Létrehozták az Andy Vajnától független történelmi filmes alapot

2018.12.12. 12:20

A tévéfilmek és sorozatok támogatására új pénzalapot hoz létre a filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos törvénymódosítás, amelyet 132 igen és egy nem szavazattal fogadott el a Ház kormányzati kezdeményezésre, írja az MTI. Ez az a törvény, amelyre az indoklása szerint részben azért van szükség, hogy több történelmi tévéfilm készülhessen, és amelyet az után nyújtottak be, hogy a Vajna-féle Filmalap által jelentős mértékben támogatott, Hunyadiról szóló film forgatókönyvét és így az egész Filmalapot heves támadások érték a kormánysajtóban.

"Benyújtottak egy módosítást a filmtörvényhez, amelynek a legfontosabb újítása, hogy ha megszavazzák (és természetesen megszavazzák, ez a kétharmadok korában már nem kérdés, csak bolhacirkusz), a jelenlegi Magyar Nemzeti Filmalap mellett létrejön egy olyan elkülönített Televíziós Film Mecenatúra és Filmkollégium, amelynek feladata elsősorban a magyar történelmi múltat és kultúrát bemutató filmalkotások gründolása lesz" - írtuk nemrég abban a cikkben, amiben azt próbáltuk megfejteni, miért érték mostanában kemény támadások Vajnát és a Filmalapot a jobboldalról. Az egyik lehetséges forgatókönyv pedig az volt, hogy megágyazzanak annak a törvénynek, amelyet szerdán el is fogadott a parlament.

Fontos változás egyébként a törvény szövegében, hogy az eredetileg beadott javaslatból kikerült egy rész: az, amelyik kivette volna a műalkotások köréből a "a telenovellát (vagy más néven teleregényt)", és így ezekre a műsorokra például a tao-törvény sem vonatkozott volna a továbbiakban. Mire lezárták a törvény parlamenti vitáját, ez a rész kikerült a szövegből.

A hírről beszámoló MTI egyébként a fentiek közül semmit nem közöl, sem azt, hogy a törvény indoklásában szerepel a történelmi filmekre vonatkozó rész, sem a tévés aspektust. A hír szövege így hangzik:

 

A Televíziós Film Mecenatúra bevétele önkéntes befizetések, adományok mellett a központi költségvetésből származhat, de a médiatanács dönthet úgy is, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap forrásaiból csoportosít át összegeket az alapba. 

A mecenatúraprogram kezelője, támogatáspolitikájának meghatározója az öttagú Televíziós Filmkollégium. A médiatanács a [mecenatúra támogatás]politikájának jóváhagyását csak jogszabálysértésre hivatkozva tagadhatja meg. 

A mecenatúrát a filmkollégium elnöke képviselheti, akit a médiatanács elnöke jelöl ki öt évre, míg tagjait miniszterek delegálják elismert szakemberek közül. Médiatanácsi tag egyaránt lehet a testület elnöke vagy tagja is. Az elnök az államtitkári illetmény 75 százalékára, míg a tagok annak 65 százalékára jogosultak. 

A filmkollégium, amelynek szervezeti és szakmai ellenőrzését háromtagú felügyelőbizottság látja el, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) önálló szervezeti egységeként működik a jövőben. A felügyelőbizottság elnökét a médiatanács elnöke jelöli ki, a tagjait delegáló miniszterek körét a kormány rendeletben határozza meg. 

A mecenatúra költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá az NMHH, valamint a médiatanács költségvetésének mellékleteként. Jövő évi büdzséjükről a Ház külön törvényben határoz majd.

A program pályázatokon keresztül támogathat filmalkotásokat. A támogatott filmek nem mutathatók be mozikban. Nem támogathatók azok az alkotások, amelyekhez a Magyar Nemzeti Filmalap nyújtott forrást, de azok sem, amelyek támogatását a kormány rendelete kizárja.   

Pályázni olyan alkotásokkal lehet, amelynek bemutatását Magyarországon letelepedett médiaszolgáltató vállalja. 

A sarkalatos elemeket is tartalmazó jogszabály pontosítja azt is, mi minősül filmalkotásnak, és egyértelműsíti a nemzeti filmvagyon fogalmát. Módosulnak a Magyar Nemzeti Filmalap feladatai, a támogatási szabályok és a fiatalkorúak foglalkoztatási szabályai. A jogalkotó pontosította a rádiós és televíziós üzemeltetési pályázatok szabályait is.

Ne maradjon le semmiről!



  • Tippek
  • Bankszámla