Magyarországra hoznák Salma Hayeket, de nagyon sok a kérdőjel

2018.10.05. 04:54

Többek között Salma Hayek, Ewan McGregor, Dakota Johnson és Drake is szerepelhet egy hamarosan Magyarországon forgó filmben, szellőztették meg nemrég az alkotók egy meghívóban. Bár a forgatás a híresztelés szerint már a kanyarban van, korábban sosem hallottunk a filmről, úgyhogy a hírt olvasva sokáig tanácstalanul vakartuk a fejünket.

A kínai-kanadai-magyar koprodukcióban készülő Star Belt Legend Begins mindenekelőtt a fiatalokat célozza meg, de az alkotók reményei szerint az idősebb nézők is szívesen beülnek majd rá a mozikba. "Egyszerre akarjuk megnevettetni és megríkatni őket" – mondta egy szűk körű sajtóebéden a kanadai társrendező, Alastair Paton, aki az alaptörténet írója is egyben.

Salma Hayek mellett

már szinte biztosan szerepelni fognak a filmben, Cirkó József producer legalábbis azt mondta, a fenti nevekkel a szerződés lezárása már folyamatban van, ők mindannyian részt vesznek a magyarországi forgatásokon is.

aaa

A filmterv azonban még ennél is több nevet ígér: olyan sztárokat, mint a Neon démon és az Így csajozz egy földönkívülivel című filmekből ismert Elle Fanning, a Gettómilliomos és az Oroszlán sztárja, Dev Patel, vagy épp Drake, valamint olyan kevésbé ismert színészeket, mint Chiara von Galli, Karena Ng, Duling Chen, Isabelle Adjani és Kelly Preston. Alastair Paton aztán elmondta, hogy elsősorban fiatal tehetségeket, új arcokat keresnek a filmhez, mert szerinte a mai tiniknek Johnny Depp neve már nem sokat jelent, és lejárt a brúszvilliszek ideje is, Budapesten pedig nagyon élvezi, hogy mennyi izgalmas embert lát az utcákat járva.

Hogy magyarok is szerepelnek-e a filmben, egyelőre még nem tudni, hiszen a magyar casting csak október közepén fog kezdődni. Azt viszont már tudni, hogy a film magyarországi jelenetei javarészt az Origo Filmstúdióban forognak majd. "A forgatás november 12-én kezdődik és december 14-ig tart. Lesznek belvárosi helyszíneink is. Nem sok, úgy három-négy darab" – mondta el az Indexnek Cirkó.

A producer arról is beszélt: a film megvalósításán magyar részről 150-180 ember fog dolgozni, összesen világszerte pedig még úgy 300-400 ember vesz részt a munkában. Magyarországon kívül Kínában, Hongkong és Sencsen városokban forgatnak még. A film várhatóan 2019 őszén kerül majd mozikba. Legalábbis ezt mondják.

Nem értettük, megkérdeztük

Arra a kérdésemre, hogyan lehetséges, hogy mostanáig semmi nyoma nem volt annak sehol a világsajtóban, hogy ezt a több nagy nevet is ígérő filmet rövidesen elkezdik forgatni, Cirkó úgy válaszolt: "Amíg nincsenek biztosítva a sztárok, nem igazán indul el a hírverés, ráadásul a hírverés a forgalmazó dolga, aki Warner lesz, szóval nemsokára beindul a gépezet. A development időszak alatt amúgy már többször változott a film munkacíme, az eredeti az a 400 Boys volt, a jelenlegi címét úgy két hónapja kapta, a kínai partnerekkel folytatott egyezkedés után."

Bár a forgatás már a kanyarban van, mikor ezt a cikket írom, a filmnek még IMDb-oldala sem létezik. Hogy miért, arra a producer azt felelte: "A kínai partnerek fogják feltölteni, de lehet hogy Legend of the Belts vagy 400 Boys címen még elérhető." Nos, Legend of the Belts cím alatt én semmilyen filmet nem találtam, 400 Boys címmel viszont három különböző, öt évvel ezelőtt feltöltött előzetes is elérhető a kanadai társrendező YouTube-csatornáján. "Wow. Ez a legrosszabb trailer a világon" – olvasható egy három évvel ezelőtti, angol nyelvű komment az egyik feltöltés alatt. Egy másik alatt az olvasható: "Az emberiség érdekében, kérlek, NE! csináljátok meg ezt a filmet". Meg egy lényegre törő WTF is van a kommentek között.

A 400 Boysnak egyébként Wikipedia-oldala is van, ami Alastair Patont rendezőként, íróként és producerként tünteti fel, Jodelle Ferland, Li Bingbing, María Valverde és Frank Leboeuf egykori francia futballista nevét a film sztárjaiként említi, Cirkóra pedig szintén producerként hivatkozik. További érdekesség, hogy az IMDb Alastair Patont kizárólag egy Napoleon Street című film rendezőjeként ismeri, amelynek se plakátja, se megjelenési éve nincs feltüntetve, csupán a 400 Boys előzetese van bekötve hozzá.

További zavarbaejtő körülmény, hogy a Hollywood Reporter egy 2012-es cikke még brit filmesként említi Patont. A másik rendezőt Liu Jingnek hívják, az internet azonban túl sok ilyen nevű filmest tart számon ahhoz, hogy kiderüljön, melyikükről van szó, azonban egyikük munkássága sem tűnik olyannak, ami azt indokolná, hogy ő dirigálja például Salma Hayeket egy készülő filmben. Arra a kérdésünkre, mivel bizonyította a két rendező, hogy képesek egy A-listás sztárokkal és speciális effektekkel teli filmet leforgatni, Cirkó úgy válaszolt:

Eddig is csináltak már ilyet, főleg a kanadai rendező Alastair Paton, aki eddig főleg reklámokban jeleskedett, s mivel a film nem valami giga stúdiófilm, hanem független, így ők is megkapták a lehetőséget. Mindenki elkezdte valamikor, valahogyan. Senki sem született rögtön blockbuster-rendezőnek.

Ki az a Cirkó József?

Cirkó József korábban olyan magyar filmek producere volt, mint az Álom.net, a Made in Hungaria és a Szinglik éjszakája, gyártásvezetőként pedig több nemzetközi produkción is dolgozott. Sőt, Andrej Koncsalovszkij 3D-s Diótörő adaptációjának társproducereként nem kis botrányba keveredett, miután az orosz rendező a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy

a magyarokkal nem kevésbé veszélyes dolgozni, mint az oroszokkal, mert még náluk is jobban lopnak.

A film 2007-ben forgott Magyarországon, többek között John Turturro és a cikk elején már említett Elle Fanning szereplésével, de csak három évvel később, utólag háromdésítve került mozikba, hogy aztán katasztrofálisat bukjon.

bbb

Andrej Koncsalovszkij később, az Indexnek adott interjújában, azt mondta a Cirkóhoz köthető HCC Media Group Kft.-vel való együttműködésről: "A magyar filmipar nagyon fejlett, legalábbis szakmai tekintetben. Kétségkívül nagyon jól képzett emberekkel dolgoztam együtt. Ami a munka vezetését, szervezését illeti, abban már kevésbé jók. Nagyon szervezetlenek voltak, és ezzel nem voltam túl elégedett. (...) Kölcsönt kellett felvenni, igaz, nemcsak a magyarok hibájából. De sajnos a magyar cég, akikkel együtt dolgoztunk nem volt túl felkészült a pénz kezelését illetően."

Arra a kérdésre, hogy került a képbe a HCC Production Kft. a most beharangozott filmnél, Cirkó azt válaszolta: "Szerény személyem eddigi nemzetközi szereplése és kapcsolatai alapján, külföldi producer barátaim ajánlottak a partnerek figyelmébe." És hogy miért pont Magyarország? "A rendelkezésre álló szakmai háttér miatt, beleértve a szakképzett stábot, az eszközparkot, az adókedvezményt és a jó filmes reputációt. Természetesen szükség volt a személyes kapcsolatokra is, amelyek az eddigi nemzetközi produkciókban való részvételemből alakultak ki" – mondta a producer.

Miről fog szólni a film?

Ez az, ami a szinopszis többszöri elolvasása után sem vált világossá számomra. Annyit értek, hogy két nő küzdelméről van szó: az egyikük tinédzser, a másikuk középkorú; az egyiknek mindene megvan, a másiknak semmije nincs. A sztori viszont ebből nem derül ki, ezért ebben a kérdésben is Cirkóhoz fordultam, aki szerint a film története "a jó és a rossz örök küzdelme egy futurisztikus jövőképbe helyezve, amelyben már teljesen másképp kezelik az emberi értékeket, de mégis van remény." Nem érzem magam okosabbnak.

Még egy fordulat

A magyarországi forgatással kapcsolatos kérdéseimet elküldtem Salma Hayek, Lucas Till és Joe Alwyn képviselőinek is. Cikkünk élesedéséig Lucas Till csapatából érkezett válasz, ők azt állítják, a levelünk megérkezése előtt még csak nem is hallottak erről a projektről, a 28 éves színész pedig egészen április végéig nem lesz elérhető, mert a MacGyver rebootját forgatja.

Az Indexnek küldött válaszukban azt írják, nem egészen értik, miért terjeszt ilyet Cirkó, mindenesetre semmi valóságalapja nincs az állításnak.

Összegezzük tehát: jövő ilyenkor mozikba kerülne egy A-listás sztárokat ígérő film, amiről egyetlen mérvadó mozis-filmes lap sem írt még egyetlen betűt sem, sőt, egy hónappal az állítólagos forgatás előtt még az egyik belengetett sztár sem tud arról, hogy hamarosan Magyarországon és Kínában forgatna. (A többiek, úgy képzelem, teljesen hülyének néztek már csak a kérdés miatt is.)

A cikkem leadásakor a filmnek továbbra sem létezik IMDb-oldala, Salma Hayek, Drake, Ewan McGregor, Elle Fanning, Dakota Johnson, Lucas Till, Li Bingbing, Joe Alwyn és Dev Patel IMDb-oldalain pedig szintén semmi nyoma annak, hogy szerepelnének a magyar közreműködéssel készülő filmben. Mikor ezt írom, a Star Belt Legend Begins címre keresve jóformán csak a Mediaworks megyei hírportáljait hozza fel a Google, amelyek egy Origo-cikkre hivatkozva vették át a hírt. Aztán az élesedés után, gondolom, ez a cikk is felkúszik a keresési találatok közé.

Kíváncsian várjuk a folytatást.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?