Bradley Cooper álrészegen rendezte a Csillag születiket

2018.11.22. 10:25

Bradley Cooper sajátos módon birkózott meg azzal a nehézséggel, amit a Csillag születik rendezése jelentett. A filmet Cooper nemcsak rendezte, hanem ő volt a férfi főszereplő, a társforgatókönyvíró, az egyik producer és az egyik dalszerző is. Ráadásul ez volt élete első rendezése, szóval viszonylag tapasztalatlan is volt. A film egyik legnehezebb és legemlékezetesebb jelenete a Grammy-díjátadó volt, ahol a Lady Gaga által játszott énekesnőt díjazzák. (A cikk innentől kicsit szpojleres.) Cooper a férjét, a szebb napokat látott rocksztárt játszotta, aki a Grammyt sem bírta ki berúgás nélkül. Ezzel aztán élő adásban hozza iszonyú megalázó helyzetbe a nőt.

Ez a jelenet volt az egyik legnagyobb kihívás mind színészileg, mind a rendezés szempontjából. Hogy Cooper meg tudjon felelni, úgy döntött, hogy nem esik ki a szerepből egy percre sem, vagyis részeg rocksztár marad a forgatási szünetekben is. Mások is szoktak ezzel élni, elég csak a Trópusi vihar című film vonatkozó jeleneteire gondolni. Csakhogy Cooper itt rendező is volt, aki a továbbiakban így, részeget alakítva instruálta a színészeket és a stábtagokat.

"Hála Istennek a színészek megengedték nekem, hogy ilyen állapotban irányítsam őket" - mesélte Cooper a Vanity Fairnek. A kísérlet sikeres volt, a Csillag születiket az Oscar egy fő várományosaként emlegetik, Cooper jelölt lehet a legjobb férfi főszereplő és a legjobb rendező kategóriákban is. 

Ne maradjon le semmiről!