Hátborzongató modorparádé a véráztatta tundrán

2018.10.03. 08:06

Pár tény, mielőtt belevágok abba, hogy milyen is a Hold The Dark:

  • Jeremy Saulnier az egyik legtehetségesebb amerikai rendező manapság, aki olyan szikár, erőszakos, és őrülten hangulatos thrillerekkel tette le a névjegyét, mint a Blue Ruin és a Green Room.
  • Saulnier fogja rendezni a True Detective következő évadának pár részét.
  • Az új filmjére rögtön lecsapott a Netflix.
  • A Hold The Dark bemutatója az idei cannes-i filmfesztiválon lett volna, de Cannes-ban kijelentették, hogy nem kérnek a streaming-szolgáltatóból.
  • Úgyhogy Saulnier új filmje szeptember utolsó hetén a Netflixen debütált.

Ami egyébként tök jó hír, hogy egy, még ha csak bizonyos körökben is, de elismert rendező legújabb filmjét azonnal lehet nézni a világ minden pontján, ha hajlandóak voltunk kiperkálni a havi előfizetési díjat. Az kevésbé jó hír, hogy a Hold The Dark néha egy önmaga paródiájába forduló thriller, ami első blikkre a Fehér pokol természetfilmes haláltusáját és a már emlegetett True Detective misztikumát keresztezi, másodikra pedig mintha azoknak a paródiája lenne.


Ez nem feltétlenül Saulner hibája: a Hold The Dark William Giraldi azonos című regényéből készült, amiben a kifogásolható elemek bőven megvannak, csak valahogy könnyebb elviselni őket. A sztori ugyanaz maradt: Alaszka egyik apró falujában eltűnik egy kisfiú. Anyja (Riley Keough) a város határán élő farkasfalkát hibáztatja, ezért egy, a témában járatos író (Jeffrey Wright) segítségét kéri. A nő azonban nem sokkal később eltűnik, az afganisztáni háborút megjáró férj (Alexander Skarsgard) pedig érkezik haza, anélkül, hogy tudná a fia sorsát. Persze semmi sem az, aminek látszik, főleg azért, mert Alaszka csücskében alig látszik valami, a nap ugyanis csak pár órát mutatja meg magát.

A történet aztán teljesen kifordul önmagából, és amit a főcsapásnak gondolunk, az gyorsan átadja a helyét három másiknak. Ez itt Alaszka, ahol civilizáció és infrastruktúra alig van, viszont ősi szokások, modern drogfogyasztás, és a kettő között pozícionálható erőszak az bőven van. A tanácsadóként hívott, majd rögtön önjelölt detektívbe átcsapó Core karaktere sem igazán tud mit kezdeni azzal, ami ott fogadja őt, az örök sötétség, a borzasztó hideg, és az eszetlen vérontás még egy olyan embernek is sok, aki egy emberevő farkast napokig hajszolt a sarkvidéken. És amikor hirtelen megoldódni látszik az, hogy mi történt az eltűnt fiúval, akkor sokkal komolyabb kérdés lesz a miért. És ez a miért az, amire Giraldi könyve igen, de Saulnier filmje egyáltalán nem tudja megadni a választ. Pedig az utóbbi csak nem rág a szánkba valamit, ami ott lapul a felszín alatt.

Harmadjára is fel fogom hozni a True Detective-et, mert úgy érzem, hogy ha volt olyan mozgókép, ami nagy hatással volt a Hold The Darkra, az az HBO sorozata volt. És sajnos a rossz értelemben. Én azon a véleményen vagyok, hogy a TD első évada minden erőssége ellenére egy fárasztó katyvasz volt, ami az értelmet és az érzelmet erővel helyettesítette, és közben végig valami másnak álcázta magát, mint ami végül lett belőle. (Egy krimi, amiben a komornyik volt a gyilkos.) A Hold The Dark sokban emlékeztet erre a hozzáállásra, csak éppen a déli államok izzasztó-fullasztó levegője helyett súlyos mínuszokkal. Saulnier végig azt az érzést kelti, hogy a története végére le fog hullani a lepel, és végre mindent tisztán láthatunk. Két óra múlva jöhetünk csak rá, hogy végig a lepelt néztük.

Ami egyébként egy csodálatos lepel! Ha eltekintünk a lassan, szinte kómában lévő színészektől, a Hold The Dark tud lenyűgöző lenni, ami főleg az alaszkai tájaknak, és Saulnier megkapó kompozícióinak köszönhető. Keelut faluja tényleg olyannak tűnik, mint egy pokol, amibe beleszületik az ember, és soha a büdös életben el nem tudja hagyni, főleg a körülötte lévő gyilkos vadon miatt. Az örök holdvilágot pedig csak olajlámpák, vagy a kocsmák neonjai törik meg, ha valaki pedig elsüt egy fegyvert, azt kilométerekkel arrébb, egy kocsiban is lehet hallani. Saulnier csuklóból meg tudja teremteni ezt a kilátástalan világot, ahol tényleg másodpercek választják el a bájcsevegést attól, hogy valaki egy golyót küldjön a fejedbe. A film leghatásosabb jelenete egy hosszú, minden elemében részletgazdag és kegyetlen lövöldözés, amiben úgy szakadnak a végtagok, mint a Ryan közlegény megmentése partraszállásában. Lenyűgöző, és rémisztő egyszerre, de az egyik szereplő szándéka szerint csak egy időhúzás. És valahogy az egész Hold The Dark is ilyen lett, egy hosszú időhúzás, csak éppen nem tudni, mi végre.

Ne maradjon le semmiről!