Sokkal több van a Magyarországra menekült lány sztorijában, mint gondolnánk

header 11
2018.10.19. 09:25

Amikor eljöttem otthonról, Szomáliából, azt reméltem, néhány év múlva visszamegyek. Nem hittem volna, hogy az életem és a kultúrám annyira megváltozik, hogy már nem leszek képes hazatérni.”

A Könnyű leckék első ránézésre „csak” egy dokumentumfilm egy Magyarországon élő menekült lányról, akinek nehéz beilleszkednie, nehéz az iskolában magyar nyelven az Osztrák-Magyar Monarchia politikai viszonyairól tanulnia, nehéz az anyukája nélkül, tőle nyolcezer kilométernyire, egyedül élnie. A fenti mondatok viszont sokkal többé teszik „egyszerű” dokumentumfilmnél: a 17 éves szomáliai Kafia Said Mahdi története súlyos lélektani drámává válik, amely nemcsak az identitás kamaszkori formálódásának kérdésére képes rávilágítani olyan módon, ami bármilyen játékfilmnek is javára válna, de még a migráció kérdéséről is újszerű dolgokat tud megfogalmazni.

A rendező Zurbó Dorottya érdeme kettős. Egyrészt nagyszerű újságírói munkát végzett: felkutatott, talált vagy észrevett egy olyan embert, akinek a története ezerféle okból is érdemes a figyelemre, és aki képes olyan módon elmondani ezt a történetet, hogy annak feltáruljanak a mélységei is. Ha igazi nagy teljesítménynek a filmes szakmában – persze eléggé érthető módon – a filmkészítést magát szokták is tartani, valójában ez is legalább olyan hatalmas dolog: megtalálni azt az embert, akiben ott ágaskodik egy égig érően nagy dráma. Másrészt pedig filmesként is képes volt megtalálni a legjobb formát, a legjobb dramaturgiai megoldást arra, hogy ezt a drámát a lehető leghatásosabbá, azaz mélyen hatóvá, húsba vágóvá tegye.

easy lessons 14 kicsi
Fotó: ELF Pictures

A filmben váltakoznak ugyanis a hétköznapokról szóló részek – a gyerekotthon, az iskola, a készülődés az érettségire, az első úszásórák és az első találkozás a mély vízzel, a gyakorlás arra, hogy Kafia valaha modellként dolgozhasson –, és egy belső monológ, amelyben a lány az anyukájával, az anyukája emlékével beszél, vagyis neki, a számára legfontosabb személynek, a kényszerházasság és így a sorozatos nemi erőszak elől való megszökést is lehetővé tevő anyának fogalmazza meg legnagyobb félelmeit, kétségeit, bánatait.

És ez az a szál, amelyben a film legnagyobb ereje rejlik, mert mesterien felépített dramaturgiával csak szépen lassan jutunk el a fenti mondatokig és azok megértéséhez, mire már megismertük Kafiát. Addig csak azt érezzük, hogy valami nagyon nagy erővel feszíti belülről: a szégyennek, a félelemnek, ugyanakkor pedig az újdonság varázsának és a jövőbe vetett hitnek valamiféle sajátos keveréke. Aztán csak jóval később derül ki, hogy mi is okozza ezt az érzést. 

Az, hogy elmenekülni valahonnan, átkerülni egy az előzővel tökéletesen ellentétes kultúrába nemcsak abból áll, amiről a film másik rétege szól: hogy a régi és többnyire életveszélyes vagy minimum megnyomorító körülmények elhagyásáért cserébe szembesülni kell az új fajta kihívásokkal a tesiórán való kötélmászástól kezdve addig, hogy a teljes testet és a hajat is fedő ruhaviselettől indulva meg merje mutatni a testét akár egy fürdőruhában is.

Hanem azt is jelenti, hogy az ember teljesen átalakul, mintha alámerülne valamilyen addig ismeretlen folyadékba, amely bizonyos eddig rárakódott rétegeket lemos róla, mások viszont lekaparhatatlanul a bőrére rakódnak általa.

És ezek a leolvadt rétegek olyanok is lehetnek, amelyek pedig addig döntően meghatározták az identitást – akár még a vallás is. És ez az identitásváltozás nemcsak azért érdekes, mert Kafiának is újra kell tanulnia saját magát, de azért is, mert rá kell jönnie: az új énje már nem tudna meglenni ott, ahol a régi felnőtt.

Igazi bravúr, hogy Zurbó Dorottya mindezt képes elmondani, megértetni, átélhetővé tenni egy amúgy majdnem teljesen klasszikus formájú dokumentumfilmmel, amelyben ez a belső, szomáliai nyelvű monológ az egyetlen, egy kicsit is formabontó vonása az osztályterembe, a gyerekotthoni dühöngőbe vagy az uszodába leállított kamera mellett. Mert 2018-ban filmet forgatni a menekültkérdésről jóval nagyobb kihívás, mint amilyennek tűnik: nem a politikai ellenszél miatt, hanem mert akit bármennyire is érdekel a téma, az az alapokat már úgyis tudja az otthoni nehéz körülményekről, a hosszú menetelésről, a beilleszkedés nehézségeiről, így aki csak ezt ábrázolná a vásznon, az legfeljebb érzelmi hatást érhetne el. A Könnyű leckék viszont más perspektívából is meg tudja mutatni a problémát, új kérdéseket feltéve, új téren érzékenyítve, az agyunk vagy más részeink új területeit aktiválva. Ez pedig a legtöbb, amit egy ilyen filmtől remélni lehet.

easy lessons 3 kicsi
Fotó: ELF Pictures

Még akkor is, ha egyébként akadnak is kihagyott lehetőségek vagy be nem váltott ígéretek is benne. Egyrészt, mert Kafia maga is elmondja: kiskora óta arra nevelték, hogy sose mutassa ki, ha valami bántja, így tényleg egy zárkózottabb embert látunk a vásznon, mint ami egy dokumentumfilm abszolút főszereplőjétől feltétlenül szerencsés lenne: amennyire kitárulkozó az identitáskeresés kapcsán, annyira csak egy-egy rövidke bepillantást enged más gondolataiba. Másrészt azért, mert Zurbó láthatóan koncepcionálisan kerüli, hogy bármiféleképpen reagáljon a magyar kormány évek óta tartó, a menekültek ellen gyűlöletet szító kampányára, mintha az csak pártpolitikai szinten lenne értelmezhető. Pedig az aljas módon sikeres kampány ennél már jóval többről szól: azt határozza meg, hogyan viszonyul az a társadalom egy fekete bőrű, muszlim menekülthöz, amelyiknek ma már Kafia is tagja. Ettől pedig nem lehet eltekinteni, politika ide vagy oda, mert a többi, ábrázolt körülmény mellett ez is meghatározza, milyen a film főszereplőjének új élete.

Nehéz, az biztos. De a Könnyű leckék nemcsak azt tudja megmutatni, milyen különleges, csodálatra méltó ember Kafia, aki úgy töri az útját ebben az ismeretlen dzsungelben, hogy közben nem számolja a a karcolásokat és horzsolásokat, amiket szerez, de a nézőnek is több gondolkodni valót ad, mint a legtöbb játékfilm, ami erről a témáról eddig készült.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?