Christian Bale már megint felismerhetetlen lett

Így néz ki egy film, aminek akár már az előzetesét is öt Oscar-díjra jelölhetnék, mert megvan benne minden, de tényleg minden, amitől az Amerikai Filmakadémia eldobja az agyát: a szerep kedvéért átalakult (meghízott) színész, igaz történet és mindenek előtt létező emberekké maszkírozott nagy színészek. Christian Bale mindenki eszén túljár a Vice-ban.

Adam McKay rendező ráadásul mindenkinél jobban tudja, mitől döglik a légy: szintén valós eseményeket - a gazdasági világválságot - dolgozta fel a legnagyobb sztárokkal A nagy dobásban, meg is kapta érte az Oscart, mint a film egyik írója, és rendezőként is jelölték. De elég volt ránéznie a tavalyi Oscar-jelölésekre és -díjakra is: akkor Gary Oldman és főként az ő protézisei, maszkjai és sminkmesterei játszották el Winston Churchillt, ami hat jelölést és ebből két Oscart hozott.

Egy-két szobor most is biztosan borítékolható előre a Vice-nak, amely Dick Cheney-ről, Amerika 46., és egyik legellentmondásosabb alelnökéről szól, akiről azt mondják, furcsán nagy hatalma volt ahhoz képest, hogy az alelnökség főképp szimbolikus poszt szokott lenni. A Slashfilm egyenesen azt írja az előzetes mellé írott cikkében, hogy Cheney afféle Darth Vader-figura volt a Fehér Házban, akiről mindenki úgy gondolta, ő maga a megtestesült elvetemültség. Amit persze annyira nem is nehéz elhinni egy-egy olyan nyilatkozat után, mint amikor az alelnök azt mondta, Amerika nagyon jól tette, hogy megkínozta a foglyait, hiszen így remek információkhoz jutottak.

Erre a gondolatra épül a cím lefordíthatatlan szójátéka is: a vice presidentben a vice szimplán csak az alelnökségre utal, de a szó önmagában használva erkölcstelenséget és vétket is jelent.

Az előzetes alapján a filmet megíró és megrendező Adam McKay biztosra is veszi, hogy Cheney a háttérben jóval több volt alelnöknél: itt már a csirkeszárnyzabáló texasi idiótaként ábrázolt George W. Bush-sal (Sam Rockwell) zajló első megbeszélésen tisztázza, hogy ő lényegében minden területen hatalmat akar, és csak akkor vállalja a feladatot, ha ezt meg is kapja.

A filmet természetesen akkor mutatják be, amikor minden Oscar-díjra ácsingózó nagy dobást is, december végén, és annyi sztárral, amennyi mindenképpen szükséges is egy hasonló filmbe: Bale-en és Rockwellen kívül Ami Adams és Steve Carrell is fontos szerepet játszanak majd.

Tavaly interjúztunk a filmben a zöldpárti, Cheney-vel keményen szembemenő Nelson Rockefellert játszó Bill Pullmannal, aki akkor azt mondta a szerepéről:

Életrajzi film lesz, és azt akarja majd megmutatni, hogyan lett a republikánus pártból egyre keményvonalasabban jobboldali szervezet. És Cheney fő ellenzéke a természetvédő Rockefeller volt, aki egy csomó zöld projektet vitt New Yorkban, és az oktatásban is elért sok mindent. A film főként arról fog szólni, hogyan akarja Cheney és Donald Rumsfeld (Steve Carrel) aláásni Rockefeller törekvéseit.

A teljes interjú ide kattintva olvasható:

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

6 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17