Juliette Binoche lesz a Berlinale zsűrielnöke

2018.12.11. 16:29

Juliette Binoche francia színésznő lesz a zsűri elnöke a jövő évi Berlinalén, írja az MTI a berlini filmfesztivál keddi bejelentése nyomán. "Feladatomat örömmel és nagy igyekezettel fogom ellátni" – nyilatkozta a hír kapcsán.

"Binoche a világ egyik nemzetközileg legismertebb színésznője. Több mint 70 filmben játszott és ő az első európai színésznő, aki a berlini, a velencei és a cannes-i filmfesztiválon is díjat nyert" – írta Dieter Kosslick, a Berlinale elnöke a közleményben.

Juliette Binoche első nemzetközi sikerét Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című könyvének 1988-as filmváltozatával érte el, illetve szerepelt többek között a Huszár a tetőn, a Csokoládé, a Jöjj el, napfény és a Páncélba zárt szellem című filmekben. Az angol beteg című filmben nyújtott alakításáért a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart kapta meg.

Binoche 2016-ban a miskolci CineFest díszvendége volt, ő nyitotta meg a fesztivált 1993-as filmje, a Három szín: Kék díszvetítése előtt. "A művészet révén az ember előre elpróbálhatja mindazt, amin az élete során keresztül mehet. Épp ezért is van szükségünk annyi történetre és mesére már a gyerekkorunktól kezdve" – mondta az Indexnek adott interjújában.

A Berlinalét 2019. február 7. és 17. között rendezik meg.

Ne maradjon le semmiről!