Családi dráma áll a 85 éves magyar sci-fi mögött

Egy zsinegen rángatott űrhajó szeli át a képet egy harmincas évekbeli, magyar sci-fiben, amelynek röhejesen száguldó üstököse, a súlytalanságot esetlenül dülöngélve imitáló színészei és mai szemmel nevetséges szkafanderei ma már teljesen komolyan vehetetlenek, a film mégis baromi izgalmas dokumentuma a Horthy-korszak amatőr filmgyártásának.

A Föld halála című némafilmet 1935 augusztusában az első magyarországi Nemzetközi Amatőrfilmversenyen mutatták be, 13 nemzet 83 filmjével együtt, amelyen a játékfilm-kategória nyolcadik helyét csípte meg. Emellett Európa-szerte vetítették a kor amatőrfilmes rendezvényein, amelyeken számos díjat bezsebelt, így nem csoda, hogy az alkotás híre még Amerikába is eljutott.

Uram, itt mindenki filmszínész, filmrendező, operatőr vagy író, de szigorúan csak a magánéletben

– mondták Az Est tudósítójának az Amatőr Mozgófényképezők Egyesületének főhadiszállásán, egy Rákóczi úti bérház első emeletén, miután A Föld halála már túl volt egy párizsi versenyen, ahol három díjat is nyert. Az egyesület jogutódja a Magyar Amatőrfilm Szövetség lett, amely Magyar Független Film és Video Szövetség név alatt még ma is létezik.

A filmet a magyar amatőrfilmes mozgalom egyik meghatározó figurája, Lénárd Endre rendezte, írója és főszereplője pedig ugyanaz a személy, Deutsch Richárd volt, akinek az utódai elől is elhallgatott életéről Kurutz Márton és Borsody István új dokumentumfilmje, Az elveszett nagypapa próbált meg a lehető legtöbbet mesélni.

Az 1933-ban forgatott film az időben húsz évet előre ugorva, tehát az ötvenes években, játszódik Franciaországban, ahol a történet főhőse, Deutsch Richárd egy csillagász szerepében, egy nap rájön, hogy a bolygónkat hamarosan egy aszteroida elkerülhetetlen becsapódása pusztítja el. A tragikus felfedezés miatt elhatározza, hogy mérnök barátja segítségével “rakétahajót” épít, hogy aztán vele és annak platinaszőke menyasszonyával a Holdon keressenek menedéket.

Miután az űrhajó elkészül, a történet drámai fordulatot vesz: a kataklizma elől a Holdra menekült hármas a landolás után tudja meg, hogy tévedés történt, és az üstökös végül elkerülte a Földet.

Erre a Csillagász, aki titokban reménytelenül szerelmes a platinaszőke amatőrsztárba és egyéb csillagászati számításaiban is csalódott, hirtelen elhatározással az egyik feneketlen holdkráterbe ugrik és szörnyethal. Most következik a Nagy Végjelenet: A Mérnök és boldog Menyasszonya sűrű és heves csókok közben visszarakétáznak a Földre

– számolt be Az Est 1934. márciusában a drámai végkifejletről.

A lap beszámolója szerint A Föld halála mindössze 500 pengőből készült, a világűrt egy nikkelfejű szögekkel teleszúrt, fekete iskolai tábla alakította, a rakétahajó alig volt nagyobb egy divatos női kalapnál, a feneketlen holdkrátereket pedig az óbudai strandon alakították ki.

A rakétahajót fekete cérnaszálra kötöztük, felmásztunk egy létrára és onnan ráncigáltuk ide-oda

– büszkélkedett a rendező a lapnak.

Kurutz Márton néhány éve a Manda blogjára írt cikkében így mesélt az alkotók költséghatékonyságáról: “Nem a filmgyár díszletei között dolgoztak, nem a kor ismert és sztárolt színészei játszották a főszerepeket. Tegyük hozzá, hogy a profi filmesek közül senkinek sem fordult meg a fejében, hogy fantasztikus filmet forgasson 1932-ben. A filmet nem profi operatőr forgatta, és a nyersanyag sem volt professzionális.” – írta.

“9,5 mm-es filmre dolgoztak, aminek az a fő jellemzője, hogy nincs negatívja, az egyetlen film, amit befűztek a gépbe, az maga a végtermék volt. Ezt az egyetlen pozitív filmet vágták aztán meg, ez volt az egyetlen változat, emiatt tele volt ragasztással, feliratozással, vizuális effektekkel és minden egyébbel” – folytatta Kurutz. Ám az egyetlen példányban létező pozitív egy lengyelországi amatőrfilmes fesztiválon megsemmisült. (A filmet az elrontott, illetve kivágott jelenetekből sikerült rekonstruálni.)

A film utóélete is kalandos

Évtizedekkel később, 1996-ban aztán egy budapesti épület padlásán régi filmtekercsekre bukkantak, amelynek megtalálói csak annyit tudtak, hogy időközben elhunyt édesapjukra a második világháború alatt egy kollégája több tekercs filmet hagyott.

A tekercseket a Filmarchívumnál digitálisan restaurálták, majd újabb két évtizeddel később jelentkezett egy férfi, aki állítása szerint a saját anyját vélte felfedezni a felvételeken, amelyekről ezért azt feltételezte, hogy anyai nagyapja készítette azokat. Az a nagyapa, akiről – a nevén kívül – lényegében semmit nem tudott. Deutsch Richárd lánya, Ágnes ugyanis soha nem mesélt az apjáról, a deportált amatőrfilmesről, aki 1945. áprilisában, alig valamivel a második világháború vége előtt, 47 évesen vesztette életét a bajorországi Mühldorf koncentrációs táborában.

A Bécsben született és az első világháború frontvonalait is megjárt Deutsch Richárdnak sok filmje elveszett. Hagyatéka töredékes, mégis fontos az egész magyar filmtörténet számára. Deutsch 1931 márciusában ott volt a Zeppelin budapesti érkezésénél, májusban a budapesti Nemzetközi Vásáron, 1936 nyarán pedig a magyar amatőrfilmeseket képviselte a Berlinben megrendezett nemzetközi amatőrfilm versenyen. “A németek rendkivül szívélyes meghívása folytán az egyesület több tagja személyesen is résztvesz a versenyen s a kongresszuson, így Zombori Vilmos, a legjobb magyar játékfilm készítője, Deutsch Richárd, az egyesület háznagya és Ruby Alfréd vegyész, valamint Berczelly László dr.” – jelentette 1936. július 4-én a Magyar Távirati Iroda.

Ekkor készítette mintegy húsz perces, Németországi utam című filmjét is. A delegáció tagjaként eljutott az olimpiai stadionba és a német filmgyártás fellegvárának számító UFA filmgyárába is, ahol éppen Lillian Harvey (Táncol a kongresszus, Szerelmes éjszaka stb.) forgatott. A Londonban született Lillian Harvey a harmincas évek Németországának egyik legnépszerűbb színésznője volt, bár zsidó kapcsolatai miatt a náci vezetők nem nagyon szerették – Goebbels már a neve hallatán is csúnyán kiakad a Becstelen brigantykban.

Bár Kurutzék az első magyar sci-fiként emlegetik Deutsch és Lénárd harmincas években készült filmjét, az Index épp szeptemberben írt a magyar filmtörténet első időutazásos sci-fijéről, az 1914-ben készült A háromszázéves ember című  alkotásról, ami a számok törvénye szerint csaknem két évtizeddel előzte meg A Föld halálát. A fiatal magyar arisztokraták szereplésével, jótékony célra készült, eredetileg 50 perces némafilm ugyan elvesztett, de egy sokáig elfeledett, majd 1989-ben a Filmarchívum könyvtárába került, jelenetfotókat őrző fényképalbum segítségével újra megelevenedett.

Az elveszett nagypapában Kurutz Márton és Deutsch Richárd unokája, Bárány Róbert közösen próbál utánajárni az elhallgatott nagyszülő életének, valamint a felvételeken boldognak és vidámnak tűnő budapesti család mindennapjainak, illetve tragédiájának.

Bárány Róbert a filmben elmondja, az anyja lényegében semmit nem mesélt neki az amatőrfilmes nagyapáról, és az apja is csupán egyszer, szinte lesajnálóan, ejtett el egy mondatot arról, hogy az apósa valami filmes volt, aki a munkáját otthagyva ment el filmezni Olaszországba. Kurutzék dokumentumfilmje közben nem csupán Deutsch Richárd életéről és a magyar amatőrfilmes mozgalomról, hanem egy család tragédiájáról és egyúttal a holokausztról is mesél.