Varázslat helyett ártatlan középszerűség

2018.11.11. 07:53

A végzet órája első ránézésre úgy tűnhet, mintha a pénzéhes producerek fejéből pattant volna ki, hogy egy minden szempontból tipikus filmmel palizzák be a Harry Potter elvonási tünetektől szenvedő tinédzsereket. Valójában egy több, mint 40 éve írt John Ballairs-regény adaptációjáról van szó, amit az egyébként belezős horrorfilmekkel elhíresült Eli Roth rendezett, forgatókönyvét pedig Eric Kripke írta, ő elsősorban az Odaát című sorozat készítőjeként ismert.

A film tele van ismerős elemekkel: az ötvenes évek Amerikájában járunk, a főszereplő Lewis (Owen Vaccaro) egy igazi lúzer, akivel senki sem akar barátkozni. A történet elején még a szüleit is elveszíti, így kerül nagybátyjához, Jonathanhez (Jack Black), aki egy nagyon fura házban lakik és mintha egyébként sem lenne vele minden  rendben. Viszonylag hamar kiderül, hogy a nagybácsi egyébként varázsló, ahogy a szomszédja és egyben jó barátja, Florence (Cate Blanchett ) is. Természetesen a főszereplőről is kiderül, hogy több van benne, mint amennyit ő vagy az osztálytársai gondoltak róla, balszerencséjére viszont varázsereje próbálgatása közben sikerül feltámasztania a valaha volt legnagyobb mágust (Kyle MacLachlan), aki természetesen semmi mást nem akar, mint elpusztítani a bolygót.

18 év felett nem ajánljuk

1885-a-vegzet-oraja.31999
Fotó: Freeman Film
 

IMdB: 6.2/10

Rotten Tomatoes: 54/100

Metacritic: 57/100

Index.hu: 5/10

Eli Roth eddig nem nagyon készített olyan filmet, amit 18 év alatt szabad lett volna megnézni, most viszont úgy tűnik, hogy nagy élvezte, hogy valami teljesen másban próbálhatja ki magát. A végeredmény egy régimódi családi film lett, amibe jutott néhány jump scare, de egyébként úgy készítették el, hogy 6-8 éves kortól felfelé könnyen érthető és befogadható legyen és ne okozzon a mozi után rémálmokat.

Jól szórakozni valószínűleg csak ők fognak a filmen. A fordulatokat nagyon könnyű kiszámítani, a díszlet úgy néz ki, mintha azt szerették volna elérni, hogy ne legyen benne semmi egyedi és olyannak tűnjön, amit valahol biztosan láttunk már. Nekem például a Balszerencse áradása film és sorozat jutott eszembe a hangulatról, Jonathan házán látszik, hogy egy filmhez építették díszletként és nem azért, hogy valaki tényleg ilyen körülmények között élje az életét.

A nagybácsit alakító Jack Black egyébként a film lelke, ő marad leginkább emlékezetes, a főszereplőt alakító Owen Vaccaro színészileg sajnos nem tud sok mindent hozzátenni az egészhez. Helykitöltő funkciója van, elmondja a kötelező mondatokat, meg bajba kerül, amikor szükséges, de egyébként még akkor is nehéz észrevenni, ha éppen róla szól az adott jelenet. Jack Black cserébe túlságosan kompenzál, mintha a rendező nem mert volna rászólni, így sokszor ripacskodás a vége, amin azt hiszem Kálloy Molnár Péter segített valamennyit a magyar szinkronnal. Itt viszont meg kell jegyezni, hogy a fordítás sajnos tele van olyan, csak a szinkronban használt kifejezésekkel, mint a cimbora vagy éppen a kiskrapek, ami elég kiábrándító.

Cate Blanchett nem tudom, hogyan került ebbe a filmbe, őt azért sikerült rendesen elpazarolni. Néhány jó duma jutott neki, a különc boszorkány szerepét kisujjból hozza, de a kötelezőnél többet nem tud hozzátenni ő sem a filmhez. Azt mondjuk jó látni, hogy a Thor:Ragnarök után ismét olyan szerepet választott, amiben tud egy kicsit hülyéskedni, kár, hogy egy jelenetet leszámítva igazán meghökkentő dolgot nem kellett bevállalnia.

A felnőttek legnagyobb szerencséje, hogy a film legalább nem tart túl sokáig, alig több, mint másfél óráig kell csak elviselni a minden meglepetéseket nélkülöző történetet. A korábban már említett hangulat valamennyit kompenzál ugyan, de például a gonosztevő alakító Kyle MacLachlant és a párját alakító Renée Elise Goldsberry-t lehetetlen komolyan venni, de feltételezem senkiben nem merül fel, hogy ördögi tervük esetleg sikerrel járhat.

Ezek miatt tényleg csak azért lehet ajánlani A végzet óráját, mert gyerekbarát módon állították össze. Újat viszont nem mutat, vagy mond, Eli Roth kipróbálta magát ebben a műfajban is, a házi feladatát elvégezte, de azt nem sikerült átadni, hogy mi volt az, ami miatt ez a történet annyira magával ragadta a forgatókönyvírót, mikor gyerek volt. Olyan lett az adaptáció, mintha megrendelésre készült volna, hogy legyen benne árva gyerek, meg varázslat, meg beszélő bútor és töklámpás, ami pont elég ahhoz, hogy a végeredmény ne legyen vállalhatatlan, de az ártatlan középszerűségre már héttel később sem fog senki emlékezni.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?