-nagyobb változtatásokkal, de újraforgatta a filmet.

De még ez a sok új verzió sem csorbított semmit az eredeti erején, sőt Romero teljes karrierje ezzel indult el. Bár elkészítette a The Crazies című vírusfilmet, és a Martin című rendhagyó vámpírfilmet, igazi sikert és hírnevet az hozott neki, hogy visszatért a zombifilmek műfajához. A tíz évvel későbbi Holtak hajnala a műfaj Keresztapája, és habár a rendszeresen felmelegített sorozata egyre jobban veszített a minőségéből, ez a két zombifilmje még évtizedekre meghatározta az élőhalottas horrorfilmeket: ami nélkül nem lenne Z világháború, Walking Dead, Eleven testek, DayZ, Dead Rising, Shaun Of The Dead, iZombie, és a lassan húsz évre megrendezett zombiséták. Ezért hívjuk zombiknak a plázában sorban állókat, a Hős utcai szerencsétleneket, a kormánypropagandát eszetlenül követőket. Ha nincsen Romero 50 éves filmje, akkor még mindig keresnénk a szavakat. Azt a szót, ami a filmben egyébként egyszer sem hangzik el.

Ne maradjon le semmiről!

Nincs másik valóság, nincs másik Index.
Támogasd a fennmaradásunkat!

https://index.hu/tamogatas